"Tanár Úr, megvan az ’56-os riadóterv! Ildikém, azonnal jöjjön ki Pilicsabára. Vizsgáztatok, de jöjjön be, amint ideér!" És én rohantam a Hadtörténeti Levéltárból Piliscsabára azzal a hihetetlen izgalommal, hogy M. Kiss Sándor negyedéves hallgatójaként egy olyan iratot találtam, aminek hiányáról annyit beszéltünk az 1956-os szemináriumon. És kiérve a Pázmányra, az Anselmianum második emeletén el is dőlt, hogy történész leszek.

Sok akkori és későbbi hallgató élete máshogy alakult volna M. Kiss Sándor nélkül, aki nem csak a XX. századi magyar történelem ismeretét adta át nekünk, hanem gondolkodást, értékrendet, alázatot, és ha kellett, józanító kritikát. Mindig elérhető volt piliscsabai campuson vagy a Teleki téri lakás ötödik emeletén, és minden helyzetben számíthattunk rá.

Ha bárki megkérdezi tőlem, hogy miért lettem történész, elég annyit mondani, hogy volt egy csodálatos tanárom a Pázmányon. Talán mindegyikünk nevében állíthatom, hogy életünk végéig megmaradunk "M. Kiss tanítványnak", hiszen már így mesélünk a gyerekeinknek az egyetemi éveinkről, és így fogunk mesélni az unokáinknak is.

Isten áldja Tanár Úr, nyugodjék békében!