Események
Keresett kifejezés: jelentes (összes találat: 13) Keresés törlése

A Történelmi KávéháZ első őszi előadását Takács Tibor tartja Miről szólnak az ügynökjelentések? Szempontok az „ügynökakták” értelmezéséhez címmel.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóköpont – COURAGE – Gyűjtemények hálózata című kutatóprogramjának közös konferenciája célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen az ellenkultúra, kulturális ellenzékiség és az állambiztonság viszonyáról, annak ábrázolásáról és megőrzési módjairól a levéltár iratállományához kapcsolódva.

A Történelmi KávéháZ novemberi előadását Kecskés D. Gusztáv A menekülő egyén és a világpolitika: a NATO és az 1956-os magyar menekültek címmel tartja.

"A 20. századi magyar titkosszolgálatok - szemelvények a korszak titkosszolgálatainak működéséből" címmel december 6-án idén is megrendezi közös tudományos konferenciáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.

Takács Tibor, levéltárunk tudományos kutatójának új könyve elsősorban nem Vikidál Gyula énekesről szól, sokkal inkább a "Dalos" fedőnevű titkos megbízott 1981 és 1986 közötti ténykedését, "hálózati életútját" vizsgálja, jelentésről jelentésre végigkísérve a munkadossziéja teljes, fennmaradt anyagát. A könyvbemutatón a szerzővel Rainer M. János beszélget majd.