Sorsok a dossziék mögött: Cziffra György életei

2024. április 24. Sorsok a dossziék mögött: Cziffra György életei

A jelenlegi iratnyilvánosság a múlt jobb megismerésében és egyben a hasonló tárlatok létrehozásában is segít - mondta el Cseh Gergő Bendegúz, Levéltárunk főigazgatója a Cziffra György életei című, időszaki kiállításunkhoz kapcsolódó kamarakonferencia megnyitóján, április 24-én Budapesten.

Cseh elmondta: az ÁBTL-ben végzett munka eredményeként a látogatók egy olyan korszakot ismerhetnek meg, amely számunkra már történelem, Cziffra György számára viszont sorsát meghatározó valóság volt: az '50-es évek állambiztonságának működése.

A kamarakonferencián az előadók azokat a kisvilágokat, konkrét földrajzi helyeket mutatták be az angyalföldi Tripolisztól Recsken át egészen Franciaországig, amelyek meghatározók voltak a művész életében. Cselényi Máté a művész életét tekintette át, míg Maczó Balázs egy ma már nem létező városrészt, a Tripoliszt mutatta be, Dr. Molnár Dániel pedig videóüzenetben jelentkezett be Csukott bárok, nyitott szemek című előadásával. A kávészünet után Bognár Zalán a gulág embertelenségét, Kecskés D. Gusztáv pedig az 1956-os magyar menekültek franciaországi befogadását mutatta be.

A Mit rejt a Cziffra dosszié? című tárlat speciális nézőpontból kiindulva, számos, eddig nem publikált dokumentumon/forráson keresztül, elsősorban levéltári iratok, fényképek felhasználásával mutatja be Cziffra életének és művészetének egy-egy időszakát, valamint a zongoraművész személye által részben az állambiztonság működését is.

A Mit rejt a Cziffra-dosszié című kiállításunk 2024. szeptember 22-ig, nyitvatartási időben (Hétfő-Csütörtök, 10-16 óráig) látogatható.

Galéria