Események

Dr. Rajki Márton (1901) 1956 októberében fájdalmas tapasztalások generálta karakterfejlődésen túl, érett személyiségként sodródott Újpesten a forradalomba: 1956. október 24. és 28-a között ő volt az újpesti Forradalmi Bizottság első elnöke, október 30- án pedig önálló keresztény párt szervezésébe kezdett - derül ki Kávássy János Előd előadásából.

De ki is volt Szabó Miklós, akinek ilyen többrétegűen reflektált a munkássága, és aki – a fentiekből következően – aligha véletlenül került a pártállami politikai rendőrség figyelmének is a középpontjába? Ki volt az az ember, akit Lackó Miklós a temetésén úgy jellemzett, hogy „erkölcsi jelleme kristálytiszta volt, töretlen és megrendíthetetlen”, és aki „hallgatni tudott, de hamisan szólni soha”?

A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Gazdaságrendészeti Osztályát (GRO) elsősorban a második világháború utáni katasztrofális, rendkívül zavaros gazdasági élet és közellátás szabályozására, helyreállítására alakították meg 1945-ben, de fontos szerepe volt a megelőzésben és az elrettentésben egyaránt - mutatja be előadásában Cserényi-Zsitnyányi Ildikó.

A kötetet bemutatja Dr. Horváth Attila egyetemi docens.

Orbán Balázs előadásában bemutatja, hogy a megelőzésben és a felderítésben lényeges szerepet játszott az ügynöki hálózat, továbbá a hálózat részét nem képező hivatalos kapcsolat, társadalmi kapcsolat, alkalmi kapcsolat, és az állambiztonsági munkában ezt még kiegészítette a szigorúan titkos tiszt intézménye is.

Vörös Géza Mindszenty József megfigyelése 1945–1975 című előadásában Mindszenty állambiztonsági megfigyelését mutatja be az 1945-ös, érsekké történő kinevezésétől 1975-ben bekövetkezett haláláig.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tisztelettel meghívja Önt az Epizódok a titkok házából - A politikai rendőrség mindennapjai 1956 után című tudományos konferenciára.

Varga Krisztián előadásában a Történeti Levéltár számos más forrásának segítségével megkísérli felvázolni a Magyar Királyi Rendőrség Politikai Rendészeti Osztályának működését, intézményi hátterét, jelentősebb nyomozásait, vezetőit, funkcióját és feladatait.