Boszorkánykonyha - részlet

Boszorkánykonyha - részlet

Magyar propaganda-dokumentumfilm, fekete-fehér, 36 perc, év nélkül, írta és rendezte: Bokor Péter és Moldoványi József, a szöveget elmondták: Básti Lajos, Csákányi László, Kéry Gyula, Pálos György, Tassy András, Zách János, összeállította: Szécsényi Ferencné.

A film elején a SZER egykori munkatársa, a Magyarországra visszatért Marosi Károly meséli el müncheni tapasztalatait, részletesen ismerteti a SZER felépítését és működését. A továbbiakban a film készítői elsősorban azt igyekeznek bemutatni, hogy a SZER munkatársainak jelentős része egykori nyilas, vagy háborús bűnös. A film foglalkozik Borsányi Julián (Bell ezredes) II. világháborús tevékenységével, valamint a SZER 1956. októberében játszott szerepével.

Témakörök: 
VideóÁllambiztonsági oktatófilm

Tisztelt Érdeklődők!

Örömmel értesítjük, hogy a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetését követően, 2020. június 29-étől ismét kinyitjuk Levéltárunk ügyfélszolgálatát és kutatótermét, amelyek idén augusztusban sem zárnak be. A zárás alatt érkezett állampolgári megkeresések feldolgozását folyamatosan végezzük, ezzel kapcsolatban türelmüket kérjük.

Kutatótermünkben az egészségügyi biztonsági szempontok megtartása érdekében csökkentett létszámban tudunk egyidőben kutatókat fogadni, ezért – további rendelkezésig – előzetes időpontfoglalást vezetünk be. Az időpontok foglalása 2020. június 24-étől válik lehetővé, a Levéltár honlapján található kutatoterem.abtl.hu linken keresztül, amellyel kapcsolatban kutatóink a számukra kiküldött hírlevélben találnak több információt. Az elkészült másolatok átvételéhez nem kell időpontot foglalni.
A veszélyhelyzet feloldását követően is több egészségügyi óvintézkedést fenntartunk, ezért kérjük ügyfeleinket és kutatóinkat, hogy használják a Levéltár által biztosított érintésmentes kézfertőtlenítő adagolót és viseljenek maszkot.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára