Soós Mihály: A háborús és népellenes bűntettek feltárásának forrásai a Történeti Levéltárban

Soós Mihály: A háborús és népellenes bűntettek feltárásának forrásai a Történeti Levéltárban

(Megjelent: Trezor 3. 81-106)

A háborús és népellenes bűncselekmények témakörére vonatkozóan a Történeti Levéltár (a továbbiakban ÁBTL) igen gazdag forrásanyaggal rendelkezik. A különböző típusú dossziék és szálas anyagok bőségesen szolgálnak információkkal a téma iránt érdeklődő kutatók számára. Nem elsősorban az ún. népügyészségeken és népbíróságokon keletkezett iratok a meghatározóak, hiszen ezekből csak a különböző ügyekben keletkezett vádiratok, illetve ítéletek találhatók meg (a dossziék részeként). Az igazán lényegesek azok az iratok, amelyek a többszöri név- és struktúraváltozáson átmenő állambiztonsági szervek nyomozó munkája során keletkeztek, s csak az ÁBTL raktáraiban lelhetők fel. Jelentős hányaduk olyan bűnesetek felderítéséhez, vizsgálatához kapcsolódik, amelyekben a gyanúsítottak valóban elmarasztalhatóak voltak a korabeli háborús- vagy népellenes büntetőparagrafusok alapján. Egy részük viszont olyan nyomozások anyagait tartalmazza, amelyekben a gyanúsítás megalapozatlan vagy téves állításokon alapult, így az ezek alapján hozott ítéletek sem állták ki az idő próbáját. A témakörbe tartozó anyagok ismertető jellegű bemutatása előtt célszerűnek tűnik röviden felvázolni azokat a politikai, adminisztratív és jogi kereteket, amelyek között a háborús és népellenes bűnösök elleni eljárások folytak.

A háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásának politikai, adminisztratív és jogi keretei

A háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felkutatása és felelősségre vonása már igen korán, 1945 januárjától-februárjától elkezdődött. A Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 28-i minisztertanácsi ülésén Erdei Ferenc belügyminiszter beszámolt arról, hogy megbeszéléseket folytatott a szovjetekkel „a közbiztonság és közrend érdekében”, illetve tárgyalt a politikai rendészetről is. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök is fontosnak nevezte a rendőrség létrehozását.(1) Az 1945. január 12-i kormányülésen Erdei Ferenc már pontonként olvasta fel rendelettervezetét, amely az államrendőrség újjászervezését célozta. Ebben a rendőrség kiemelt feladataként szerepelt a közbiztonság fenntartása mellett a „demokratikus államrend védelme és megszilárdítása” is.(2)

Ezzel párhuzamosan, 1945. január 19-én, a főváros pesti oldalának felszabadulása után a Magyar Kommunista Párt vezetése döntött a rendőrség kiépítéséről. A budapesti rendőr-főkapitányság vezetője Sólyom László lett, helyettese pedig Kádár János. Kinevezéseiket a Budapesti Nemzeti Bizottság adta, míg a politikai rendőrség élére került Péter Gáborét az MKP Politikai Bizottsága. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya hivatalosan 1945. február 2-án alakult meg.

Eközben 1945. január 26-án Pestre érkezett Tömpe András a belügyminiszternek azzal az utasításával, hogy szervezze meg a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát. Péter Gábor ambíciói, és az, hogy nem hivatalosan már létezett politikai rendőrség, összeütközéshez vezetett Tömpe és Péter Gábor között. Végül időlegesen Tömpe egysége, mint a Belügyminisztérium (BM) Politikai Nyomozó Osztálya kezdte meg működését, Péter Gábor politikai rendőrségével egy épületben, szintén az Andrássy út 60-ban.(3)

A ki nem hirdetett januári rendelettervezet után az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 28-án foglalkozott újra a rendőrség kérdésével. Ekkor Erdei Ferenc újabb tervezetet ismertetett, amely a minisztertanács jóváhagyásával – a csendőrség feloszlatása mellett – 30 000 fős rendőrség alapjait rakta le.(4) Az 1945. április 23-i minisztertanácson megszületett a rendelet végleges változata, amelyet 1945. május 10-én jelentettek meg a Magyar Közlönyben.(5) Az 1690/1945 M. E. számú rendelet értelmében a rendőrségen belül a Budapesti Rendőr-főkapitányság mellett Vidéki Főkapitányság jött létre. Az utóbbi politikai rendészeti osztályának vezetője lett Tömpe András, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát továbbra is Péter Gábor irányította. Ez a rendőrségen belül kialakult politikai rendészeti struktúra volt hivatott a háborús és népellenes bűnelkövetők felkutatásának és cselekményeik feltárásának feladatát ellátni egészen 1946 októberéig. Ekkor jött létre ugyanis a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO – vezetője Péter Gábor), amelybe beolvasztották a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát, s amely már közvetlenül a belügyminiszter (Rajk László) irányítása alá került.(6) Ez a szervezeti struktúra 1948 szeptemberéig állt fenn, amikor is egy hónappal az új belügyminiszter – Kádár János – hivatalba lépése után a Magyar Államrendőrség ÁVO helyébe a BM Államvédelmi Hatósága lépett.(7)

Külön kell röviden megemlékeznünk az ún. Katona Politikai Osztályról (Katpol), amely nem egészen ötéves fennállása alatt komoly részt vállalt a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásában. A honvédelmi miniszter rendelete 1945. március 12-én intézkedett a VKF/2 jogutódjaként felállítandó szerv létrehozásáról. Az 1945. november 15-e után már közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe kerülő Katona Politikai Osztály nyomozásai elsősorban az egykori csendőrség tiszti és tiszthelyettesi állományára, a VKF/2 vezetőire, beosztottjaira, ügynökeire és a volt munkaszolgálatos századok kerettagjaira irányultak. Azonban – a több helyszínen kialakított hadifogoly szűrőtáborok beiktatásával – a honvédség más helyeken szolgáló tiszti és tiszthelyettesi állományát is vizsgálták. A gyanús, illetve gyanúsítható személyeket kiemelték, majd ezután megkezdődtek a kihallgatásaik. A HM Katona Politikai Osztályát a honvédelmi miniszter 1950. január 31-i parancsa szüntette meg, beolvasztva az eddig önálló katonai biztonsági szolgálatot az Államvédelmi Hatóságba (ÁVH-ba).(8)

A háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásának feladatában az állambiztonsági szervek mellett az ún. népügyészségek és népbíróságok kaptak kiemelkedő szerepet. Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya már az 1944. december 22-i nyilatkozatában,(9) majd pedig az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezményben vállalta, hogy letartóztatja, bíróság elé állítja, illetve – ha bűncselekményeiket idegen felségterületen követték el –, más országoknak kiszolgáltatja a háborús és népellenes bűnösöket.(10) Dálnoki Miklós Béla kormánya 1945. január 25-én megtárgyalta a népbíráskodásról szóló rendelettervezetét,(11) amely 81/1945. M. E. számon jelent meg 1945. február 5-én a Magyar Közlönyben.

Ezzel egy időben, 1945. január végén a Budapesti Nemzeti Bizottság határozatot hozott a Budapesti Népbíróság felállításáról, a „Néptörvényszék” elnökévé egy 1945. január 30-án kelt okirat szerint dr. Major Ákost nevezte ki. 1945. január 31-én pedig dr. Szabó Ferencet a népbíróság ügyészévé emelte. A dr. Major Ákos vezette tanács e felhatalmazással hozta meg első ítéletét február 3-án Rotyis Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szívós Sándor tartalékos szakaszvezető ügyében, akik a 401. számú különleges munkásszázad tagjainak sérelmére követtek el 124 rendbeli gyilkosságot.(12) A Budapesti Népbíróságon kívül különböző időpontokban (1945 januárja és 1945 májusa között) még 24 másik népbíróság alakult.(13)

A népbíráskodásról szóló említett rendelet bevezető részében célként azt tűzte ki, hogy mindazok, „akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei voltak mielőbb elnyerjék büntetésüket”. A népbíráskodás intézményét pedig „az esküdtbíróságnak törvényhozás útján való visszaállításáig” kívánta fenntartani. A bevezetőben kitűzött célt a népbíráskodás 1946 márciusáig kizárólagosan követte. Ekkortól azonban a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. tc. értelmében – az ítélőtáblák székhelyén – felállított különtanácsok már egészen más szerepet töltöttek be. A Magyar Kommunista Párt eszközeivé váltak a politikai ellenfelekkel való leszámolás szolgálatában. Dr. Major Ákos, a Budapesti Népbíróság, majd a Népbíróságok Országos Tanácsa (a továbbiakban: NOT) elnökének erre utaló megfogalmazásával élve: „a népbíráskodás malter volt a politikai építés téglái között.”(14)

A háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonása az 1945. februári kezdetek után 1945 tavaszán nagy lendülettel megindult. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány több alkalommal készített kimutatást a főbb háborús bűnösök egy-egy csoportjáról, ezzel is segítve a politikai rendőrség és a népbíróságok munkáját. Először 1945. február 9-én, majd 1945. március 29-én született ilyen lista.(15) Azonban ez nem jelenti azt, hogy csak a főbb háborús bűnösök elleni fellépés indult meg, hanem – nagyon sok esetben állampolgári feljelentés nyomán – a teljes vertikumban megkezdődtek a nyomozati és bírósági eljárások. Az 1945. szeptember 16-án kihirdetett 1945. évi VII. törvény a 81/1945. és az azt módosító 1440/1945. M. E. számú rendeletet törvényerőre emelte. Az ezzel a jogszabályi háttérrel működő népbíróságok elé 1945. és 1949. között 59 429 fő került, ebből 55 322 fő (93,08%) ügye befejezést nyert, 3307 fő (5,56%) ügye áthúzódott későbbre; 26 997 főt (45,42%) marasztaltak el, 14 727 főt (24,78%) felmentettek, 12 644-nél (21,27%) az ügy egyéb módon zárult.(16)

A fellelt háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonása 1945-ben és 1946-ban jelentős részben, 1948-ig pedig túlnyomórészt megtörtént. 1948–49-re már csak az ügyek kisebb hányada maradt. Ezt bizonyítják az ún. népbírósági statisztikák, melyek szerint a Budapesti Népbíróság halálra ítélt 1945-ben és 1946-ban 202 személyt, 1947-ben viszont már csak 33 főt. A kivégzettek száma pedig 1945–47-ben 127 fő, 1948-ban pedig 33 fő volt.(17) Az ügyek többségének 1945 és 1947 közötti lezárulását igazolja az is, hogy 1948 januárjában a megszervezett 24 népbíróságból 15 befejezte működését.(18) A kiemelkedő jelentőségű Budapesti Népbíróság 1949. október 31-ig működött, a legtovább pedig, 1950. április 1-jéig, Szegeden állt fenn a népbíráskodás intézménye.(19)

