1988–1989-ben az alternatív szervezetek által kezdeményezett megmozdulások egyik fő célja Románia kisebbségi és emberi jogi politikája elleni tiltakozás volt. A számos megoldatlan kérdéssel terhelt magyar-román kapcsolatokban csak további feszültséget eredményezett az 1988 márciusában napvilágot látott, a román politikai vezetésnek az erdélyi magyar falvak sorát lerombolni szándékozó terve, az ún. „településrendezés”. A falurombolás gondolta hamar kiváltotta a magyar társadalom felháborodását és igyekeztek kinyilvánítani szolidaritásukat a határon túl élő magyar kisebbség irányába. Egy, a román tervekkel szembeni tiltakozó megmozdulás gondolata 1988. május 15-én fogant meg a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Magyar Demokrata Fórum és az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság tagjainak körében. A szervezők 1988. június 1-jén Dragon Pál szentendrei lakásán tartott összejövetelén határoztak arról, hogy június 27-én, Szent László király születésének napján tartják meg a demonstrációt a budapesti Hősök terén. A tüntetés programját a Török utcai Emma mama névre keresztelt borozóban június 6-án összegyűlt ellenzéki társaság véglegesítette, a rendezvény bejelentéséről szóló levelet Nagy László és Zétényi Zsolt fogalmazta meg és küldte el a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A megbeszélésen Csurka István jelezte, hogy a tüntetésre szóló felhívás szövegének véglegesítése mellett egy, a Hősök terén elhangzó nagy beszéd megírását tervezi. Ezt követően a tüntetés szervezésébe mind többen kapcsolódtak be. A megmozdulás ötletét számos ellenzéki politikai csoport támogatta. A felhívást aláírók között volt az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság és a Magyar Demokrata Fórum mellett a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Fidesz, a TDDSZ, a Széchenyi Casino Hagyományőrző és Művelődési Társaskör, a Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Bibó István Szakkollégium, a Veres Péter Társaság, a Szabó Dezső Emléktársaság, a Forrás Kör, valamint az Erdély Művészetéért Alapítvány.

Bár a megmozdulás és annak előkészítése állambiztonsági és rendőri kontroll alatt folyt, és a szervezőkkel a rendőrségen, a résztvevőkkel pedig a sajtón keresztül tudatták az állami elvárásokat, önmagában már az jelentős tény volt, hogy a rendőrség – a kezdeti fenyegető hangú üzenetek után – engedélyezte a Románia politikája ellen irányuló demonstrációt. A rendőrség jelezte, hogy bár nagy erőkkel fogják biztosítani a helyszínt, de csak rendbontás esetén fognak beavatkozni. Mindezt az tette lehetővé, hogy 1988 elejétől változás következett be az MSZMP-nek a határon túli magyarságot érintő nemzetpolitikájában, a tüntetéshez való jog azonban még mindig nem érvényesülhetett a maga teljességében. Az 1988. június 27-ei tüntetés előkészítése során a szervezők a korábbiakhoz képest nagyobb jóindulatot tapasztalhattak az állami szervek részéről. Korábban nem egy esetben azzal az indokkal utasították el a tüntetést, hogy az tovább súlyosbítaná a magyar–román kétoldalú kapcsolatokat és így közvetve az erdélyi magyarság helyzetét is. A tüntetés engedélyezésében azonban fontos szempont lehetett, hogy a másfél héttel korábbi, június 16-ai, Nagy Imre és társainak kivégzésére emlékező tömeget a rendőrség brutális eszközökkel feloszlatta. így a politikai vezetésnek érdekében állt a június 16-i tüntetés leverése körüli indulatok csillapítása, az erdélyi falurombolás elleni tüntetés alkalmasnak ítélték a feszültségek levezetésére, a demonstrálók ez esetben nem a hazai problémákra fókuszáltak. Így kerülhetett sor a legnagyobb magyarországi népi megmozdulásra 1956 óta.

A tüntetők a Hősök terén gyülekeztek, ahol a Himnusz eléneklése után Bubik István színművész felolvasta a Csurka István által írt beszédet, valamint a Románia budapesti nagykövetségének szánt memorandum szövegét. A memorandum szerzői – Csurka István az MDF-ből, Nagy László az 1988. április 15-én alakult Erdélyt Védő Független Bizottságtól, valamint Zétényi Zsolt, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságtól – felsorolták kétoldalú és multilaterális nemzetközi egyezményeknek – a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának, az UNESCO 1960. évi egyezményének, illetve a Helsinki Záróokmánynak – azon pontjait, melyeket sértettek a román politikai intézkedések. Ezt követően a tüntetők rendbontás nélkül a román nagykövetséghez vonultak, ahol azonban a követség ügyvivője nem vette át a memorandumot. A tömeg végül visszavonult a Hősök terére, ahol Csurka István felszólalása zárta le a rendezvényt. A fent említett ellenzéki szervezeteken kívül számos csoport vett részt – többnyire saját transzparensekkel – a tüntetésen.

Bár már a tüntetés másnapján megjelent MTI tudósítás hangsúlyozta, hogy a megmozdulás nem Románia és nem a román nép ellen irányult, hanem az emberi jogok érvényesítését gátló és az európai kultúrát romboló politika ellen, a román megtorló válaszlépések nem sokáig várattak magukra. Bukarestben már a tüntetés napján gyűlést tartottak a nemzetiségi dolgozók tanácsai azzal a céllal, hogy „elítéljék egyes magyar körök sovinizmusát, irredentizmusát, és támogatásukról biztosítsák a román párt nemzetiségi politikáját és településrendezését”. A tüntetés másnapján pedig a román külügyminiszter-helyettes, Constantin Oancea bejelentette Szűts Pál bukaresti magyar nagykövetnek, hogy azonnali hatállyal bezárják a kolozsvári magyar főkonzulátust. Őszi István külügyminiszter-helyettes június 30-án bekérette Románia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, Ioan Chirát, hogy tudomására hozza: a román döntés ellentétben áll a két ország közti szerződésekkel, az európai együttműködés normáival, valamint a helsinki záróokmányban és a madridi utótalálkozó záródokumentumában foglaltakkal. A külügyi vezetés a június 27-ei megmozdulásról szólva hangsúlyozta a román partnernek, hogy az „kiállt a magyar és a román nép barátsága mellett, mentes volt a nacionalista, soviniszta megnyilvánulásoktól”. A két szocialista ország közötti feszültségek komoly nemzetközi visszhangot kaptak. A tüntetés így végeredményben a magyar–román kapcsolatokra és a magyar külpolitika alakulására is hatással volt. Bár az erdélyi magyarok helyzete nem javult, és a Romániából érkező menekülthullám is tovább folytatódott, az éles román reakciókat követően itthon és a külvilág előtt sem lehetett tovább takargatni a két ország konfliktusát.