A Történelmi KávéháZ előadásában ezúttal Köbel Szilvia beszélt népes hallgatóság előtt a nem is olyan távoli múlt egyik súlyos dilemmájáról, a véleményszabadság megteremtéséről az átmenet éveiben. Szólásszabadság – szólás utáni szabadság – ez volt az előadás címe, utalva arra a bonmot-ra, amit Köbel Szilvia egykori tanára, Szabó Lajos Mátyás mondott a diákjainak. Idézzük fel ehhez segítségül az egykori viccet az ötvenes évekből, mely szerint a falugyűlésen feláll Balogh Pista bácsi és a következőt mondja: három kérdésem van. Hová lett a hús, hová lett a kenyér és hová lett a bor az üzletekből? A következő taggyűlésen Horváth Lajos áll föl: Csak egyetlen kérdést szeretnék feltenni - mondja - hová lett a Balogh bácsi?
És így talán érthetőbb a találó megjegyzés: A szólás szabadsága is fontos, de amit valóban vizsgálnunk kell, hogy van-e a szólás után is szabadság?
A nyolcvanas évek második felétől hangsúlyosabb módon kezdtek el foglalkozni a szabadságjogok kérdésével és bár deklarációkból nem volt hiány és az elvi keretek is egyre inkább megvoltak azok alkalmazásához, a politikai és jogi garanciák azonban hézagosak maradtak. A pártállam álságosan, relativizált módon nyúlt a szabadságjogokhoz. A politikai intézményrendszer ez idő tájt fokozatosan átalakult, és közeledett a jogállami normákhoz, de valójában csak a rendszerváltással teljesedett ki.
A jogász végzettségű Köbel Szilvia arról is beszélt, hogy a szólás- és véleményszabadság a kommunikációs jogok anyajoga. Magában foglalja az egyének, és a közösségek önkifejezésének a jogát, valamint az információszabadságot. Ez utóbbi a nyolcvanas években rendkívül felértékelődött. Az átmenet korában a hivatalos tájékoztatáspolitika mellett megjelent a „második nyilvánosság”, és elismerést nyert az a megállapítás, hogy „az útkeresés joga is része a szocialista demokráciának”. Köbel Szilvia rendkívül jól megválasztott idézetekkel illusztrálva azt mutatta be, hogyan zajlott le az a folyamat, melyben kialakult a véleményszabadság politikai és jogi környezete. Szó esett az állambiztonság szerepéről ebben a sokszor kesze-kusza folyamatban, amikor a társadalom egyes rétegei a rendszer tűrőképességét puhatolták, és a titkosszolgálatok feladata lett szétválasztani a „konstruktív társadalmi kritikát” az „ellenséges ellenzéki” tevékenységtől.