A halálraítéltekre, a kivégzettekre, valamint a lezárt és későbbre áthúzódó ügyekre vonatkozó adatokon kívül jól jelzik a népbíráskodás, illetve a háborús és népellenes bűnösök elleni törvényi fellépés kiemelkedő szerepét azok a statisztikai adatok is, amelyek a legfelsőbb pártvezetés számára készültek. Ezek szerint Magyarországon 1950. február 1-jén „letartóztató-intézetekben” volt összesen 13 128 fő. Ebből 2561 fő, a fogva tartottak 19,5%-a háborús, illetve népellenes bűncselekményekért lett elítélve. Ennél nagyobb számban csak azok töltötték ekkor a büntetésüket, akik vagyon elleni bűncselekményeket követtek el. Az ő arányszámuk 30,3% volt az összes elítélt között, ami 3961 főt jelentett. A statisztikai adatok szerinti további 14 bűncselekményi kategória osztozott a maradék 50,2%-os arányon. Ebből kiemelkedő, 8,9%-ot (1175 fő) tettek ki a népköztársaság politikai rendje ellen irányuló bűncselekmények elkövetői, amely magas arányszám kialakulásában a népbíróságok ún. különtanácsainak jelentős szerepe volt.(20)

A népbíráskodás 1949-ben befejeződött. Azonban a háborús és népellenes bűncselekmények elítélt, de már kiszabadult elkövetőinek, valamint a felelősségre vonást valamilyen módon elkerülőknek a megfigyelése, illetve letartóztatása és bíróság elé állítása még jóval később is zajlott. Az 1960-as, sőt az 1970-es évtizedből is találhatunk példákat a titkos megfigyelésekre, az ún. „figyelőztetésekre” és a nyílt eljárásokra egyaránt.

Forrástípusok a háborús és népellenes bűntettek feltárásához

1. A hálózati dossziék

A Történeti Levéltár kezelésében lévő mintegy 3200 iratfolyóméter (a továbbiakban ifm.) – különféle irattípusból álló – iratanyagból, a háborús és népellenes bűncselekményeket elkövetők megfigyelésére, az ellenük irányuló titkos és nyílt nyomozásokra, valamint a velük szemben lefolytatott bírósági eljárásokra elsősorban a dossziék szolgálhatnak forrásul. A Történeti Levéltár kezelésében van több mint 97,17 ifm., úgynevezett beszervezési dosszié (B-dosszié). Ugyancsak 254,68 ifm. munkadosszié (M-dosszié) is található az ÁBTL raktáraiban. A hálózati, operatív és vizsgálati dossziék alkotta 3. szekción belül, a 3.1. fond a központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék fondja. Ezen belül a 3.1.1 sorozat tartalmazza a beszervezési-, a 3.1.2. pedig a munka-dossziékat. Az e két típusba tartozó dossziék kis mértékben segíthetik a tudományos kutatókat feltáró munkájukban. Az 1956-ot megelőző időből ugyanis egyáltalán nem rendelkezünk sem B-, sem M-dossziékkal. Sőt, még ún. segédkönyvek sem állnak rendelkezésünkre. A hálózati dossziékat, valamint a róluk vezetett B-, illetve M-naplókat részben a későbbi évtizedek során selejtezték, részben pedig az 1956-os forradalom alatt megsemmisültek.(21) Az első, a Történeti Levéltár kezelésében levő B-napló 1956 októberéből, az első M-napló pedig 1957 márciusából származik. Az 1956. előtt keletkezett beszervezési dossziék mennyiségére az utal, hogy ebben az első meglevő B-naplóban (amely már a 15. kötet volt), az első bejegyzés a 72 881. beszervezett személyt jelöli. Az M-dossziékra vonatkozóan nem tudunk az 1956 előtti időre adatokat megadni, hiszen az első meglevő M-naplóban újra kezdődik a munkadossziék sorszámozása. Annak ellenére, hogy 1956-ig nincsenek ilyen iratanyagaink, valószínűsíthető, hogy a háborús és népellenes bűncselekményeket elkövető személyek közül csak kevesen lettek az állambiztonsági szervek ügynökei. Velük kapcsolatban ugyanis 1945 februárját követően – „a fasiszta érzület” kiirtása jegyében – minél teljesebb felkutatásuk, cselekményeik felderítése, és bíróság elé állításuk volt a cél. Ha mégis a beszervezésük mellett döntöttek, az a kedvezőbb ítélet, illetve a jobb börtön-bánásmód fejében történt, de az ily módon „továbbszolgálókat” leginkább egykori barátaik szemmel tartására használták. Az más kérdés, hogy pl. volt rendőröket, csendőröket a nyomozások során általuk alkalmazott módszerekről és besúgóhálózatuk tagjairól is kifaggatták, s az utóbbiak közül Péter Gábor szervei is szemezgettek a maguk hasznára.

Természetesen a felelősségre vonást (időlegesen) elkerülők között is voltak olyanok, akiket az állambiztonsági szervek ügynökeikként foglalkoztattak. Ezeknek a száma pontosan nem ismert, de azt bizton állíthatjuk, hogy arányuk az összes hálózati személy között elenyészően csekély. A háborús, illetve népellenes bűntettekért egykor felelősségre vontak közül a későbbi évtizedek folyamán – mint megfigyelt személyek – többen felbukkanhatnak munkadossziék lapjain. Nekik ezzel is sújtottan kellett „beilleszkedni a demokratikus társadalmi rendbe”.

2. Az operatív dossziék

A 3.1. fondon belül 6 sorozat iratanyaga sorolható az operatív dossziék körébe. A háborús és népellenes bűncselekmények kutatása szempontjából közülük a csekély számú P-dossziék, és a jelentősebb mennyiségű O-, azaz operatív dossziék sorozata a hálózati dossziéknál lényegesebb, de egyáltalán nem meghatározó forrásértékű iratanyag.

A P-dossziék sajátossága, hogy bennük túlnyomórészt 1945 előtt keletkezett iratok találhatók. Az ÁBTL fondjegyzéke szerint 29,45 ifm. mennyiségű iratanyagot őriz a Történeti Levéltár raktáraiban. Tartalmuk szerint három nagyobb csoportba sorolták ezeket az iratokat. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek az 1919-es ellenforradalmi eseményekre, a két világháború közötti szélsőjobboldali különítményekre vonatkoznak; a második csoportba azok, amelyek a Horthy-korszak erőszak-szervezeteire, jobboldali pártjaira, társadalmi szervezeteire vonatkoznak; a harmadik csoportba pedig azok, amelyek a szomszédos államok javára elkövetett kémkedés miatt elítélt személyekre vonatkoznak.(22) A háborús és népellenes ügyek kutatásakor az első két csoport anyagai lehetnek relevánsak, hiszen a népbíráskodásról szóló rendeletek, s az azokat egybeötvöző 1945. évi VII. törvény az 1919. utáni baloldal erői elleni eljárások, atrocitások elkövetőit is üldözendőnek tekintette, s az elévülés kezdetét 1944. december 21-re tette. Ez alapján a rendőrség, a csendőrség és a katonai különítmények is a háborús, illetve népellenes bűnelkövetők potenciális gyűjtőhelyeinek számítottak.

Az első csoportba pl. a P-188/2 és a P-188/3 jelzetű dossziék tartoznak, melyek a Héjjas Iván és Francia Kiss Mihály különítményeseinek a Duna-Tisza közén, 1919 őszén és 1920 tavaszán elkövetett gyilkosságairól készült anyagokat tartalmazzák. Megtalálható többek közt bennük a budapesti királyi főügyészséghez rendelt királyi főügyész összefoglaló jelentése az eseményekről 1922. júniusi dátummal, a kalocsai ügyészség jelentése szintén 1922-ből B. F. és különítményeseinek gyilkossági ügyében, valamint a vádlottak és ügyvédeik által megfogalmazott szabadlábra helyezési kérelmek és különböző ügyészi, ügyész-helyettesi jelentések.

Ebbe a tárgykörbe tartozik a P-346 jelzetű dosszié is, amelyben megtalálhatjuk B. F. és tíz társa ügyében hozott, 1923. június 16-án kelt kegyelmi végzést. A dosszié egy része 1945. utáni iratokat tartalmaz. Így 1951-es szolgálati és kérdőjegyeket, azon személyekét, akik 1923-ban kegyelemben részesültek. B. F. kérdőjegyén a „nem szerepel” feliratot olvashatjuk, tehát rendőrségi illetve bírósági ügye a továbbiakban nem volt.(23) Van olyan személy is közöttük, aki ellen eljárás indult 1919-es tetteiért, de a népbíróság felmentette. (Pl. H. L.-t 1949. szeptember 8-án) Azonban olyannal is találkozhatunk, akit 4 év fegyházra és politikai jogainak 10 évi felfüggesztésére ítélt a népbíróság.

A második csoportba sorolhatjuk a P-602 jelzetű dossziét, amelynek 1945 előtti része tartalmaz több 1935-ben, illetve 1936-ban keletkezett jelentést az akkori jobboldali és szélsőjobboldali mozgalmakról, pártokról, főleg aktuális rendezvényeikről, terveikről, vezető személyiségeikről, legfontosabb ismérveikről.

A II. világháború előtti rendőrség prominens képviselőinek, elsősorban Tényi Mátyás, dr. Koltai László, Cser István, Hain Péter, Cselényi Antal, dr. Wayand Tibor tevékenysége számos P-dosszié anyaga. Így pl. a P-710 dosszié, amelyben az 1951-ben Cselényi Antal, Jancsó Lajos és dr. Papp Elemér volt detektívekről kiállított kérdőjegyek mellett 1938-ban keletkezett iratokat találunk. Ezek többsége Cselényi Antal által májusban, júniusban és júliusban készített jelentések a budapesti Rákóczi téren tartósan kialakuló, jórészt baloldali munkanélküliekből álló csoportosulásokról.

Szintén ebbe a második csoportba tartozik az a P-dosszié, amelynek évköre 1939 és 1951 közé tehető, amely Hódmezővásárhely központtal az 1930-as évek végén meginduló Volksbund-szervezkedésről számol be.(24) Ennek egyik vezetője K. K. volt, aki a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság vezetőjének a belügyminiszterhez írt, 1942 júniusában kelt levele szerint sok németajkú magyar állampolgárt szervezett be az SS-alakulatokba. K. K., akit „magyar nemzeti szempontból” a rendőrkapitány teljesen megbízhatatlannak tartott, bizalmas értesülései alapján pénzsóvár ember volt, ezért „homályos magatartását” az illetékes német körök tudomására kívánta hozatni, ezzel ellensúlyozva „nemzeti szempontból káros tevékenységét”.(25)

A Történeti Levéltár kezelésében 383,73 ifm. O-dosszié található. Speciális csoportot alkotnak ezek a dossziék, mert darabjai – mielőtt irattározták és archív „O” számot kaptak volna – más-más típusú dossziéfajtákba voltak besorolva. Ezek a régi személyi-, csoport-, objektum(vonal)-dossziék, illetve a rendkívüli események dossziéi. O-dossziék részét képezik azok az anyagok is, amelyeket a kutató-, vagy alapnyilvántartásba helyezett, korábban figyelő dossziés személyekről gyűjtöttek az állambiztonsági szervek. A fenti típusú dossziékból keletkezett O-anyagok közös sajátossága, hogy titkos, bizalmas nyomozások során keletkezett dokumentumokat tartalmaznak.

