Egy évforduló évfordulója

1958. június 16-án végezték ki az ’56-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét és társait, a dátum ezért vált a forradalom utáni megtorlásra és a jeltelen sírba temetettekre való emlékezésnek a szimbolikus időpontjává. 1988. június 16-án Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján Budapest több pontján is megemlékezéseket tartottak. A Történeti Levéltár virtuális kiállítása korabeli források segítségével ezeket az eseményeket kísérli meg felidézni…

Az 1980-as évek második felétől a Szovjetunióban elindult, Mihail Gorbacsov pártfőtitkár nevéhez köthető reformok (peresztrojka, glasznoszty), olyan társadalmi és gazdasági változásokat indítottak el, amelyek hatásai egyre jobban érzékelhetőek voltak Magyarországon is. Grósz Károly miniszterelnöksége alatt több a piacgazdaság felé vezető döntést hoztak meg (pl. a fogyasztói árak állami támogatásának megszüntetése). A Nyugat-Európa felé való nyitást az ún. világútlevél bevezetése jelezte. Az állampárt és ezzel együtt a pártállam kezdődő szétesését mutatta az 1988. május 20-22-e között tartott pártértekezlet, ahol a vezető testületekben a változásokra nyitott párttagok kerültek többségbe és elmozdították pártfőtitkári székéből Kádár Jánost is. Azonban ezek a változások csak a létező szocializmus reformját és nem egy alapvető társadalmi, gazdasági rendszerváltást hoztak el, amit legjobban az 1956-os események megítélése mutat. A hatalmon lévők álláspontjában ebben a tekintetében nem történt változás.

A társadalom egyre nagyobb részében fogalmazódott meg ugyanakkor az igény a múlttal való tényleges szembenézésre, 1956 újra értékelésére, a kommunista diktatúra történelemhamisításainak felszámolására. Ebből a célból jött létre 1988 tavaszán a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB), amely „Történelmi igazságtételt!” címmel június 5-ei felhívásában követelte az 1956-os forradalmat követően kivégzettek rehabilitálását, méltó újratemetését és egy nemzeti emlékmű felállítását. A TIB felhívásában kérte, hogy aki teheti június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulójára emlékezve helyezzen el egy szál virágot a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál. E tervezett megemlékezés hírét a szervezők számos röplapon igyekezetek minél szélesebb körben terjeszteni.

Mindezeknek köszönhetően 1988. június 16-án 3-400 fő jelent meg a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál megemlékezve a kivégzettekről.

Az összegyűltek előtt beszédet mondott Rácz Sándor és Fónay Jenő, Nagy Gáspár felolvasta két betiltott versét, Hegedűs László és Mécs Imre sorolta fel annak a 244 kivégzettnek a nevét, akikről biztosan tudták, hogy ott temették el őket. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével fejeződött be. Ugyanekkor Párizsban a Père-Lachaise temetőben felavatták az 1956-os forradalmi tevékenységük miatt kivégzettek jelképes síremlékét, ahol Fejtő Ferenc, Méray Tibor és Vásárhelyi Miklós szólt a megjelentekhez.

A rákoskeresztúri temetőben lezajlott megemlékezéssel szemben a politikai rendőrség még nem lépett fel,  csak figyelte az eseményeket, de a délutáni tüntetéseket már durván feloszlatta. Először a Hősök terére tervezett koszorúzást akadályozták meg, majd a Batthyány örökmécseshez vonuló tömeghez szóló Tamás Gáspár Miklóst és 15 társát vitték el a hatóság emberei. A mintegy kétszáz fős tömeg ezt követően a Magyar Televízió Szabadság téri székháza felé vette az irányt, ahol Kis János és Mécs Imre mondott beszédet, majd tovább mentek a kivégzett miniszterelnök, Nagy Imrét éltetve a Vörösmarty térre, ahonnan motoros rendőröket is bevetve szorították ki őket. Az egyre fogyatkozó számú tüntetők a rendőri erőszak hatására szétszéledtek. A nap utolsó megemlékezésére a Mártírok úti Ferences templomban került sor. Bár a tervezett gyászmise elmaradt, a megjelent mintegy háromszáz fő csendben, a templom falai között emlékezett 1956 mártírjaira.

Az aznap előállított személyeket este tíz órakor a rendőrség szabadon engedte. A délelőtti megemlékezés engedélyezése, a délután letartóztatottak szabadon bocsátása, valamint ezzel szemben a délutáni tüntetések szétverése jól jelzi a hatalmi gépezet ellentmondásos, zavarodott viszonyát a társadalmi változásokhoz. Ugyanez mutatkozik meg pár hónappal később abban is, hogy a pártállam által támogatott bős-nagymarosi vízerőmű építése elleni demonstrációval szemben a rendőrséget már nem merték bevetni.