Szabadegyetemmel és filmklubbal is várunk idén tavasszal

Szabadegyetemmel és filmklubbal is várunk idén tavasszal

2023 tavaszán is folytatódnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának programjai: az ingyenes Szabó Zoltán Történeti Szabadegyetem előadásai a keleti blokk 1945 és 1956 közötti történetével ismertetnek meg, míg a Bevetítés - Gyarmathy Lívia filmklub a Kádár-korszakot és az állambiztonságot bemutató filmekkel és beszélgetésekkel vár majd.

A márciusban induló Szabó Zoltán Történeti Szabadegyetem pódiumbeszélgetései a tavaszi félévben a keleti blokk kialakulását és 1956-ig tartó történetét járják körbe. A résztvevők Kelet-Közép-Európa háború után kialakult sajátos helyzetével, a nagyhatalmak „keleti” politikájával, a Szovjetunió megtorló rendszerével és az egyes országok regionális sajátosságaival ismerkedhetnek meg.

A szabadegyetem névadója, Szabó Zoltán a két világháború között indult nemzedék kiemelkedő esszéírója és szociográfusa, az emigrációban a diktatúra torzító erejétől védett magyar irodalom és szellemi élet művelője és közvetítője, az otthonmaradt írók közül sokaknak, köztük Bibó Istvánnak nyugat-európai kiadója volt. 1939-ben „Szellemi Honvédelem” címmel mozgalmat indított, mert úgy látta, hogy a szélsőséges ideológiák befolyása ellen a független gondolkodás tereinek megteremtésével lehet küzdeni. Az ő szellemiségéhez is igazodva egy olyan történelmi műhelyt hívunk életre, ahol a korszak történészei többféle nézőpont boncolgatásával beszélgetnek a történelem fordulópontjairól, vitás kérdéseiről, sokszor napjainkat is meghatározó eseményeiről.

A szabadegyetem előadásai Közép-Európa nagyhatalmi átalakulását, a szovjet megtorlás politikáját, a jugoszláv különutasság lehetőségeit és a szétfejlődés román és csehszlovák útjait mutatják majd be.

Március végén újraindul az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának havi filmklubja is, Bevetítés néven. Márciusban az 50 évvel ezelőtti, 1973-as balassagyarmati túszdrámára emlékezünk, áprilisban pedig az 1981-es tatai zenésztalálkozót idézzük meg Almási Miklós dokumentumfilmjével. Májusban annak járunk utána, mi lett volna, ha a Kádár-korszakban tudatmódosítót kevernek az ivóvízbe, júniusban pedig A játszmával zárjuk a tavaszi félévet. A filmeket minden alkalommal beszélgetések követik az egyes témák szakértőivel.

Rendezvényeink minden alkalommal ingyenesek és regisztráció ellenében szabadon látogathatók, illetve a programok előtt az érdeklődők számára lehetőséget biztosítunk az "Egy diktatúra hagyatéka. Állambiztonsági iratok és történetek." című állandó kiállításunk tárlatvezetéssel történő megtekintésére is.

A programok részletei az abtl.hu/szabadegyetem illetve az abtl.hu/bevetites oldalakon érhetők el.

Témakörök: 
Hír