Ha végigtekintünk a különböző dossziétípusokból keletkeztetett O-anyagokon, megállapíthatjuk, hogy csak az eredetileg objektumokra, vagy a rendkívüli események nyomozásaira nyitott dossziék kevésbé fontosak a háborús és népellenes bűncselekményeket vizsgáló tudományos kutató számára. Ugyanakkor az egykori figyelő-, személy-, illetve csoport dossziékból lett O-dossziék is csak viszonylag kis hányadukban foglalkoznak háborús vagy népellenes ügyekkel. Többségük a népbíráskodás lezárulta után lefolytatott bizalmas nyomozások során keletkezett.

Ilyen a „Verők” fedőnevű dosszié is, amelyet 1958 decemberében nyitottak. Évköre: 1958–1961. Eredeti száma Cs-509, ami jelzi, hogy csoportdossziéról volt szó.(26) Az 1958. májusa óta folytatott ügynöki operatív felderítő munka az alagi, erdélyi, délvidéki, felvidéki, Andrássy laktanyai, soroksári, muraszombati, csáktornyai, csillaghegyi, svábhegyi és a Nemzeti Számonkérő Szék kommunistaellenes nyomozásaiban részt vevő csendőrnyomozók és kis részben politikai detektívek, volt VKF/2-es hadbírók felderítését célozta. A dosszié zömében jelentésekből, kisebb részben ítéletekből áll. Az ítéleteket a Budapesti Katonai Bíróság, másodfokon pedig a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa hozta. A dosszié tanúsága szerint az első ítélet 1959. július 9-én született, az utolsó ítéletet pedig, amelyről tudunk, 1960. február 5-én hozták.(27)

A „Bujdosó” fedőnevű dossziét 1971 februárjában nyitották, de a benne levő dokumentumok tanúsága szerint, az állambiztonsági szervek már 1968-tól megkezdték a bizalmas nyomozást.(28) Ennek célszemélye S. Gy. volt, aki a 104. számú zsidó munkaszolgálatosokból álló zászlóalj keretlegényeként részt vett több ember törvénytelen kivégzésében. 1946-ban a népbíróság távollétében (szovjet hadifogságban volt) ítélte el, később azonban nem indult ellene eljárás. Évtizedekkel később viszont az állambiztonsági szervek nyomára akadtak, s titkos nyomozást folytattak ellene.(29)

Befejezésül röviden még két dossziéról. Az 1950 augusztusában és az 1955 februárjában nyitott Gestapo volt kapcsolatai című dossziék egyaránt 1949-től tartalmaznak iratokat.(30) Az első kötetben többek közt egy a német biztonsági rendőrség (SD) anyagából összeállított 35 oldalas ügynöklistát és különböző feljegyzéseket, jelentéseket, összefoglalókat találunk a Gestapo magyarországi embereiről. A Magyarországon tartózkodókról és a Nyugaton levőkről is. A dossziéban az utolsó feljegyzések 1958 decemberéből valók. A második kötet szintén jegyzőkönyvekből, jelentésekből áll, s lezárására 1962. március 13-án tettek javaslatot. Ennek indokaként a következőket olvashatjuk: „A lezárást indokolja az a tény, hogy a dossziéban Gestapo hálózatra anyag nem fekszik fel ... A dossziét annak ellenére, hogy Gestapo vonalra nyitották, az SD anyagok nyilvántartására használták fel.”(31)

3. A vizsgálati dossziék

A háborús és népellenes bűncselekmények kutatásának szempontjából kiemelkedő, meghatározó jelentősége van az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött 3.1.9. fondjelzésű vizsgálati dossziéknak. A 1226,64 ifm. V-sorozat jelentékeny hányadában tartalmaz olyan dossziékat, amelyekben háborús, illetve népellenes bűncselekmények elkövetői után nyomozva, nagyobb részt az állambiztonsági szervek eljárása során, kisebb részben pedig a későbbi ügyészségi és bírósági szakban keletkezett iratok vannak egybefűzve. A V-dossziékat csak az ÁVH megalakulásától, 1950-től vezették, ezért ezeknek az 1945 és 1949 között keletkezett iratoknak a rendezése és dossziékba való „bedolgozása” utólag történt.(32)

A V-dossziék egységes szerkezeti felépítésűek. Mindegyik azonos iratfajtákból épül fel, s ezeknek a dossziékban való helye is többnyire megegyezik. Lényegi eltérés abban mutatkozik a különböző vizsgálati dossziék között, hogy egyes darabjaiban több, másokban pedig kevesebb fajta irat van „összevarrva”. A háborús és népellenes ügyek dossziéinak nagy többsége tartalmaz a nyomozás elrendelése előtt keletkezett anyagokat (pl. feljelentéseket, bejelentéseket), a nyomozás elrendelésével, őrizetbe vétellel, előzetes letartóztatással kapcsolatban hozott döntések iratait. Ugyanígy általánosan jellemző a gyanúsított(ak), illetve a tanú(k) kihallgatási jegyzőkönyveinek a megléte, illetve – ha vádemelésre került sor – a vádirat, az első- és másodfokú ítéletek egy-egy példánya. Az állambiztonsági szervek megalakulását követően, viszonylag hosszabb ideig – jórészt a személyi állomány java részének jogi képzetlenségével magyarázható – szakszerűtlenség jellemezte a nyomozásokat. Ezért csak esetlegesen szerepelnek ezekben a V-dossziékban a későbbi időszakokban, más ügyekben már jórészt megtalálható iratfajták. Gyakorta hiányoznak pl. vizsgálati tervek, szembesítési és felismerési jegyzőkönyvek, házkutatást elrendelő határozatok, házkutatási jegyzőkönyvek, a gyanúsított(ak) fényképe(i), különböző szakértői vélemények, helyszíni szemléről felvett jegyzőkönyvek, összefoglaló jelentések az adott ügyről, a nyomozás befejezéséről szóló határozatok.

A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya 1945. február 20-án kelt beszámolójában a következő célt tűzte ki: „… a Főváros fasiszta bűnözőit a Néptörvényszék elé állítani, a fasiszta érzelmű egyénektől a Fővárost megtisztítani és végül a demokratikus Magyarországgal szemben álló mindennemű szervezkedést és mozgalmat likvidálni.”(33) Ezeknek a céloknak az eléréséhez az állambiztonsági szervek egyre több eszközzel rendelkeztek. Erdei Ferenc belügyminiszter titkos rendeletben(34) bővítette a politikai rendőrség hatáskörét, s – elöljárói hozzájárulás után – módot adott ezzel a bírósági ítélet nélküli internálásra.(35) Ennek megfelelően a háborús és népellenes ügyekre nyitott vizsgálati dossziék jelentős részében találhatunk internálásra vonatkozó javaslatokat, illetve véghatározatokat. Ezek különösen azokban az anyagokban fordulnak elő, ahol az elkövetett háborús, illetve népellenes bűncselekmény nem volt olyan súlyú, amely a népbíróságnak szabadságvesztés ítélet kiszabását indokolta volna. Arra is találunk példákat, bár nem tömegével, hogy a javaslat, illetve a véghatározat különböző enyhítő körülmények (pl. súlyos betegség) miatt nem internálásra vonatkozik, hanem rendőri felügyelet alá helyezésre. Szintén a csekély súlyú bűneseteknél jellemző, hogy az eredetileg internálással sújtottakat néhány hónap elteltével rendőrhatósági felügyelet alá helyezték.

Ahogy már említettük, az 1945. februári kezdetek után, a nyomozások a háborús és népellenes bűnösök teljes vertikumára kiterjedtek, ezért sokféle, változatos témájú dossziékkal találkozhatunk. A háborús és népellenes ügyekre nyitott V-anyagokat ezért tartalmi szempontból célszerűnek látszik rendszerezni, azoknak bizonyos csoportosítását elvégezni. Ennek eredményeképpen, a bennük szereplő ügyek alapján – véleményem szerint – 8 nagyobb csoport alakítható ki.

Ezek a következők:

Magyarország érintett politikai vezetői, közigazgatásának irányítói (1944. október 15-ig); Magyarország érintett katonai vezetői és a honvédség kötelékében háborús, illetve népellenes bűncselekményeket elkövetők (1944. október 15-ig); rendőrség; csendőrség; nyilas politikai, közigazgatási és katonai vezetők; nyilas párttagok és pártfunkcionáriusok, nyilas fegyveresek;

Waffen SS- és Volksbund-tagok; egyéb háborús bűnösök

Az első csoportba tartozik Magyarország felelősségre vont miniszterelnökeitől, minisztereitől, államtitkáraitól kezdve, országgyűlési képviselőin, főispánjain keresztül, a legkisebb eljárás alá vont városi, illetve falusi tisztviselőig mindenki, aki politikus volt, vagy a közigazgatás valamely szintjén hajtotta végre a politikusok háborúsnak vagy népellenesnek minősülő döntéseit 1944. október 15-ig. Lássunk két példát az eljárásokra.

Dr. Imrédy Béla négy kötetből álló vizsgálati dossziéja az 1000 oldalt jóval meghaladó terjedelemben foglalkozik az egykori miniszterelnök ügyével.(36) Imrédy 1938 májusától 1939 februárjáig volt miniszterelnök. Nevéhez fűződik az első zsidótörvény elfogadtatása, a csatlakozás az antikomintern-paktumhoz, s a tervei közt szerepelt a kormányzati rendszer antiparlamentáris átalakítása is. A gyanúsított-kihallgatási és a mintegy 25 tanú kihallgatási jegyzőkönyvein, valamint a vádiraton és az ítéleteken kívül több mint 400 oldal terjedelemben találhatunk Imrédy tevékenységével kapcsolatos II. világháború előtti dokumentumokat. A Budapesti Népbíróság 3953/1945-11 számú ítélete, majd a Népbíróságok Országos Tanácsa 304/1946 18. számú ítélete nyomán – melyekben háborús és népellenes bűntettek elkövetésében is vétkesnek találták – Dr. Imrédy Bélát kivégezték.

