Bandi István előadása - videó

Bandi István előadása - videó

Az előadás címe: 1989-es események Romániában Forradalom vagy valami más?

Lassan három évtizede, hogy lezajlottak a temesvári véres események, amelyek a diktatúra bukásához vezető úton az első lépések voltak. Az is közismert tény, hogy 1989. december 22-én a Ceauşescu házaspár menekülésével véget ért a romániai parancsuralmi rendszer. Ugyanakkor a diktátor távozása nem jelentette a vérengzések végét, ugyanis az 1142 haláleset és a több ezer sebesülés jelentős része Ceauşescu elűzése után következett be.

Hogy mi történt valójában 1989 decemberében, arra az igazságszolgáltatás munkatársai hivatalból, a történészek pedig a múltfeltárás okán voltak kíváncsiak. Az eltelt évtizedek során a hivatalos álláspont és a társadalom egy része is forradalomnak nevezte a ’89-ben történteket. Tényleges változást az események megismerésében és átértékelésében a román Legfőbb Ügyészség katonai részlegének 2017. december 17-i nyilatkozata hozott, amely szerint 1989 decemberében, Ceauşescu elmenekülését követően „nem keletkezett hatalmi vákuum”, illetve az irányítást átvett katonai és politikai csoport cselekedeteire jellemző volt a megtévesztő hadművelet, vagyis „létezett a diverzió (…) és ez számos haláleset, sérülés és rongálás legfőbb oka volt”.

Előadásom rövid történeti áttekintést nyújt a Ceauşescu-korszak utolsó napjairól és a kivégzés utáni néhány napról, körüljárva a terrorista-, és az idegen hatalmak beavatkozásával kapcsolatos jelenségeket, és a román erőszakszervek szerepét az említett eseményekben. A Bukarestben lemészárolt terrorelhárító egységek (USLA) történetén keresztül igyekszem rávilágítani, hogy mi volt, vagy mivé vált a decemberi történelmi pillanat.
A téma bemutatásához rendkívül sokrétű kutatásra volt szükség, kezdve az általános társadalom- és történettudományi írásoktól, az 1989-es eseményeket vizsgáló illetékes országgyűlési/szenátusi bizottságok eddig megjelent jegyzőkönyvének nyilvános részein át, a szemtanúk és túlélők, illetve azon belügyi-, honvédelmi egységek, fegyvernemek vezetőinek vagy tisztjeinek visszaemlékezéséig, akik valamilyen módon érintettek voltak a ’89-es eseményekben.

Bandi István

Témakörök: 
Történelmi KávéháZVideó