A volt szocialista állambiztonsági szervek levéltári anyaga - számos egykorú vélekedésre rácáfolva - több mint két évtizeddel a rendszerváltás után is állandó közérdeklődés és igen intenzív kutatói igény tárgya. Mindez korántsem tekinthető hungarikumnak: amelyik egykori szocialista országban létrehozták az állambiztonsági iratokat kezelő levéltárat, ott kisebb-nagyobb intenzitással, de máig tartó disputa folyik az irategyüttesek teljességéről, a nyilvánosság és az adatvédelem ellentmondásairól, az ügynökjelentések vagy a kényszer alatt tett vallomások forrásértékéről, nem is beszélve az iratokban tükröződő személyes sorsokról, felelősségről, tisztázásról, szembenézésről. Természetesen ezek a viták mindenütt érintik a jogalkotói szándék végrehajtóinak, a levéltáraknak a tevékenységét, iratfeldolgozási és kiadási gyakorlatát, publikációs tevékenységét, de munkatársaik és vezetőik kiválasztását, költségvetési forrásaik felhasználását is. Lezárták-e már egyáltalán valahol ezt a kérdést, vagy a maga módján minden volt szocialista ország ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül húsz év után is? Lezárhatók-e, egyáltalán lezárandók-e ezek a viták? Mit jelent az 1990 előtti állambiztonsági iratok „nyilvánossága" Berlintől Bukarestig, Varsótól Szófiáig?
Az előadás megkísérli áttekinteni, hogy a fenti, nagyon is hasonló módon feltett kérdésekre ez idáig milyen válaszok és megoldások születtek Közép- és Kelet-Európában.

Cseh Gergő Bendegúz