Imrédy gondolkodásához igen közel állt Dr. Tukats Sándoré, aki 1939. március 13. és 1944. május 8-a között, majd 1944. szeptember 3-től október 8-ig Szeged főispánja volt. Elnöke volt Szegeden a Tudományos Fajvédő Egyesületnek, a Magyar Élet Pártjának, tagja volt a Nemzeti Munkafrontnak és a Magyar Országos Véderő Egyletnek. A tanúvallomások szerint főispánsága alatt végig szélsőségesen jobboldali magatartást tanúsított, s ő adta ki 1944-ben a városi kiürítési rendeletet is. Elhagyta Szegedet, Németországba ment, és csak 1945. október 18-án tért vissza Magyarországra. Háborús és népellenes bűntettekért előbb a Szegedi Népbíróság életfogytig tartó fegyházra, teljes vagyonelkobzásra és politikai jogai gyakorlásának 10 évi felfüggesztésére ítélte. A Népbíróságok Országos Tanácsa Dr. Tukats ítéletét jelentősen enyhítette, és másodfokon 8 évre ítélte vagyonának teljes elkobzása mellett.(37)

A második csoportba sorolhatók a honvédség állományába tartozók közül azok – a tábornoki rangú vezérkari főnököktől egészen a honvédekig –, akik valamely háborús vagy népellenes bűntettet követtek el 1944. október 15-ig.

Szombathelyi Ferenc vezérezredes 1941 szeptemberétől 1944 áprilisáig volt a Honvéd Vezérkar főnöke, így az 1942. januári délvidéki vérengzések idején ő állt a honvédség élén. A V-101594 és a V-101594/1 jelzetű dossziékban olvashatjuk többek közt őrizetbe vételi utasítását 1945. október 9-i dátummal, tanú- és gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyveket, a budapesti népbíróság tárgyalásának jegyzőkönyveit az 1946. március 27. és 30. közötti időszakból, ítéletét, valamint a fellebbviteli főtárgyalásnak, illetve a NOT tanácskozásának jegyzőkönyvét, továbbá ítéletének eredeti példányát. A Budapesti Népbíróság Szombathelyi Ferencet 10 évi fegyházra ítélte, amit a NOT 1946 májusában életfogytiglani fegyházbüntetésre módosított. 1946 őszén Magyarország kiadta Jugoszláviának az egykori vezérkari főnököt, ahol halálra ítélték és kivégezték. Az utókor megítélése, 1994-es bírósági rehabilitációja szemszögéből érdekes a V-101594/1 jelzetű dossziéban található 1944. január 21-én kelt tiszti parancsa, amelyben elítéli az 1942 januárjában Bácskában történteket.

T. M. főtörzsőrmester, ítéletének tanúsága szerint, 1941-ben vonult be első ízben tényleges katonai szolgálatra a II/2 Huszár osztályhoz. 1943-ban rohamszakaszhoz osztották be, s ekkor mint honvéd megpofozott egy tisztet. A szegedi katonai törvényszék ezért másfél év börtönre ítélte. Azonban büntetéséből csak 6 hónapot töltött le, szabadult, mert önként jelentkezett frontszolgálatra. 1944 augusztusában szovjet hadműveleti területen elöljárójának parancsára megölt egy nőt. Ezért a Budapesti Katonai Törvényszék (már a népbíráskodás lezárulta után) 1951-ben 6 évi börtönre és 2 év közügyektől való eltiltásra ítélte. A katonai felsőbíróság az ítéletet 1952-ben 5 év börtönbüntetésre és a közügyektől való 5 éves eltiltásra módosította.(38)

A harmadik tematikus csoportba tartoznak mindazok a személyek, akik a rendőrség személyi állományának tagjaként követtek el háborús vagy népellenes bűntettet.

Így Cs. B., aki 1941-ben lépett a rendőrség szolgálatába, 1944. március 25-én helyezték a politikai osztályra „a zsidótörvények kijátszásával kapcsolatos intézkedések foganatosítására.(39) A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1945. július 23-án tett javaslatot internálására, amiről 1945. július 27-én született véghatározat. Ennek indoklásaként a következő szerepel: „A pol. oszt. 9084/945 számú átirata értelmében fent nevezett a Hain Péter-féle politikai rendőrség tagja volt. Összekötő szerepet játszott csoportja és a svábhegyi kirendeltség között, mint detektív népellenes tevékenységet tanúsított, az általa lefolytatott ügyekben a gyanúsítottakkal szemben erőszakosan viselkedett, azokat tettleg bántalmazta.”(40) 1946. december 3-án internálásának megszüntetéséről intézkedtek, s egyben rendőrségi felügyelet alá helyezését rendelték el.

Dr. B. J. mint rendőr-főtisztviselő az 1930-as és az 1940-es években Szegeden, Győrben, majd Pécsett teljesített szolgálatot. Szegeden és Győrben a baloldaliak elleni erőszakos fellépések egyik fő felelőse volt, Pécsett pedig mint főkapitány-helyettes a város zsidó lakosságának gettóba kényszerítésében működött közre. Dr. B. J.-t 1945. december 11-én a Magyar Államrendőrség Szegedi Főkapitánysága internálta, majd mivel a győri népügyészséghez szállították, internálása megszűnt. Dr. B. J.-t utoljára 1951-ben a Legfelsőbb Bíróság 5 évi börtönbüntetésre és a közügyektől való 10 éves eltiltásra ítélte a pécsi zsidóság gettóba gyűjtésében való részvételéért.(41)

A csendőrség kötelékében szolgáló háborús, illetve népellenes bűntetteket elkövető személyek esetében (hasonlóan a rendőrséghez beosztottakhoz) nem húzható időhatár. 1944. október 15-előtt és a nyilas hatalomátvétel után is jelentős számú bűncselekményt követtek el ezeknek a testületeknek egyes tagjai.

Ferenczy László csendőralezredes, a Budapesti Népügyészség 10.763/1945 N. Ü. számú vádirata alapján, 1941-ben és 1942-ben, mint a kassai csendőrnyomozó alosztály parancsnoka a szlovák határon átszökött zsidókat kitoloncoltatta, kiszolgáltatva ezzel őket a szlovák Hlinka-Gárdának vagy a német Gestaponak. 1944. március 19-e után a csendőrség összekötő tisztjeként szerepelt a német biztonsági rendőrségnél, s ilyen minőségében utasította a csendőrséget, a rendőrséget és a közigazgatási hatóságokat az ország zsidó lakosságának gettókba gyűjtésére, majd németországi megsemmisítő táborokba való hurcolására. 1944. október 17-től a zsidóügyek teljes jogkörű intézője lett, s így felelős a nyilas időszak zsidósággal szemben elkövetett bűntetteiért. Mindezen cselekményeiért a Budapesti Népbíróság 1946. április 9-én az Nb. XVIII937/1946/7. számú ítéletével Ferenczy Lászlót halálra ítélte.(42)

Eléggé egyedi K. I. esete.(43) Ő a Ludovika Akadémia elvégzése után (1929) rövid katonai szolgálat után került a csendőrség kötelékébe 1932-ben. Szárnyparancsnok-helyettes, oktatótiszt és szárnyparancsnok volt különböző helyeken. 1940 decemberében került a nyomozókhoz beosztott tisztnek, majd Ungváron a nyomozó alosztály parancsnoka lett. 1944. november elején a Nemzeti Számonkérő Szék nyomozó osztályának parancsnokává nevezték ki, majd az I. hadtest parancsnokságánál rendészeti parancsnok-helyettesként szolgált. 1948. október 30-án fegyverrejtegetésért 10 év fegyházra ítélték, de a csendőrnyomozói tevékenységéért ekkor nem vonták felelősségre. 10 éves büntetését 1 év és 4 hónap után az Igazságügyi Minisztérium félbeszakította. Az állambiztonsági szervek beszervezték, ügynökként foglalkoztatták. Egy 1959. január 7-én kelt javaslat szerint őrizetbe vételét engedélyezték, mivel „jelentései semmitmondóak”, „ügynöki munkáját nem végzi becsületesen, az nem áll arányban elkövetett cselekményeivel.”(44) K. I.-t a Budapesti Katonai Bíróság B.I. 850/1959 számú, 1959. július 23-án kelt ítéletével halálra ítélte.

A nyilas politikai, közigazgatási és katonai vezetők csoportjába tartoznak mindazok a személyek, akik a nyilas uralom alatt valamilyen vezető tisztséget vállaltak, s ebbéli minőségükben követtek el háborús vagy népellenes bűntettet. Így Szálasi Ferenc, valamint miniszterei, államtitkárai, minisztériumainak vezetői, a főispánok, a közigazgatás egyéb irányítói, a katonai parancsnokok, a gazdasági és a kulturális élet nyilas vezetői.

Ez utóbbiak közé tartozott Fiala Ferenc, aki már 1937-ben az Összetartás című szélsőjobboldali lap szerkesztője volt, majd annak betiltása után a Magyarság című nyilas újság cikkírója lett.(45) A budapesti népbíróság ítéletének indoklása szerint „vádlottnak egész működése a háborúra való izgatás, a kitört háború fokozott folytatása érdekében való tevékenység jegyében történt.” Egy további megállapítása pedig így szól: „Valamennyi cikken a féktelen uszítás, a türelmetlenség, vallás és faj elleni izgatás változatai vonulnak végig.” 1944. október 15. után a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője, „sajtófőnök” lett, de – szintén ítéletének indoklása szerint – „…újságírói tevékenysége az uszítás tekintetében alábbhagy … sajtófőnöki munkája jelentéktelenné zsugorodik össze, s most már az uszítás következtében mutatkozó eredmények, a jogtalanságoknak, az erőszakoskodásoknak elhárításán munkálkodik.”(46) Ennek ellenére a nyilas kormánnyal együtt Nyugatra menekült. Tetteiért Fiala Ferencet a Budapesti Népbíróság Nb.4417/1945-6 számú, 1946. január 25-én kelt ítélete életfogytiglani kényszermunkára ítélte.

