Könyvbemutató a levéltárban

Könyvbemutató a levéltárban

Petrás Éva könyvének bemutatója

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Kronosz Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Petrás Éva
Álarcok mögött
Nagy Töhötöm életei

című könyvének bemutatójára.

Időpont: 2019. november 21. 15:00 óra

Helyszín: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának díszterme, Budapest, Eötvös u. 7.

A kötetet bemutatja: Bánkuti Gábor, a Pécsi Tudományegyetem BTK, Történettudományi Intézetének egyetemi docense

A kötet a helyszínen kedvezményesem megvásárolható.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

„Olyan voltam, mint egy folyó: indul egyedül és összefolyik egy másikkal, sőt egy harmadik is beleömlik, és így mennek együtt tovább, mindig dúsabban, bővebben, nagyobb hömpölygéssel, szélesebb partok között. Mindvégig jezsuita maradtam, de közben belülről, sőt önmagamba befogadva és személyesen átélve megtapasztaltam a szabadkőműveseket és a kommunistákat. Átvonultak rajtam és bennem, s közben figyeltem, szívtam be mindkettőből azt, ami igaz, ami örök és ami jó. És sokat találtam ilyen pozitívumot! Sokkal többet, mint a nagy vállalkozás alapján csak sejtettem volna is.” (Nagy Töhötöm)

 

Témakörök: 
HírEseményKönyvbemutató

Tisztelt Érdeklődők!

Örömmel értesítjük, hogy a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetését követően, 2020. június 29-étől ismét kinyitjuk Levéltárunk ügyfélszolgálatát és kutatótermét, amelyek idén augusztusban sem zárnak be. A zárás alatt érkezett állampolgári megkeresések feldolgozását folyamatosan végezzük, ezzel kapcsolatban türelmüket kérjük.

Kutatótermünkben az egészségügyi biztonsági szempontok megtartása érdekében csökkentett létszámban tudunk egyidőben kutatókat fogadni, ezért – további rendelkezésig – előzetes időpontfoglalást vezetünk be. Az időpontok foglalása 2020. június 24-étől válik lehetővé, a Levéltár honlapján található kutatoterem.abtl.hu linken keresztül, amellyel kapcsolatban kutatóink a számukra kiküldött hírlevélben találnak több információt. Az elkészült másolatok átvételéhez nem kell időpontot foglalni.
A veszélyhelyzet feloldását követően is több egészségügyi óvintézkedést fenntartunk, ezért kérjük ügyfeleinket és kutatóinkat, hogy használják a Levéltár által biztosított érintésmentes kézfertőtlenítő adagolót és viseljenek maszkot.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára