Hírek
A Horthy-korszak politikai rendőrségének történetéről átfogó képet nyújtó kötet jelent meg Ellenség a baloldalon címmel Varga Krisztián történész, rendőr százados tollából a Jaffa Kiadó gondozásában.
A Kádár-korszakkal foglalkozik a Korunk című kolozsvári folyóirat új száma, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
Digitális kutatótermet alakítanak ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szeptemberre; a változás az iratvédelem mellett a kutatók jobb kiszolgálását is segíti majd.
A nyilvánosság előtt első alkalommal beszélt munkájáról a rendszerváltás óta egy, a korabeli megfogalmazás szerint az "egyházi reakció elhárítását" végző operatív tiszt egy filmben. Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmjének kedd este tartották a díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, telt ház előtt.
Rákosi Mátyás, a korábbi Magyar Dolgozók Pártja (MDP) bukott főtitkára 1962-es szovjetunióbeli kihallgatásakor Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) akkori első titkárának felelősségét is emlegette a Rákosi-korszak törvénysértéseivel kapcsolatban - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója egy csütörtöki budapesti könyvbemutatón.
Negyedmillióra becsülhető a pártállami rendszerben Magyarországon ügynökként tevékenykedők száma, eddig mintegy négyezer azonosítását segítette elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), és négyszáz körülvan azok száma, akiknek a neve a széles nyilvánosság elé került - mondta Gyarmati György, a történeti levéltár főigazgatója kedden Budapesten.