Gróf Serényi Miklós egyszerre volt nyilas pártfunkcionárius és állami vezető. 1936-ban a Pálffy Fidél-féle Magyar Nemzeti Szocialista Párt tagja lett, majd 1938-ban átlépett Szálasi Ferenc Hungarista Pártjába. 1939-ben nyilas pártlistáról országgyűlési képviselővé választották. 1939 augusztusában Hubai Kálmán pártvezető javaslatára a párt zsidótlanítási osztályának vezetője lett. Országgyűlési képviselőként több élesen zsidóellenes felszólalása ismeretes. 1944. november közepén Szálasi a párt irodavezetőjének nevezte ki. E minőségében 1945. január 1-je után Sopronban és Kőszegen feladata volt a Szálasihoz érkezett kérvényeket szelektálni és referálni számára, a kevésbé fontos kérelmeket pedig az illetékes minisztériumhoz továbbítani. Pártiroda-vezetői minőségében a koronatanácsban is részt vett. Gróf Serényi Miklóst cselekményeiért a Budapesti Népbíróság Nb. VII. 488/1946/6. számú, majd NOT I. 2237/1946/8 számú ítélete bűnösnek találta és halálra ítélte.(47)

A meglehetősen nagyszámú, a nyilas párttagok és pártfunkcionáriusok valamint a nyilas fegyveresek ügyeit tartalmazó csoportba sorolható dr. Cs. I. ügye is, aki tagja volt a rákosszentmihályi nyilaskeresztes párt szervezetének.(48) A dosszié tanúsága szerint eljárt a pártösszejövetelekre, éjszakánként nyilas röpcédulákat szórt, a házak falaira pártszimbólumokat és jelszavakat festett. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egy eredeti nyilas jegyzékre hivatkozva megállapította, hogy mint „100 %-os hungarista megbízható tag” volt nyilvántartva. Mindezekért 1946. augusztus 26-án kelt javaslatában rendőri felügyelet alá helyezését javasolta. Az indoklásban az szerepel, hogy cselekményei alapján internálása lenne indokolt, de „ügye elbírálásánál figyelembe vettem azon körülményt, hogy gyanúsított mint fizikai munkás igyekszik beleilleszkedni a demokratikus újjáépítésbe.”(49)

Bilkey Papp Zoltánt a Budapesti Népbíróság 1946. május 18-án kelt Nb.V.495/1946/30 számú ítéletével, majd a NOT 1947. május 19-én kelt NOT./5273/1946/50 számú ítéletével halálra ítélte. Az ítélet indoklása az 1944. október 15-e után a Prónay-, majd a Vannay-különítmény tagjaként végrehajtott bűncselekményeit, valamint egy 1945 júliusában kezdeményezett államellenes szervezkedésben játszott szerepét taglalja. Az alapeljárásban nem bizonyosodott be Bilkey Papp közvetlen részvétele az 1944-es kivégzésekben, viszont a további nyomozás eredményeként, a BM ÁVH Népügyészségi Kirendeltsége 1948. november 15-én kelt jelentésében már ezt is bizonyítottnak látta. Az ügy érdekessége, hogy Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947-ben Bilkey Papp Zoltán halálos ítéletét kegyelemből életfogytig tartó kényszermunkára változtatatta, azonban Molnár Erik igazságügy-miniszter 1951 januárjában – kizárólag a bíróság előtt korábban bizonyítást nyert tényekre hivatkozva – kérelemmel fordult az Elnöki Tanácshoz az ügy felülvizsgálatáért, és a halálbüntetés végrehajtásának engedélyezéséért. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Rónai Sándor elnök és Szabó Piroska titkár aláírásával 1951. január 24-én engedélyezte a halálbüntetés végrehajtását.(50)

A hetedik csoportba tartoznak azon német nemzetiségű magyar állampolgárok V-dossziéi, akik beléptek a Volksbundba, illetve azok a túlnyomó többségében német nemzetiségűek, akik a Waffen SS tagjává váltak. Nézzünk néhány példát.

M. M.-né az 1942-es népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. Ugyanebben az évben, szeptemberben belépett a Volksbundba, eljárt az összejövetelekre, tagdíjat fizetett. 1944. december 8-án Németországba menekült. Mindezekért 1946. január 9-én internálták. Internálását egy 1946. december 7-én kelt véghatározattal megszüntették. 1947. február 24-én intézkedtek rendőrségi felügyelet alá helyezéséről, amelyet 1947. december 12-én szüntettek meg. M. M.-né további sorsáról a dossziéból nem értesülünk.(51)

Sz. J. 1944 januárjában belépett a nyilaskeresztes pártba. Ebben az esztendőben vasúti munkásként dolgozott Csornán, és jövedelme nagyon csekély volt. Emiatt be akart vonulni a magyar honvédségbe, de kérvényét visszaküldték azzal, hogy hamarosan úgyis rá kerül a sor. Megpróbálkozott máshol munkát vállalni több bérért, de a csendőrök kényszerítették, hogy továbbra is a vasútnál dolgozzon. Ekkor kérte felvételét a Waffen SS-be. 1944 decemberében bevonult, de rövid kiképzés után a németek sáncásásra használták fel alakulatát. 1945 januárjában megszökött, és már polgári ruhában esett a Vörös Hadsereg fogságába. 1945 júniusában Sz. J.-t a soproni népbíróság NB. III/1946/3 számú ítéletével háborús bűntett miatt 1 évi börtönre, valamit politikai jogai gyakorlásának 5 évi felfüggesztésére ítélte.(52)

Nem egyértelmű M. E. ügye,(53) akit a Budapesti Megyei Bíróság 1953. szeptember 10-én Kistarcsán kelt, B.II. 002584/1953-5. számú ítélete 14 évi börtönre, a közügyektől 6 évi időtartamra való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt. A bíróság bűnösnek találta német SS alakulatban teljesített szolgálattal elkövetett háborús bűntettben, emberek törvénytelen kivégzésének háborús bűntettében, idegen állam részére történt adatszolgáltatással elkövetett hűtlenség bűntettében, valamint tiltott határátlépés bűntettének kísérletében. Az indokolásban az szerepel, hogy M. E.-t 1944 novemberében, mint leventét Németországba vitték. Ott önként jelentkezett német SS alakulatba és részt vett szökevény katonák megölésében. 1947-ben hazatért, majd még ugyanebben az esztendőben visszaszökött Ausztriába, ahol az amerikai hírszerzőszerveknél (CIC) jelentkezett és tett vallomást az ország politikai, gazdasági és katonai vonatkozású adatairól. 1948-ban újra Magyarországon járt, majd az általa összegyűjtött kémadatokat ismét közölte megbízóival. 1949. április 25-én ismét hírszerzői feladattal indult haza, azonban még a határ átlépése előtt, a szovjet zónában fogságba került és átadták a magyar hatóságoknak. Ha végigtekintünk a dossziékban található, a nyomozószervek által keletkeztetett, egymásnak is ellentmondó iratokon, akkor az ítélet- és indoklása kapcsán is kétségek merülhetnek fel bennünk. 1948. február 18-án és 20-án M. E. azt vallotta, hogy 1944 novemberétől Münchenben tartózkodott, a 2. német SS hadosztálynál teljesített szolgálatot egészen 1945 májusáig, illetve júniusáig, amikor amerikai (második vallomása szerint angol) fogságba esett. Ezt követően 1947 júniusáig (második vallomása szerint 1947 októberéig) fogolytáborban volt, majd néhány hónapos ausztriai tartózkodás után 1948. elején került Magyarországra. Budapesten elfogták, majd a komáromi szűrőtábort is megjárva vitték az Államvédelmi Osztályhoz. Négy nappal később, 1948. február 24-én viszont már a következő vallomást teszi M. E.: „A jegyzőkönyvem első részében bemondott SS katonaságom és hogy a leventékkel mentem Nyugatra hazugság volt. 1944-ben, 45-ben és 46-ban itthon tartózkodtam és nem voltam Nyugaton. 1947. augusztus 20-a után mentem ki Ausztriába, ezért, mert előzőleg B. I. Sashalom, József főherceg 10. szám alatti lakossal egyetemben kifosztottuk a szüleim … lakását.”(54) A még ezen a napon keletkezett jelentésben a következő megállapítás szerepel: „Nyomozásom során megállapítottam, hogy nevezett 1944-ben itthon tartózkodott és csak 1947. augusztus 20-a után ment Nyugatra, mivel előzőleg kifosztotta a szüleinek Sashalmon lévő lakását. Nevezett több ízben volt büntetve és utoljára 1946-ban a Pestvidéki Törvényszék ítélte el lopás bűntette miatt 8 havi börtönre.”(55)

Az utolsó, nyolcadik csoportba sorolhatók mindazok a dossziék, amelyek olyan személyek, többnyire kisemberek ügyeit tartalmazzák, akik nem tartoznak a másik hét csoport személyi körének egyikébe sem.

Így például ebbe tartozik az a dosszié is, amelyben szerepel T. M. ügye.(56) Ellene azért emeltek vádat, mert mint a távollétében életfogytig tartó kényszermunkára ítélt Bokor Zoltán háztartási alkalmazottja, a szökésben levő Bokort többször meglátogatta, élelmet vitt neki. Tette ezt annak ellenére, hogy Bokor közölte vele bujkálásának okát. Ezzel háborús bűntettre nézve bűnpártolást követett el, amiért a Budapesti Népbíróság Nb. VIII 4156/1948/2 számú ítéletével 8 hónapi börtönbüntetésre, politikai jogai gyakorlatának 3 évi felfüggesztésére ítélte.

Hétköznapi kisember volt M. A.-né is, akit azért vontak eljárás alá, mert 1943. december 15-től egy éven keresztül segéd-házfelügyelő volt az Andrássy út 60-ban.(57) Takarítási munkájáért bentlakási lehetőséget kapott a „Hűség Házában”. Az 1945. június 13-án és 1945. július 3-án kelt véghatározatok tanúsága szerint az állambiztonsági szervek bizonyítottnak nem látták, mindenesetre vélelmezték M. A.-né nyilas párttagságát, ezért internálását rendelték el. 1945. szeptember 20-án internálását megszüntették és rendőri felügyelet alá helyezték. M. A.-né ügyére az állambiztonsági szervek még 1948–49-ben is visszatértek. Ekkor az iránt érdeklődtek, hogy mennyiben volt tudomása az Andrássy út 60. pincéjében 1944–45-ben történtekről. A dossziéból nem derül ki M. A.-né további sorsa. Az utolsó, az ÁVH-n 1949. június 11-én kelt feljegyzés szerint „… gyanúsított ellen megkeresésében foglaltakra adatok nem voltak beszerezhetők, mert az érdemleges tanúvallomást tehető Truczka Andrást kivégezték.”(58)

4. Az állambiztonsági munkához készült háttéranyagok

A vizsgálati dossziék mellett ugyancsak igen fontos szerepe van a háborús és népellenes ügyek kutatása esetén az ún. A-sorozat egy részének. A különböző időszakokban, részben a két világháború között, részben pedig a II. világháború után keletkezett irategyüttes nem illeszthető be az állambiztonsági szervek által felállított dossziérendszerbe. Az A-sorozat korabeli elnevezése a következő volt: „a BM Politikai Főosztály nyilvántartó osztályán lévő horthysta időből származó évkönyvek, címtárak és a felszabadulás után keletkezett gyűjteményes anyagok”. Mai definíciója szerint pedig: „a volt állambiztonsági szervek operatív feltáró, prioráló munkáját segíteni hivatott, könyvtári, levéltári és kézirattári anyagokat egyaránt tartalmazó gyűjtemény.” Ennek megfelelően a sorozat a levéltári rendszerben nem a dossziék, hanem a Gyűjtemények szekciójában foglal helyet, s a 4.1. fondot alkotja. A fond elnevezése: állambiztonsági munkához készült háttéranyagok. Eredeti iratokból, későbbi másolatokból, valamint kiadványokból (könyvek, folyóiratok), újságcikkekből, röplapokból, kéziratokból és fotóalbumokból áll. Emiatt természetesen nem beszélhetünk az A-sorozat darabjainak egységes szerkezeti felépítéséről.

