KÖNYVBEMUTATÓ A TÖRTÉNETI LEVÉLTÁRBAN - GYARMATI GYÖRGY
A KIRÁLY-HÁGÓN INNEN ÉS TÚL
Tanulmányok nem csak Korunk-belieknek
2017.02.23.

Kovács Kis Gyöngy, az erdélyi Korunk című folyóirat és Komp-Press Kiadó főszerkesztője bevezetőjében bemutatta a Kolozsváron megjelenő folyóiratot, amelyben a kötet tanulmányainak többsége eredetileg megjelent. A fennállásának 90. évfordulóját tavaly ünneplő lap rendszeresen közöl történelmi tanulmányokat, gyakran tematikus összeállításokban. A legfrissebb, 2017. februári szám például az 1919-es év eseményeivel foglalkozik. A KOMP-PRESS KIADÓ évente átlagosan 6-10 könyvvel jelentkezik, történelemmel foglalkozó sorozatában többek között olyan szerzőkkel, mint Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Szarka László, Tomka Béla, Hermann Róbert. E sorba illeszkedik Gyarmati György munkája, amelyet Kovács Kis Gyöngy maga szerkesztett, és így elfogultsággal, de jó szívvel ajánlott.

A tanulmánykötet Szász Zoltán, a történelemtudományok kandidátusa mutatta be, akinek a kutatási területébe Románia és Erdély történelme is beletartozik, így szakértőként is beszélhetett a könyvről.
Szász Zoltán a kötet 11 tanulmányát sorra véve beszélt azok főbb jellemzőiről, kiemelve, hogy majd mindegyikben jelen van Erdély regionális problematikája, és a 20. századi magyar történelemet meghatározó megszakítottság-folytonosság ellentét.

A 11 tanulmány címe:

1. Kossuth kultusza - post mortem
2. A revízió alternatívája
3. A független Erdély alkotmánykoncepciója
4. Impériumváltás 1945 - avagy csöbörből vödörbe
5. Vámúnió, föderáció - új nagyhatalom?
6. Nagyapa rádiója
7. Hatalmi elit Magyarországon a 20. század második felében, 1945-1989
8. Múltfeltárás titkosszolgálati iratokból
9. "Közénk valók, hozzánk tartoznak"
10. A nosztalgia esete a Kádár-korszakkal
11. Bibó István - százöt éve

Szász Zoltán elemző és elismerő ismertetését követően, a beszélgetés során Kossuth Lajos magánéletének részleteiről, és annak történelmi vonatkozásairól esett a legtöbb szó, de befejezésül - levéltárunk profilja miatt - mégis inkább egy másik, a 8. tanulmányból idézünk, amely a titkosszolgálati iratok forrásértékével és felhasználhatóságával foglalkozik, és amelyben Gyarmati György történészi szemlélete is tetten érhető:

A titkosszolgálati iratok aligha nélkülözhetőek a magyarországi államszocializmus évtizedeinek megismeréséhez, de korfeltárás közbeni hasznosulásukat illetően nehezen rendelhető hozzájuk általános érvényű forráskritikai "segédtudományi" útmutató, tananyag. Kezelésük, használatuk tekintetében alighanem a
rendszeren belüli funkcionális feladatuk lankadatlan szem előtt tartása jelenthet némi támpontot. Nevezetesen az, hogy az ún. "létező szocializmus" (modernkedve: "a szocializmus projekt") évtizedei során – változó intenzitással és különböző prejudikált premisszákhoz rendelten – maga a regnáló államhatalom ösztönözte, legitimálta és várta el az alattvalói közötti ellenségkeresést vagy éppen bűnbakkreálást; a rendszer szempontjából devianciának tartott jelenségek adminisztratív eszközökkel történő felszámolását, ellehetetlenítését vagy éppen büntetőjogi (mezbe öltöztetett) számonkérését. E rendszerspecifikus megrendelések (elvárások) kondicionálták, tették a politikai rendőrség funkcionális feladatává, hogy a józan ésszel normálisnak tekinthető köznapi történéseket, életmegnyilvánulásokat is kriminalizálják, vagy kriminalizálásra is alkalmas módon rögzítsék.

A huszadik század második felében keletkezett magyar titkosszolgálati iratok forrásértékét keletkeztetésük – leginkább ideológiai motívumokra visszavezethető – prejudikált volta relativizálja. Erre vezethető vissza, hogy a fennmaradt iratok döntő többsége kriminalizált, vagy legalábbis eleve kriminalizáló célzattal készült ügyletekről, jelenségekről szól. Ehhez viszont rögtön hozzáteendő, hogy aligha extrémebbek, mint a történelem bármely más korszakából a kriminális eseményekről, ügyekről ránk hagyományozódott források. A tudomány "igaz/hamis" bináris kódjának való megfelelés mégsem vágyálom, amennyiben a titkosszolgálati iratok funkcionális kriminalizáltságát rigorózus, kontextuális forráskritikával kezeljük, ide értve a másutt őrzött és más típusú források sokaságával való mindenkori összevetést is. Korszakhoz és szituációhoz illesztett "megszólaltatással" viszont nem kevésbé hasznosíthatók a múltban történtek rekonstruálása során, mint bármely más korszak más csapdákat vagy egyéb konfabulálási sajátosságokat hordozó forrásai.
[...]
A histórikus ugyanakkor épp annyira esendő, mint amennyire a történetekben – és a történelemben – a fatális mindenkoron át- meg átszövi a kauzalitást. A követendő – követni próbált – modernkori diszciplináris normát adott esetben éppen Clio csintalan ihletése írja felül azt illetően, hogy mi szervesül a forrásokból a történeti interpretálás részévé, és mi marad Thomas Mann feneketlen kútjában hagyott holt textusként.

A modern korra és különösen a közelmúltra vonatkozóan ráadásul exponenciális mértékben gyarapodott a források mennyisége. Levéltárosként értelmezve a kliometriát – a fogalom gazdaságtörténeti toposszá válása okán –, nevezzük azt fonsmetriának. Miközben hajlamosak vagyunk jeremiádákat zengeni az – alkalmasint valóban nagyarányú – eltűnt-eltüntetett forrásokról, azok, akik a közelmúlttörténet művelésére adják/adjuk a fejü(n)ket, legtöbbször a fennmaradt forrásoknak is csak egy töredékszázalékát hasznosítva rekonstruáljuk „a történelmet". A fonsmetria szerint hozzáférhető forrásmennyiség és az egy-egy aktív életpályára kiszabadott kronometria – számoljunk bár a manapság terjedőben levő team-kutatások megsokszorozódó feltáró kapacitásával – ugyancsak a jelenkor/közelmúlt-historiográfia relativitásának kérdését veti fel, s nem csupán a most górcső alá vett állambiztonsági iratkorpusz tekintetében. Ezt az időtényezőt figyelembe véve, mire az immár rendelkezésre álló iratözönből meggyőző mértékű nagyobb hányadot sikerül feltárni, addigra a mostani jelenkor is régmúlttá – valóban történelemmé válik. A Gutenberg-galaxis sokak által utolsónak tekintett századában – az elmúlt évszázadban – oly mértékben sokasodott meg az írott források terjedelme, hogy még dédunokáinknak is fölösen elég marad „elsőként" megismerkedni a hátrahagyott primer források tömkelegével. (Így legalább egy részüknek akkoriban is lesz – lehet – munkájuk.)

258-261. oldal Múltfeltárás titkosszolgálati iratokból