Kiadványok

Navigáció

Tartalom

Facebook

Beszámolók
Beszámoló a rendezvényről

Kihagyott helyzetek

Az ÁBTL szokásos havi rendezvényén, a Történelmi KávéháZ-ban Kihagyott helyzetek címmel tartotta meg előadását Takács Tibor. A cím arra utal, hogy sokakban volt olyan érzés az előző rendszer során, hogy a magyar labdarúgó válogatott mérkőzései a Szovjetunió csapata ellen, nem mindig a sport törvényei alapján zajlottak le. Hogy ez az érzés mennyire volt jogos, valóban „le kellett-e feküdni” a Nagy Testvér futballcsapatának, valóban szándékosan hagytak ki helyzeteket a magyar válogatott csatárai, azt persze ma már nehéz megállapítani, de erre nem is vállalkozott a levéltár történésze.

Szőnyei Tamás előadása

A Történelmi KávéháZ márciusi előadása a rendkívüli időjárás idején is – bár többen jelezték, hogy képtelenek eljutni az ÁBTL székházába – sikeres volt.

Cseh Tamás arcai - előadás a Történelmi Kávéházban

Rendhagyó rendezvényre került sor 2013. február 14-én a Történeti Levéltár kávéházi előadássorozatának keretében. A második évfordulóját ünneplő sorozat első alkalommal látott vendégül külső előadót, akinek felkérésre az apropót az adta, hogy a közelmúltban mutatták be a Hanák Gábor által vezetett Mozgóképkincs Alapítvány Cseh Tamás Archívumának filmjét Cseh Tamás arcai (Keresztül az életen – a hatvanas évektől) címmel.

Kulcsszavak:

Történelmi Kávéház: Ehrenberger Róbert előadása

Idén első alkalommal tartotta meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára havonta jelentkező Kávéházát, ahol ezúttal Ehrenberger Róbert levéltáros azt vizsgálta, hogy az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozás után milyen kritikák hangzottak el a Magyar Néphadseregben, s mi lett a magyar katonai és politikai vezetés által már az első percektől kezdve politikailag elhibázottnak tartott „Zala”-gyakorlat kapcsán tett, a hivatalos állásfoglalástól eltérő vélemények retorziója.

Kulcsszavak:

Történelmi KávéháZ: Bikki István előadása

A Történelmi KávéháZ novemberi vitaindítóját A korai Kádár-korszak (belső) ellenségképe címmel Bikki István tartotta. A rendkívül informatív, idézetekkel, dokumentumokkal bőven adatolt előadás kiindulópontja az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. decemberi ülése volt, ahol a forradalom (akkori szóhasználattal élve természetesen: ellenforradalom) kitörésének okait elemezték, vagyis a felelősök körét igyekeztek behatárolni.

Kulcsszavak:

Történelmi KávéháZ: Orgoványi István előadása

A Történelmi KávéháZ októberi előadását Orgoványi István tartotta a levéltár oszlopos termében. A rendezvény vendégei olyan fogalmakról hallhattak, amelyek a mai fiatalok előtt jóformán ismeretlenek: a vasfüggöny fennállásának idején nem csak lezárt, alig átjárható határok, de műszaki zár, aknazár, határsáv védte a „béketábor” országait a „nemzetközi imperializmus” erőitől. A kettéválasztott Európában a fokozott határvédelem szinte az extrémitásig ment el: saját állampolgáraikat lőtték le az országból való menekülés közben a határőrök.

Kulcsszavak:

Történelmi KávéháZ: Cseh Gergő előadása

Sehol sincs "megoldva", vagyis lezárva az állambiztonsági múlt a volt szocialista országokban - mondta csütörtöki előadásában Cseh Gergő Bendegúz; a történeti levéltár munkatársa a magyarral együtt hét intézmény működését bemutatva cáfolta azokat a bírálatokat, amelyek szerint már szinte mindenhol előrébb járnak ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalával, illetve a kutathatóságával.

Kulcsszavak:

Ügynökkérdés a tudományos történetírásban

A Betekintő, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata 2012. május 17-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a Levéltár aulájában, Ügynökkérdés a tudományos történetírásban címmel.

A beszélgetés résztvevői voltak:
Kónyáné Dr. Kutrucz Katalin (ÁBTL)
Rainer M. János (56-os Intézet)
Horváth Sándor (MTA BTK TTI)
Stefano Bottoni (MTA BTK TTI)
Takács Tibor (ÁBTL)
Moderátor: Müller Rolf (ÁBTL)

Jobst Ágnes - Határhelyzetek

A Történelmi KávéháZ májusi előadását Jobst Ágnes tartotta, Határhelyzetek, címmel. A vasfüggöny több mint húsz évvel ezelőtti lebontását korabeli állambiztonsági iratok segítségével mutatta be az előadó, és – miután az osztrák titkosszolgálati iratok máig nem kutathatók – az osztrák sajtóban megjelent cikkek vizsgálatával egészítette ki a levéltárban található információkat. A határnyitást Jobst Ágnes az e szempontból legfontosabb két külpolitikai partnerünkhöz, Ausztriához és Kelet-Németországhoz fűződő kapcsolaton keresztül igyekezett bemutatni a hallgatóságnak.

Petrás Éva - Menekülés az emigrációba (frissült!)

A Történelmi KávéháZ áprilisi rendezvényén Petrás Éva tartott előadást Menekülés az emigrációba címmel. A szokás szerint teltházas eseményen Kovrig Béla, kereszténydemokrata politikus és szociológus professzor élete és pályája volt a téma. Kovrig a két világháború közötti elit egyik tagja volt, magas rangú szakpolitikus és tudós egyetemi tanár, nem csoda, hogy már 1946 során felkeltette a Magyar Államrendőrség érdeklődését. Bevitték őt a hírhedt Andrássy út 60-ba kihallgatásra.