A 0,01 ifm. mikrofilmmel kiegészített, 1836 dossziéból és 186 kötetből álló, több mint 46 iratfolyóméter A-anyagból leginkább az eredeti iratok és a későbbi másolatok fontosak a háborús és népellenes ügyek tanulmányozása szempontjából.(59) Ha az eredeti iratokból és későbbi másolatokból összeállított dossziékat – a V-anyagokhoz hasonlóan – tematikus egységekbe kívánjuk rendezni, az ott felállított csoportokat, némi eltéréssel, az A-anyagok esetében is elfogadhatónak találjuk. A módosítás oka, hogy míg a V-dossziék esetében szükség volt az egyéb háborús bűnösök kategóriára, az A-dossziék esetében nincs. Helyette viszont a meglevő ilyen témájú anyagok számottevő mennyisége indokolja egy német háborús bűnösök elnevezésű tematikus csoport beiktatását.

A releváns A-anyagok között – ellentétben a V-dossziékkal – nem kizárólag egyes személyek vagy csoportok ügyeit feldolgozó dossziékkal találkozunk, hanem – többek közt – listákkal, névjegyzékekkel, nyilvántartásokkal, leírásokkal, sőt naplókkal, visszaemlékezésekkel is. További eltérés, hogy – bár a témacsoportok egy kivételével megegyeznek a V-dossziék esetében felállítottakkal – pl. egyes listákat, névsorokat tartalmazó anyagoknál némiképp nehezebb eldönteni, hogy az adott dossziét, a benne szereplő személyi kör alapján mely csoportba sorolhatjuk. Akár a V-dossziék esetében, a csoportok mindegyikéhez számtalan konkrét példát lehetne rendelni, azonban erre természetesen nem vállalkozhattunk. Jelen dolgozatunkban csupán néhány dosszié tartalmának érintőleges ismertetésével kívánunk információt nyújtani erről az iratanyagról.

Az első, a Magyarország politikai és közigazgatási vezetői tematikus csoportba is besorolható az A-645/1 jelzetű, Német háborús bűnösök címet viselő, másolatokat tartalmazó dosszié, mert benne többek közt Sztójay Döme egykori miniszterelnök tanúvallomásai is olvashatók.(60) Ezen kívül azonban sok más személy, pl. Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök, Vajna Gábor volt nyilas belügyminiszter vagy Ferenczy László volt csendőr-alezredes vallomása is megtalálható a dossziéban. Ezekben ők is Winckelmannal vagy Veesenmayerrel való kapcsolatukról számolnak be.

Az A-612 jelzetű, Háborús bűnösök névsora című dosszié egy 1946. április 30-án, az igazságügy-miniszter által készített, több mint 700 háborús főbűnös nevét felsoroló listát tartalmaz. A miniszter az előterjesztés szövegét a következő közléssel indította: “A háborús főbűnösök névjegyzékének összeállítása tárgyában megtartott pártközi értekezlet a mellékelt névjegyzéken feltüntetett egyének háborús főbűnösökké való nyilvánítását javasolta.”(61) Ezen a névjegyzéken természetszerűleg valamennyi témacsoport háborús, illetve népellenes bűnösei megtalálhatók.

Az A-925 és A-925/1 jelzetű dossziék esetében viszont egyértelmű, hogy a második, a katonai vezetők, illetve a katonaság kötelékében elkövetett háborús bűnösök tematikus csoportjába tartoznak. Elnevezésük: a Bűncselekményt elkövetett budapesti horthysta ht. tisztek betűrendes névsora. Az alapkötet A-tól J-ig, a második kötet pedig K-től Z-ig tartalmazza a tisztek névjegyzékét. Az 1961-ben összeállított listán, az abban szereplő személyek születési helyét, idejét, édesanyjuk nevét, lakhelyüket, munkahelyüket és egy-két mondatban kompromittáltságuk okát olvashatjuk. Ezeken kívül azokat a dossziékat és egyéb nyilvántartási helyeket jelölik meg, ahol rájuk vonatkozó anyagok találhatók.

Az A-503 jelzetű dosszié a Horthy hadsereg fasiszta alakulataira vonatkozó tanulmányi anyagok címet viseli. Tartalomjegyzéke szerint négy nagyobb egységre tagolható. Az első egy II. világháború után készült anyag, melynek címe: Tájékoztató a „Horthy hadsereg” a második világháborúban való szerepéről. A második, 1944-ből származó iratok összefoglaló címe a Magyar SS-alakulatok létesítéséről rendeletek, tájékoztatók. Szintén korabeli iratokból áll a Partizánelhárító alakulatok szervezési leírása és tematikája című rész. A negyedik rész 1948-ban készült hiteles másolatokból áll, címe pedig Radeczky laktanyának rendeltetéséről összefoglaló, kihallgatási jegyzőkönyvek. Az iratok keletkezési dátumából, illetve tartalmuk alapján ez a dosszié a nyilas politikai, közigazgatási és katonai vezetők témacsoportjába is besorolható lenne.

A rendőrség témacsoportjába tartozik az A-417 jelzetű dosszié, amely dr. Wayand Tibor detektív felügyelő kézzel írt beszámolóját tartalmazza a politikai rendőrség működéséről.(62) Dr. Wayand visszaemlékezéseiben bemutatja az egykori politikai rendőrség szervezeti felépítését 1919. és 1945. között, annak változásait, megnevezi fontosabb személyiségeit, a nyomozati módszereket és eljárásokat. Külön leírásban számol be Dr. Sombor főkapitány-helyettes és nyolc társának 1944. március 21-i, németek általi letartóztatásáról, majd a további sorsukkal kapcsolatos 1945-ös eseményekről.

A Fasiszta vezetők vallomásai háborús bűncselekményekről című dosszié(63) tizenhárom iratból áll. Ezek között van egy kivonat Hain Péter vallomásából, illetve egy részlet 1946. március 18-i népbírósági tárgyalásának jegyzőkönyvéből. Mindkettő – mint a dosszié további részei is – későbbi (1977-es) másolat. Az előbbiben 1944. májusi-júniusi eseményekről beszél Hain Péter, az utóbbiban pedig az 1944. március 19. utáni időszak néhány történéséről tesz említést.

Sok olyan A-dossziét emelhetnénk ki példa gyanánt, amelynek szereplői egykori csendőrök. A Budapest területén élő volt horthysta csendőrtisztek és csendőrök című dosszié,(64) például hasonlóan a bűncselekményt elkövetett horthysta honvédtisztekre nyitott anyaghoz, két kötetben tartalmaz neveket, személyi adatokat, s olyan forráshelyeket nevez meg, ahol a névjegyzékben szereplő személyekre vonatkozóan részletes információkat találhatunk. Az A-940/1 jelzetű dosszié első lapján, 1962. január 15-i dátummal a következőket olvashatjuk: „A volt horthysta erőszakszervek vonalán folytatott kutató és feltérképező munka alapján betűsoros névjegyzéket készítettünk a kutatómunka során felderített és Budapest területén élő volt horthysta csendőrtisztekről és csendőrökről.” Az irat keletkeztetője a BM II/5. osztály volt.

A Nemzeti Számonkérés Szervezete cső. nyomozó apparátus létrejöttéről, tevékenységéről dok. anyagok (65) című dossziéban az első irat egy 1958. október 22-én kelt összefoglaló jelentés, melyet a BM II/8. osztálya készített. A jelentés a Nemzeti Számonkérés Szervezete (a továbbiakban: NSZSZ) létrejöttének körülményeiről, szervezeti felépítéséről, tevékenységéről, nyomozói módszeréről, felbomlásáról és tagjainak felelősségre vonásáról szól. Majd egy újabb összefoglaló jelentés következik 1960. február 13-i dátummal (keletkeztető a BM II/5. osztály), amely az NSZSZ egykori tagjainak (61 fő) sorsáról tájékoztat. Ennek alapján ismert, hogy a 61 személy közül volt, akit már korábban kivégeztek, volt, akit elítéltek, volt, akit azóta tartóztattak le, volt, aki ellen korábban eljárást folytattak, de lakhelye (1960-as) ismeretlen vagy éppen ismert volt, és olyanok is voltak, akik Nyugatra szöktek. Az összefoglaló jelentés után egy határozat következik a nyilas párt fegyveres tagjai elleni nyomozás 1959. november 24-i elrendeléséről. Végül egy háromoldalas irat az NSZSZ csendőrtagjainak felsorolását tartalmazza. A dosszié további részében tanúvallomási jegyzőkönyveket, jelentéseket, gyanúsított-kihallgatási jegyzőkönyveket, internálási véghatározatot, és egy a BM ÁVH Népügyészségi Kirendeltsége által készített jegyzőkönyvet olvashatunk 1946-ből, 1948-ból, illetve 1949-ből. Ezt követi a vádirat 1959-ből, és ugyanitt találhatunk még tanúkihallgatási jegyzőkönyveket 1961-ből és 1962-ből, felfüggesztett ítéletek névjegyzékét, végül két jelentést az NSZSZ-ről 1966 márciusából illetve júliusából.(66)

A nyilas politikai, közigazgatási és katonai vezetők témacsoportba is besorolható a már korábban említett A-958 jelzetű Fasiszta vezetők vallomásai háborús bűncselekményekről című dosszié, hiszen itt megtaláljuk Baky László, Vajna Gábor vallomásainak egy-egy részletét is, valamint egy kitüntetési javaslatot, amely Szálasi nevéhez fűződik és az 1944. október 15-i eseményekben való részvételt kívánta jutalmazni.

Kizárólag ebbe a csoportba tartozik viszont az A-1005 jelzetű dosszié,(67) melynek első lapja egy a Nyilaskeresztes Pártban, 1942. augusztus 5-én kelt szolgálati jegy, amely az „északi választókerület” képviselőjelöltjeinek névsorát tartalmazza. A következő két oldalon a nyilas kormánybiztosok első listáját tartalmazza (32 fő). A dosszié további részeiben vegyes nyilas anyagok találhatók 1944-ből és 1945-ből, köztük a honvédséghez és a különböző civil területekre beosztott kormány-, illetve miniszteri biztosok névsora.

Az A-712 jelzetű dosszié kései fotómásolatokból áll.(68) Az 1945-ös és az 1946-os tanú- és gyanúsított-kihallgatási, valamint népbírósági tárgyalási jegyzőkönyvek többek közt Vajna Gábor, Kolozsvári Borcsa Mihály, Endre László, Jaross Andor, Baky László, Hindy Iván vallomásait tartalmazzák.

A nyilas párttagok és pártfunkcionáriusok, nyilas fegyveresek csoportjába – hasonlóan a V-dossziékhoz – a releváns A-anyagok közül is igen sok besorolható.

