Kecskés D. Gusztáv előadása a Történelmi KávéháZban

A Történelmi Kávéház 2018. novemberi rendezvényén
Kecskés D. Gusztáv, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa
A menekülő egyén és a világpolitika: a NATO és az 1956-os magyar menekültek
címmel tartott előadást.

Az 1956-os forradalom szovjetek általi leverését követő magyar menekülthullám, illetve a befogadásukra szervezett nemzetközi segélyakció a magyar és az egyetemes migrációtörténetnek egyaránt kiemelkedő fejezete volt. Az európai viszonylatban is jelentős, mintegy 200 ezer fős menekülttömeg ellátása, a befogadó országokba szállítása és integrálása a nemzetközi menekültsegélyezés különleges sikere volt, amelyben a NATO-országok kormányai meghatározó szerepet játszottak.

Kecskés D. Gusztáv előadásában elmondta:

Az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) 1957. március 11-i statisztikái szerint az emigránsok közül 1957 márciusáig mintegy 173 ezren kerültek első fogadóhelyre Ausztriába és 18.600-an Jugoszláviába.

1957. április 1-jéig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által nyilvántartott 193.805 kivándorló közül 135.417 személyt (70 %) már elszállítottak 29 különböző országba.

1957. december végéig új hazájába érkezett az Ausztriában nyilvántartásba vett menekülők mintegy 90 %-a:
Egyesült Államok: 35.026 fő, Kanada: 24.525 fő, Nagy-Britannia: 20.590 fő, NSZK: 14.270 fő, Svájc: 11.962 fő, Franciaország: 10.232 fő, Ausztrália: 9.423 fő.

A mintegy 200 ezer magyar menekült sikeres befogadása és integrálása is megtörtént a nyugati társadalmakba alig 1-2 év alatt.

Ezek az új menekültek sokkal jobb bánásmódban részesültek, mint a korábbi magyar emigránsok vagy a többi korabeli európai emigráns.

A befogadás összköltsége több, mint 100 millió akkori, vagyis több, mint 1 milliárd mai dollár volt.

Kecskés D. Gusztáv szerint a rendkívüli siker tényezői:

• Befogadó, humanitárius attitűd.
• A nyugati közvélemény támogató hozzáállása (kb. 1956. decemberig).
• A magyar menekültek, mint ideális menekültcsoport: nagyrészt fiatal, egészséges, jól képzett, egyedülálló férfiak, fehérek, antikommunisták és nem túl nagy tömegűek.
• A nagy gazdasági prosperitás kezdetén érkeztek Nyugatra (a munkaerő iránti igény).
• A nyugati kormányok részéről megfigyelhető politikai akarat!

A magyar menekültek hatékony nyugati befogadásának kulcsszereplői a NATO-országok kormányai voltak. A korabeli közvélemény azonban semmit sem tudott arról, hogy a párizsi Chaillot Palotában, a NATO Nemzetközi Titkárságának akkori központjában mennyire intenzív egyeztetés zajlott. A NATO Tanács, a Politikai Tanácsadók Bizottsága, valamint az Információs és Kulturális Kapcsolatok Bizottsága egyaránt foglalkozott a magyar menekültek kérdésével.

Különböző előkészítő bizottságok jelentései alapján aztán a NATO Tanács 1957. április 24-i ülésén felszólította a tagállamok kormányait, hogy növekvő számban fogadjanak be magyar menekülteket Jugoszláviából és Ausztriából, és vállalják azok letelepítésének költségeit is. Továbbá tegyék lehetővé azt is, hogy a magyar menekültek mindegyike 1957 végéig eljusson az általa választott országba. Végül pedig, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és az Európai Migráció Kormányközi Bizottságának felhívására járuljanak hozzá a magyar menekültek letelepítésének költségeihez. (Az Egyesült Államok kormánya például az ENSZ felhívására ötmillió dollárt adott erre a célra 1956-ban.) A magyar menekültek túlnyomó többsége valamely NATO-országban telepedett le, ahol számos kedvezményben volt részük. Noha az ENSZ és annak szervezetei kezdeményezték és irányították a humanitárius programokat, együttműködve az Európai Migráció Kormányközi Bizottságával, a Nemzetközi Vöröskereszt intézményeivel és magánszervezetekkel, mindenekelőtt a NATO-államok bőkezű adományai tették lehetővé e programok végrehajtását.

Ugyanakkor a szovjet propaganda esetleges vádjaival szembeni védekezés miatt - egy 1956. decemberi amerikai javaslat ellenére - az Észak-atlanti Szövetség nem hozta nyilvánosságra a magyar menekültüggyel összefüggő tevékenységét. A Menekültügyi Főbiztosság is arra kérte a NATO vezetését, hogy együttműködésük maradjon titokban.

A nemzetközi háttérről Kecskés D. Gusztáv azt is elmondotta, hogy a menekültek ügye fontos elemét képezte az Egyesült Államok és a Szovjetunió által vezetett „két tábor” közti konfliktusnak és ideológiai-propaganda küzdelemnek. A kérdés a 2. világháború után, a hontalan személyeknek a szovjet blokkba való hazatérése kapcsán került napirendre. A hidegháború kezdetétől aztán a kelet–nyugati ideológiai szembenállás egyik központi elemévé, jelképévé vált. Amikor 1956-1957-ben a nyugati oldalon arról beszéltek, miszerint a Nyugat erkölcsi felelősséggel tartozik a magyar menekültek iránt, azt a tényt is hangsúlyozták, hogy a magyar üzemi munkások és egyetemisták alkották a kommunista rezsimmel szembeni ellenállás fő központját. Ők álltak az októberi forradalom élén. A Nyugat politikai és erkölcsi vereségeként élték volna meg, ha a magyar menekültek tömegesen hazatérnek a „szabad világba” való beilleszkedésük nehézségei miatt. A Nyugatra távozott menekült „a lábával szavazott”, tehát politikai és ideológiai nyereséget jelentett a Nyugat számára.

Az előadást követően a hallgatóság kérdéseire válaszolt az előadó, és ekkor szóba került többek között az osztrák és jugoszláv menekülttáborok különbsége, a nyugati média szerepe a magyar menekültügy napirenden tartásában, a CIA korabeli európai tevékenysége, a francia kormány hivatalos álláspontja - ez utóbbi kérdést egy olyan néző-hallgató vetette fel, aki maga is megjárt egy jugoszláv menekülttábort, majd azt követően Franciaországban kapott menedéket.

Az előadásról videó felvétel is készült, amelyet hamarosan elérhetővé teszünk.

A Történelmi Kávéház legközelebbi előadása 2018. január 11-én, 17 órakor lesz, és Kubassek János fogja tartani "Az 1956-os forradalom menekült magyar tudósai öt világrészen, a Sarkkörtől az Egyenlítőig" címmel.