DOKUFILMKLUB - A 26-os számú holttest

DOKUFILMKLUB - A 26-os számú holttest

magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2017

2020. szeptember 2. szerda 17 óra
Helyszín: az ÁBTL aulája
Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.

A járványhelyzetre tekintettel a vetítést csak korlátozott létszám mellett, előzetes regisztrációhoz kötötten tudjuk megtartani. Regisztrálni ezen a linken keresztül lehetséges.

Megértésüket köszönjük!


Angyal György a berlini Filmtechnikai Főiskolán tanult, majd a náci hatalomátvétel után Franciaországba emigrált. Belépett a Francia Kommunista Pártba és a háború alatt részt vett az ellenállási mozgalomban is. 1946-ban hazatért és a kommunista párthoz köthető filmvállalat, a MAFIRT ügyvezető igazgatója lett. Az 1949. júliusi letartóztatásáig több esetben fellépett a szovjet filmek túlsúlya ellen és inkább a magyar, illetve a nyugati rendezők munkáit támogatta. Az emigrációs éveknek köszönhetően a kémvádakra épülő Rajk-perben Angyal György is vizsgálati fogságba került, majd 1949 augusztusában tisztázatlan körülmények között a börtönben meghalt.
  Vajon öngyilkos lett vagy agyonverték? – erre a kérdésre ma sem adhatunk pontos választ. Sőt, rehabilitálására még azok után sem került sor, hogy az 1962-ben lezárult belső vizsgálat sem találta bizonyíthatónak az Angyalt ért vádakat.
  A vetítést követő beszélgetésre vendégünk lesz a film rendezője, Medgyesi Gabriella és Gervai András szakértő is.

Tájékoztatjuk vendégeinket arról, hogy az előadásról kép- és hangfelvétel készül, amit utóbb az interneten is közzéteszünk. Amennyiben nem kívánja, hogy a felvételen Ön is szerepeljen, akkor kérjük, a rendezvény kezdete előtt jelezze ezt a kérését a helyszínen lévő kollégánknak vagy az operatőrnek! A személyes adatok kezelésének további részletéről és az Ön jogairól a videokamerás nyílt rendezvényeinkről szóló Adatkezelési Tájékoztatónkban olvashat, amely elérhető a honlapunkon, a www.abtl.hu/adatkezelés címen.

 

Témakörök: 
Esemény