Az A-959 jelzetű dossziéban a Kröszl Vilmos zuglói nyilas pártszolgálatos, kerületvezető és társai ellen, háborús bűntettek elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozás dokumentumai találhatók. A dosszié negyedik lapján a következőt olvashatjuk: „Több hónapig tartó nyomozati munka eredményeképpen megállapítottuk, hogy a letartóztatásba került 19 fős nyilas banda 1944. október 15-től 1945. december 25-ig, illetve 1945. január 10-ig, mint a Bp. XIV. kerület Thököly út 80. szám alatti nyilas pártház tagjai részt vettek mintegy 200–250 ember meggyilkolásában.” … „A XIV. kerületben tevékenykedő fegyveres nyilasok egy részét a Népbíróságok felelősségre vonták. A jelen ügyben szereplők 22 évig titkolták szörnyű bűneiket...” A további lapokon a nyomozás alatt készített néhány helyszínrajzot és rövid magyarázó szövegekkel ellátott fényképeket találunk. A fotókon a gyanúsítottak az egykori kivégzések helyszínein láthatók, amint bemutatják bűntetteik elkövetésének módjait.(69)

A Nyilas megyei, járási körzet-vezetők, elítélt nyilas bűnözők névsora című dosszié 1959. október 14-i dátummal, 233 oldal terjedelemben tartalmazza nyilas személyek névsorát, születési adataikat, s ha elítélték őket, büntetési tételeiket is. Ezen kívül azoknak a V-dossziénak a jelzetét, amelyben ügyeik megtalálhatók.(70)

Az előzőhöz hasonló a Nyilas keretlegények és más nyilas bűnözők névsorai, nyilas funkcionáriusok című dosszié, mely 298 oldal terjedelmű. Ebből 226 oldalon egy jelentést találunk 1960. január 18-i dátummal, amely nyilasok névsorát, személyi adataikat, büntetésüket és azoknak a V-anyagoknak a jelzetét közli, amelyekben előfordulnak. Ezután következik egy 2 oldalas határozat 1960. márciusi keltezéssel, amely 25 nyilas személy nyilvántartásba vételéről intézkedik. Végül a különböző funkciót betöltő nyilasok 65 oldalas listája zárja a dossziét. Ebben személyes adataikon kívül egykori párttisztségeiket tüntetik fel.(71)

Több A-dosszié tartalmaz olyan iratokat is, amelyek egykori Volksbund-, illetve Waffen SS tagokkal foglalkozik.

Az A-791, az A-791/1 illetve az A-791/2 jelzetű dossziék 119 egykori Volksbund-, illetve Waffen SS tag személyi anyagát tartalmazzák.(72) Az alapkötetben a tartalomjegyzék után a BM III/III 3-a alosztálya kérelmét olvashatjuk. Ebben 1970. június 10-i dátummal a BM III/2 osztály vezetőjéhez fordulnak volt Volksbund-tagok és Waffen SS-ek anyagainak irattározása ügyében. Indoklásként a következőket olvashatjuk: „Ellenőrzésük (sic!) során megállapítottuk, hogy a BM operatív nyilvántartási rendszerében nem szerepelnek, tartózkodási helyüket nem tudtuk megállapítani, így figyelembe véve magas életkorukat nyilvántartásba vételük nem célszerű.”(73) Ezt követően felsorolják a 119 fő nevét, születési adataikat, lakcímüket az 1940-es évek első feléből, valamint a Volksbundba vagy a Waffen SS-be lépésük időpontját. Az alapkötet további részében, illetve a másik két kötetben, külön-külön ún. pafkákban megtaláljuk a 119 személy mindegyikének anyagait. Ezek többnyire belépési nyilatkozatok, kérdőjegyek, lakcím figyelőlapok.

1958. július 23-án készült kimutatás az 1943-ban Magyarországról a Német Birodalmi Waffen SS-be önként jelentkezett személyekről. A 66 oldalas lista 523 személy nevét és születési adatait tartalmazza.(74)

A háborús illetve népellenes tematikájú A-anyagok utolsó csoportjába a német háborús bűnösökkel foglalkozó dossziék tartoznak.

Az A-645, az A-645/1 és az A-645/2 jelzetű dossziék a Német háborús bűnösök címet viselik. Az alapkötetben a Budapesti Népbíróság 1946. február 19-én, 20-án és 21-én Szálasi Ferenc és társai ügyében tartott tárgyalási jegyzőkönyveinek másolata található. Ezeken a tárgyalási napokon tanúként meghallgatták Edmund Veesenmayert és Otto Winckelmannt magyarországi tevékenységükre vonatkozóan.

A korábban már említett A-645/1-es kötetben – szintén másolatban – magyar személyek (politikusok, katonák, összesen 28 fő) vallanak az 1946. márciusa és júniusa közötti időszakban saját maguk, illetve Veesenmayer és Winckelmann szerepéről, cselekedeteiről.

Az A-645/2 jelzetű, ugyancsak későbbi másolatokból álló dosszié pedig Veesenmayer 1945. november 3. és 1946. május 21. között keletkezett tíz tanúkihallgatási jegyzőkönyvét, valamint vallomásának 1946. szeptember 3-án kelt kivonatát olvashatjuk. Ezeken kívül e dosszié tartalmazza Winckelmann 1945. december 5-i tanúvallomási jegyzőkönyvét és az 1946. május 17-én felvett gyanúsítotti jegyzőkönyvét, továbbá Herbert Fitterer 1946. május 13-i és 14-i tanúvallomási jegyzőkönyveit.

Az A-sorozaton belül külön kell szólni a vegyes tematikájú, ún. Állambiztonsági Módszertani Gyűjteményekről (1,5 iratfolyóméter, 166 darab), amelyekben nemcsak a háborús és népellenes ügyekre találunk információkat. Különös jelentőségét az adja, hogy ezeket O-, illetve V-dossziék anyagai alapján állították össze. Abban az esetben, ha a gyűjtemények valamely darabjának forrásául szolgáló O- vagy V-anyag már nincs meg, jelentősége igen komoly lehet. Néhány példa: a gyűjteménysorozat 37. számú darabja Grassy József és Zöldi Márton ügyével foglalkozik, az anyagot a V-87992; a V-87992/10, illetve a V-98270 sz. dossziékból állították össze. A 27. számú darab Szügyi Zoltánnak, a Szt. László hadosztály parancsnokának az ügyét tartalmazza. A forrásul használt dossziék a V-2000/24; a V-122262 és a V-122262/1 jelzetű vizsgálati anyagok voltak.

5. Egyéb irattípusok

Befejezésül röviden szót kell még ejteni azokról az irattípusokról, amelyek fontos adalékokkal szolgálhatnak a témában. Az ÁBTL iratanyagának levéltári rendszere szerint az 1. szekción belül az 1.11.6. tartalmazza a III/III. Csoportfőnökség iratait. Ezen belül 11 doboznyi (1,32 ifm.) anyagnak a III/III-3. osztály a keletkeztetője, amely 1967. és 1989. között keletkezett, háborús és népellenes ügyekre vonatkozó bejelentéseket és az azok nyomán megindított vizsgálatok iratait tartalmazza. A 2. szekción belül a 2.5. fondba tartoznak a Személyes szabadságot korlátozó intézkedések iratai. Ezen belül a BM internálási iratai 102,42 ifm-t, az Országos Rendőr-főkapitányság internálási iratai 27,6 ifm-t, a Budapesti Rendőr-főkapitányság internálási iratai pedig 99,48 ifm-t tesznek ki.(75) Külön meg kell említeni a szintén e fondba tartozó rendőrhatósági őrizettel, illetve rendőrhatósági felügyelettel kapcsolatos iratokat (terjedelmük: 61,56 ifm., illetve 17,4 ifm.), a kitiltással, kitelepítéssel és a közbiztonsági őrizettel kapcsolatos iratokat (21,6, illetve 27,03 ifm.), valamint a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos vegyes iratok sorozatát (66,6 ifm.).

A Gyűjteményeket tartalmazó 4. szekción belül a 4.4. fond az ÁBTL kezelésében lévő Waffen SS-tagnyilvántartást tartalmazza 1,68 ifm. terjedelemben. A 4.5. fond pedig a Volksbund-tagnyilvántartás iratanyaga 1,44 ifm. terjedelemben. A 4.6. fond a szélsőjobboldali szervezetek, a nyilas, hungarista stb. tagnyilvántartás iratgyűjteménye. Ennek teljes terjedelme 11,82 ifm. A 4.10. fond pedig a háborús és népellenes bűntettekhez kapcsolódó tematikus gyűjteményt foglalja magába 9,96 ifm. terjedelemben.

A különböző típusú dossziék többsége mondhatni „teljes” állambiztonsági ügyeket tartalmaz, nem csupán neveket néhány azonosító adattal, s néhány más részleges információval. Ezért a Történeti Levéltár iratai közül a dossziék a legfontosabb forrásai a háborús és népellenes bűnügyek kutatásának. Ezen belül is a V- és az A-dossziék az elsődleges források. Azonban a legutoljára említett irattípusok is hasznos segítséget nyújtanak – különösen adatok gyűjtése, pontosítása, statisztikák összeállítása esetén – a tudományos kutatás számára.

Jegyzetek

(1) Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23. – 1945. november 15. A-B kötet. (Szerk.: Szűcs László) Bp. Magyar Országos Levéltár, 1997. A-kötet, 94–95. o. (a továbbiakban Minisztertanácsi jegyzőkönyvek…)

(2) Uo. 114. o.

(3) Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In Államvédelem a Rákosi-korszakban. Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendőrség második világháború utáni tevékenységéről. (Szerk.: Gyarmati György) Bp. Történeti Hivatal, 2000. 34–36. o. (a továbbiakban A politikai rendőrség)

(4) Minisztertanácsi jegyzőkönyvek …, i. m. 303. o.

(5) Uo. 359. o.

(6) Palasik, A politikai rendőrség, i. m. 37–40. o.

(7) Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata 1945–1990. In Trezor 1., A Történeti Hivatal évkönyve 1999. (Szerk.: Gyarmati György) Bp. Történeti Hivatal, 1999. 75. o. (a továbbiakban Trezor I.)

(8) Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén” Adalékok a Katpol történetéhez, 1945–1949. In Államvédelem a Rákosi-korszakban i. m. 60., 64.,74.,76. és 78. o.

(9) Minisztertanácsi jegyzőkönyvek…, i. m. 25. o.

(10) Uo. 152. és 166. o.

(11) Uo. 143–144. o.

(12) Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Bp. Minerva, 1988. 120–121. o. (a továbbiakban Népbíráskodás…)

(13) Zinner Tibor: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945–1949. Történelmi Szemle. 1985. 1. sz. 133. o. (a továbbiakban Zinner: Háborús bűnösök)

(14) Népbíráskodás…, i. m. 371. o.

(15) Minisztertanácsi jegyzőkönyvek…, i. m.  203–204., 329–330. o., Lásd még az Ideiglenes Nemzeti Kormány által összeállított további listákról, uo. 331. o.

