A párt belügye

A párt belügye

3 100Ft.-

0 értékelés
0


A könyv egy eddig szinte még teljesen feltáratlan területet, az MSZMP és a politikai rendőrség kapcsolatát szabályozó formális viszonyrendszert dolgozza fel az 1956-os forradalom leverését követő időszaktól 1962-ig. A politikai rendőrség és az állampárt sajátos kapcsolatának eddig nem szentelt a történetírás különös figyelmet, a szocialista berendezkedés hatalmi rendszerének vizsgálata, különös tekintettel a politikai rendőrség és az állampárt kapcsolatára, eleddig kevéssé gyarapította a korszak szakirodalmát. Magyarországon 1989-ig diktatúra volt, az állampárt ellenőrzése alatt tartotta a társadalom, illetve az államhatalom egészét, a politikai rendőrséget is. Az MSZMP különböző vezetési módszerekkel és eszközökkel irányította az állambiztonsági szerveket, de bizonyos esetekben és időszakokban ez fordítva is történhetett. Joggal tehetők fel tehát az alábbi kérdések: Ki irányított kit? Hogyan értelmezhető a párt irányító és ellenőrző funkciója? A párt testületeinek csak azt kellett figyelniük, hogy a politikai rendőrség a párt által meghatározott irányvonal szerint tevékenykedik-e, vagy az állambiztonsági munka ellenőrzése, irányítása is a feladatuk volt? A helyi MSZMP-szervek vagy a központi pártszervek rendelkeztek-e erősebb irányító, kontrolláló hatáskörrel, s valóban éltek-e a formális szabályozás által nyújtott lehetőségekkel, vagy a helyi viszonyok felülírták a központi előírásokat? Könyvében a szerző miközben a fenti kérdésekre is válaszol a formális pártirányítás szabályozó elemeit keresi, azokat a módszereket, amelyekkel a párt biztosította a politikai rendőrség feletti kontrollját, de érzékelteti az informális hatalomgyakorlás lehetőségeit is, illetve azokat a változásokat, amelyek az MSZMP és a politikai rendőrség viszonyában történtek a megtorlás éveiben.

(L'Harmattan Kiadó - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közös kiadás)

A szerzőről: Krahulcsán Zsolt 1971-ben született Veszprémben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán végzett Debrecenben történelempolitológia szakon. 1999-től a Történeti Hivatalnak, 2003 óta jogutódjának, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a munkatársa. Alapító szerkesztője a Betekintő című internetes folyóiratnak, több éven át a lap főszerkesztője. 2011-ben védte meg a doktori disszertációját. Fő kutatási területe a második világháború utáni államvédelmi/ állambiztonsági szervek intézménytörténete, szervezeti átalakulásai, valamint az MSZMP és a politikai rendőrség kapcsolata, a Kádár-korszak pártirányítási mechanizmusainak szabályozástörténete.

Cikkszám: ISBN 978-615-543-607-9. ÁBTLL'Harmattan
Terjedelem256 oldal
Kiadvány típusaSaját kiadvány
Súly
Súly: 394 g
Méretek
Méretek: 230 mm × 160 mm × 20 mm

Tisztelt Érdeklődők!

Örömmel értesítjük, hogy a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetését követően, 2020. június 29-étől ismét kinyitjuk Levéltárunk ügyfélszolgálatát és kutatótermét, amelyek idén augusztusban sem zárnak be. A zárás alatt érkezett állampolgári megkeresések feldolgozását folyamatosan végezzük, ezzel kapcsolatban türelmüket kérjük.

Kutatótermünkben az egészségügyi biztonsági szempontok megtartása érdekében csökkentett létszámban tudunk egyidőben kutatókat fogadni, ezért – további rendelkezésig – előzetes időpontfoglalást vezetünk be. Az időpontok foglalása 2020. június 24-étől válik lehetővé, a Levéltár honlapján található kutatoterem.abtl.hu linken keresztül, amellyel kapcsolatban kutatóink a számukra kiküldött hírlevélben találnak több információt. Az elkészült másolatok átvételéhez nem kell időpontot foglalni.
A veszélyhelyzet feloldását követően is több egészségügyi óvintézkedést fenntartunk, ezért kérjük ügyfeleinket és kutatóinkat, hogy használják a Levéltár által biztosított érintésmentes kézfertőtlenítő adagolót és viseljenek maszkot.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára