Montreal & Kingston, McGill-Queen's University Press, 2011, 230 oldal
Szakmai munkákban is általános, meggyökeresedett felfogás, hogy abban a kelet-közép-európai térségben, amelyik a második világháború végjátékában a Vörös Hadsereg operációs területe volt, a háborút követően szinte azonnal megindult a szovjet behatolás, ami valamifajta "forgatókönyv" szerint - történelmi léptékkel mérve - látványos gyorsasággal torkollott 1948-ra kommunista hatalomátvételbe. A Szovjetunió érdekszférájává váló térségben a kommunista egyeduralom sztálinista formaváltozatának (!) kiépítése független volt attól, hogy az adott ország a világháború végén nemzetközi státusát tekintve szuverenitással bíró mellékgyőztes (Jugoszlávia, Lengyelország, Csehszlovákia) vagy szuverenitással nem rendelkező mellékvesztes (Bulgária, Románia, Magyarország) volt-e. Ehhez képest ez a könyv - egyetlen országra fókuszálva - annak bemutatására törekszik, hogy a felsorolt államok esetében már a presztalinizálás tekintetében is voltak érdemleges eltérések, s ezek a különbségek még a fentebbi mellékgyőztes/mellékvesztes felosztás szerinti országcsoportokon belül is egyedi sajátosságokat mutatnak, miközben gyors végkifejletben lett "közös sorsuk" a (sztálinista) államszocializmus.
Jelen munka kiterjedt primer (levéltári) forrásbázisra támaszkodik ugyan, de nem "leleplezés" a szándéka: a részletező tényfeltárást sokkal inkább óhajtja szolgálni: a történtek spinozai értelemben felfogott (intellegere) megértését és korközegbe helyezését, valamint azt, hogy Európa második világháború utáni történetét, a nagyhatalmak közötti viszony változásának okait - s annak egy ország példáján bemutatott következményeit - jobban megértsük.
A szovjet és a nyugati érdekek ütközésének kezdetét sokszor és sokan feldolgozták, ez a hidegháborúról folytatott viták egyik kulcskérdése. Ehhez is tényekkel járulhat hozzá ez a könyv a magyar események vizsgálatával. Kiderül belőle, hogy a magyar kommunisták, és első számú vezetőjük mindent elkövetettek, hogy felgyorsítsák pártjuk hatalomátvételét. Rákosi Mátyás ötleteivel és kívánságaival szinte bombázta Sztálint, aki a szovjet vezetés többi tagjával együtt sokszor vonakodott teljesíteni a magyar pártvezér óhajait. Míg Rákosi Sztálin legjobb tanítványa kívánt lenni, addig Sztálin óvatosan terelte hatalomra törő, lelkes hívét, aki szemében mégis csak egy vesztes ország kommunista pártvezére volt, eleve hátrányba kerülve nemcsak a győztesek kommunista pártvezéreivel, de még a Szovjetuniónak soha hadat nem üzenő bolgár pártvezetéssel szemben is.
Az 1945-1946-os - lényegében vértelen - politikai és szociális forradalom során Magyarországon leváltották a (többségében amúgy is Nyugatra távozott) régi politikai, gazdasági és kulturális elitet, beemelték a hatalomba a társadalom többségét kitevő két réteget, a parasztságot és a munkásságot (megnyitva előttük a felemelkedés útját), valamint megvalósították a földreformot, törvénybe foglalták a demokratikus szabadságjogokat, és "alkotmányozó erejű" alaptörvényben deklarálták a köztársasági államformát. Mindezek bemutatása közben mód nyílik a vizsgált korszak ellentmondásainak ábrázolására. Magyarország felszabadult ugyan a háború rémsége alól, de az ország népe folytatólagosan volt kénytelen vesztesként élni, immár szovjet megszállás alatt. Miközben a pártok nagykoalícióban kormányoztak, lényegében állandósult közöttük a harc a hatalom birtoklásáért. Erre a küzdelemre nyomta rá a bélyegét a koalíció két legerősebb pártja - a Független Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt - közötti állandó konfliktus. Olyan volt ez, mint egy drámai sakkjátszma. Azt, hogy ki lesz a nyertes, a kezdet kezdetén nem lehetett biztosan megjósolni. Ezért volt szükség 1947-ben erőszakos eszközökre és hathatós szovjet segítségre ahhoz, hogy a kommunista párt kisajátítsa a hatalmat: ehhez itt több mint két év politikai machinációja kellett, amelyhez hozzájárult, hogy az angolszász nagyhatalmak semmit nem kockáztattak egy volt német szövetségesért!
A könyv célja, hogy bemutassa, hogyan folyt ezekben a háború utáni meghatározó jelentőségű években a "politikacsinálás". Hogyan volt lehetséges a koalíció két meghatározó pártjának a közös kormányozásban való részvétele, miközben szüntelen egymásnak feszültek. Melyek voltak a közös kormányzás során a legjellemzőbb konfliktusok? Egyúttal elemzi, hogyan és miért ért véget a magyar történelemnek ez a korszaka, és ebben milyen szerepet játszottak a nagyhatalmak.
A kiadást az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az Ezerkilencszáznegyvenötös Alapítvány és az Amerikai Magyar Koalíció támogatta.
Az ÁBTL kutatótermében jelenleg nem kapható.