(16) Zinner, Háborús bűnösök, i. m. 135. o.

(17) Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 4.: kúriai teljes ülések, népbírósági statisztikák, IM-állásfoglalások, kegyelmi előterjesztések, Nagy Imre és társai ügye 1989-ben (Szerk.: Horváth Ibolya et al.) Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1995. 55–138., 191–201. o. (a továbbiakban Iratok…)

(18) Zinner, Háborús bűnösök, i. m. 134. o.

(19) Uo. 139. o.

(20) A statisztikai adatokra vonatkozóan lásd: Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) M-KS-276. fond 65/324. ő. e.

(21) Lásd a kötetben Baráth Magdolna: Az állambiztonsági iratok selejtezése, megsemmisítése című tanulmányát.

(22) ÁBTL Módszertani Gyűjtemény, 387. Az állambiztonsági szervek operatív nyilvántartási rendszere. Jegyzet. Rendőrtiszti Főiskola. Ikt. sz.: 15-141/1986.

(23) ÁBTL 3.1.6. P-346, 3. o.

(24) ÁBTL 3.1.6. P-274

(25) ÁBTL 3.1.6. P-274, 48–49. o.

(26) ÁBTL 3.1.5. O-11202 „Verők”

(27) Az ÁBTL 3.1.5. O-10851 (eredeti száma Cs-589) dosszié, melynek fedőneve „Hekusok”, a „Verők” fedőnevű dosszié ikerpárja. A nyomozás célja a már említett kommunista ellenes fellépések politikai detektív résztvevőinek felkutatása és felelősségre vonása volt. A kommunista ellenes nyomozásokat folytató csendőrök, rendőrök 1956 utáni megfigyelésének és elítéltetésének lehetséges oka az MSZMP PB döntése. A PB ugyanis egyetértett Biszku Bélának 1959. január 13-án szóban elmondott azon javaslatával, hogy a felszabadulás előtti jelentősebb kommunista ellenes fellépésekben és az elfogottak kínzásában aktív szerepet játszó, s korábban el nem ítélt kb. 85 személy ellen indítsanak eljárást. (MOL M-Ks 288. f. 5/112. ő. e.) Ezúton fejezem ki köszönetemet Baráth Magdolnának, aki felhívta a figyelmemet a fenti információra.

(28) ÁBTL 3.1.5. O-14744 „Bujdosó”

(29) Az ügy dokumentációjának érdekessége hogy a III/III Csoportfőnökség iratai között (1.11.6.) a III/III-3. osztály iratai között 1971. szeptember 1-jei dátummal találunk egy javaslatot a “Bujdosó” fedőnevű háborús bűnügy realizálására. (Nyílt büntetőeljárás megindítására.) A javaslat első lapján, az előterjesztő Szigetvári Árpád osztályvezető részére szignálva, a következő kézírásos szöveget olvashatjuk: „Az ügyben politikai meggondolásokból nem kezdeményezünk. Ebben nem elsőrendűen, de szerepe van annak is, hogy S. 69 éves, beteg és 9 gyermeke van…” A feljegyzés Geréb aláírással április 12-én született. A „Bujdosó” fedőnevű dossziéból viszont, 1972. júniusi dátummal már arról értesülünk, hogy jogi lehetőség híján nem indítottak nyílt eljárást S. Gy. ellen.

(30) ÁBTL 3.1.5. O-11541/1 és ÁBTL 3.1.5. O-11541/2

(31) ÁBTL 3.1.5. O-11541/2, 2. o.

(32) 1950 előtt egyáltalán nem vezettek dossziékat, a különböző típusú dossziék nyitása ettől az évtől kezdve különböző időpontokban kezdődött. Erről egy BM parancs rendelkezett, amely szerint az állambiztonsági rendőri munka során keletkezett ügyiratokat, a korábbi aktarendszer helyett dossziékba kellett rendezni. Petrikné Vámos Ida: Iratok a Történeti Hivatalban. Vázlat a volt állambiztonsági szervek iratanyagának irattani feltárásához. In Trezor 1., i. m. 32. o.

(33) Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2.: kúriai teljes ülések, vizsgálatok és „vallomások", „párt"-ítéletek, elvi határozatok, az '56-os megtorlás iratai. (Szerk. Horváth Ibolya et al. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1993. 84. o.

(34) A 138.000/1945. számon megalkotott B.M. rendelet. Vö. Palasik Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében (1945), in Társadalmi Szemle, 1997. 7. szám 88. o.

(35) Megemlítendő ugyanakkor, hogy 1945 júliusától az Igazságügy-Minisztérium X. számú népbírósági osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatot, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletet juttasson el az állambiztonsági szervekhez. 1946-tól fokozatosan gyakorlat lett, hogy a rendőrség bírált felül népbírósági ítéleteket. Palasik, A politikai rendőrség, i. m. 42. o.

(36) ÁBTL 3.1.9. V-55184/a/1/2/3/ Dr. Imrédy Béla

(37) ÁBTL 3.1.9. V-37689 Dr. Tukats Sándor

(38) ÁBTL 3.1.9. V-71079 T. M.

(39) ABTL 3.1.9. V-102290 Cs. B. és tsai

(40) ÁBTL 3.1.9. V-102290 CS. B. és tsai, 50. o.

(41) ÁBTL 3.1.9. V-58944 Dr. B. J.

(42) ÁBTL 3.1.9. V-79348 Ferenczy László

(43) ÁBTL 3.1.9. V-145705 K. I.

(44) ÁBTL 3.1.9. V-145705 K. I., 236. o.

(45) ÁBTL 3.1.9. V-101578 Fiala Ferenc nyilas sajtófőnök

(46) ÁBTL 3.1.9. V-101578 Fiala Ferenc nyilas sajtófőnök, 109–111. o.

(47) ÁBTL 3.1.9. V-98981 Kardos József

(48) ÁBTL 3.1.9. V-96900 Radnóti Radocsay László

(49) ÁBTL 3.1.9. V-96900 Radnóti Radocsay László, 13. o.

(50) ÁBTL 3.1.9. V-99004 Tóth Dezsőné és tsa illetve ÁBTL 2.6. 10. Lásd még: Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Bp. Püski – Kortárs, 1997. 11. o.

(51) ÁBTL 3.1.9. V-79701 M. M.-né Volksbund-tag

(52) ÁBTL 3.1.9. V-58381 Sz. J. SS katona

(53) ÁBTL 3.1.9. V-38733 M. E. és tsa

(54) ÁBTL 3.1.9. V-38733 M. E. és tsa, 13. o.

(55) ÁBTL 3.1.9. V-38733 M. E. és tsa, 8. o.

(56) ÁBTL 3.1.9. V-47629 Rónai Zoltán

(57) ÁBTL 3.1.9. V-55123 M. A.-né

(58) Uo. 30. o.; Truczka András volt az Andrássy út 60. nyilas őrségének a parancsnoka, 1947-ben végezték ki.

(59) A Történeti Hivatal a Magyar Tudomány Napja alkalmából 2002 novemberében konferenciát rendezett a kezelésében lévő iratokról. Az A-anyagokról Cseh Gergő Bendegúz tartott előadást, melynek anyagát szíves hozzájárulásával részben felhasználtam.

(60) Otto Winckelmann és Edmund Veesenmayer ügyében.

(61) ÁBTL 4.1. A-612, 5. o.

(62) Az ÁBTL 4.1. A-417/1 jelzetű dosszié Wayand Tibor horthysta pol. detektív visszaemlékezései címmel az alapkötet szöveghű, gépírásos változata.

(63) ÁBTL 4.1. A-958

(64) ÁBTL 4.1. A-940/1 és ÁBTL 4.1. A-940/2

(65) ÁBTL 4.1. A-1114

(66) Az ÁBTL 4.1. A-1115 jelzetű dosszié az NSZSZ vezetőinek peranyagait tartalmazza.

(67) ÁBTL 4.1. A-1005 * Nyilas képviselőjelöltek, kormánybiztosok

(68) Címe: Főbb háborús bűnösök anyagából fotómásolatok.

(69) Az ÁBTL 4.1. A-1325 jelzetű dosszié az ÁBTL 4.1. A-959 ikerpárja. Címe: Kröszl Vilmos és tsai háborús bűntettét bizonyítani próbáló nyomozási kísérlet fényképdokumentációja. Kröszl Vilmos és tsai ügyében a nyílt eljárás előtt bizalmas nyomozás is folyt. Ezt dokumentálja az 1966-ban nyitott, ÁBTL 3.1.5. O-12542 jelzetű, „Gyilkos” fedőnevű dosszié. A nyílt nyomozás során pedig 14 kötetből álló V-dosszié sorozat keletkezett (ÁBTL 3.1.9. V-153693/1-13a).

(70) ÁBTL 4.1. A-960

(71) ÁBTL 4.1. A-961

(72) ÁBTL 4.1. A-791, ÁBTL 4.1. A-791/1 és ÁBTL 4.1. A-791/2 Volt Volksbund- és Waffen SS tagok anyaga.

(73) ÁBTL 4.1. A-791, 2. o.

(74) ÁBTL 4.1. A-1125 Volt Német Birodalmi Waffen SS-ek nyilvántartása. Az A-1125 jelzetű dosszién kívül lásd még az ÁBTL 4.1. A-1125/1.; az ÁBTL 4.1. A-1125/2 és az ÁBTL 4.1. A-1125/3 dossziékat is. Ezekben szintén nyilvántartások szerepelnek, további 523, 627 és 586 személy neve illetve születési adatai.

(75) Az internálási iratokról lásd a kötetben Bank Barbara idézett dolgozatát.

Tisztelt Érdeklődők!

Örömmel értesítjük, hogy a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetését követően, 2020. június 29-étől ismét kinyitjuk Levéltárunk ügyfélszolgálatát és kutatótermét, amelyek idén augusztusban sem zárnak be. A zárás alatt érkezett állampolgári megkeresések feldolgozását folyamatosan végezzük, ezzel kapcsolatban türelmüket kérjük.

Kutatótermünkben az egészségügyi biztonsági szempontok megtartása érdekében csökkentett létszámban tudunk egyidőben kutatókat fogadni, ezért – további rendelkezésig – előzetes időpontfoglalást vezetünk be. Az időpontok foglalása 2020. június 24-étől válik lehetővé, a Levéltár honlapján található kutatoterem.abtl.hu linken keresztül, amellyel kapcsolatban kutatóink a számukra kiküldött hírlevélben találnak több információt. Az elkészült másolatok átvételéhez nem kell időpontot foglalni.
A veszélyhelyzet feloldását követően is több egészségügyi óvintézkedést fenntartunk, ezért kérjük ügyfeleinket és kutatóinkat, hogy használják a Levéltár által biztosított érintésmentes kézfertőtlenítő adagolót és viseljenek maszkot.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára