Kiadványok

Navigáció

Tartalom

Facebook

Dokumentumok a politikai rendőrség történetéből 1. - A politikai rendészeti osztályok 1945-1946

Bp., Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – L’Harmattan Kiadó, 2009, 370 oldal

Szerkesztette, a bevezetőt és jegyzeteket írta:

Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf

Főszerkesztő:

Gyarmati György

Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből címmel indít újabb forráskiadvány-sorozatot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A most kézbe vehető, A politikai rendészeti osztályok 1945–1946 címet viselő első kötet a második világháború végén életre hívott szerv irataiból nyújt válogatást. A közreadott dokumentumok segítenek annak megismerésében, hogy a kommunista párt – a megszálló szovjet szervek kulisszák mögötti csendes, de hathatós támogatását bírva – miként jutott kezdettől meghatározó befolyáshoz a politikai rendőrség irányításában. Ugyanakkor bemutatják azt is, hogy e szervezetek működésében miképpen kap egyre meghatározóbb teret az eredendő feladatuk, a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felderítése mellett a „reakciósok”, illetve a „demokratikus államrend ellenségeivel” szembeni fellépés. A kötet lapjait olvasva a kezdeti párhuzamosság, a frissen életre hívott szervek rivalizálása is nyomon követhető. A budapesti ügyekért felelős, Péter Gábor által irányított osztály és a Tömpe András által vezetett ún. „vidéki” politikai rendészeti osztály között mindvégig jellemző volt a versengés, ami egyre másra egymás lejáratásával párosult, és végül az előbbi győzelmével zárult.

ISBN 978-963-87554-2-1

A kiadvány megvásárolható az ÁBTL Ügyfélszolgálatán és a nagyobb könyvesboltokban.

Készlet: 
17 db
Kulcsszavak: