A birkahodálytól a parlamentig - Életinterjú

A birkahodálytól a parlamentig - Életinterjú

3 950Ft.-

0 értékelés
0


„Semmit sem közöltek velünk, csakhogy irány. Ez a Borzapuszta, ahová mi mentünk négyszázan, tulajdonképpen egy birkanyájnak a helye volt. Két hosszú, tipikus hortobágyi birkaistálló volt. Nádfedeles, alacsony vastagfalú, aminek mid a két végén volt egy nagy kétszárnyú kapu, oldalt meg apró ablakok. Azokban volt 200-200 birka. Kizavartuk, kihordtuk a trágyát, behordtuk a szalmát, és mindenki kapott két méter hosszú, egy méter széles helyet a szalmán. A feje alá rakhatta a holmiját, aztán ott letelepedtünk. Minden este volt sorakozó, amikor az ávósok ötször-hatszor végigszámolták a 400 embert, mert az istennek nem akart kijönni a 400. Ezek nagyon egyszerű lelkek voltak, nyolcas sorokban sorakoztattak bennünket, és állandó gond volt, hogyha nyolcat be kellett szorozni iksszel, hogy kijön-e a négyszáz. Esténként rendre, hosszasan elidőztünk ezzel az élőképes számtanórával.”
„A miniszterelnökségen volt egy központi ügyelet. Egyszer rám csörög éjfél körül a miniszterelnökségi ügyelet, hogy a Belügyminisztériumot szeretné kapcsolni. Azt mondja az ügyeletes, hogy miniszter úr, most telefonált az óbudai szovjet laktanya parancsnoka. Megjelent a kapualjuknál egy munkásőr egyenruhás őrnagy, részeg. Azt mondja, hogy kér ötven géppisztolyost, elfoglalja a parlamentet, és visszafordítja az egészet. Mi legyen vele? Mondtam, hogy kérem a parancsnok elvtársat, adjon még neki vodkát, aztán fektessék le valahova. Reggel meg engedjék el. Mit csináljak én egy obsitos, részeg munkásőrrel, több mint egy évvel a munkásőrség feloszlatása után? Csukják le? Ennél csak az lett volna komikusabb, ha ügyet csinálunk belőle.”

Cikkszám: ISBN 9789634670353. ÁBTLKronosz Kiadó
Terjedelem307 oldal
Kiadvány típusaSaját kiadvány
Súly
Súly: 600 g
Méretek
Méretek: 24 cm × 16 cm × 0 cm