A fedőlap nem akármilyen írást rejtett, Bibó István A magyar demokrácia válsága című nevezetes esszéjét. Alighanem ezzel a találkozással kezdődött meg az a szívós, kitartó és ernyedetlen munka, mellyel a néhány napja eltávozott kortásunk, kritikusként, közíróként és szerkesztőként talán a legtöbbet tette.

Pályatársai és barátai hivatottak rá, hogy elmondják mindazt, amit a késői Kádár-korszak karakteres politikaformáló áramlata, a demokratikus ellenzék közösségében együtt átéltek. Másoknak pedig az a kitartó és elszánt munka juthat eszébe, melyet Kenedi János az állambiztonsági iratok feltárásáért, megismeréséért és kutathatóságáért végzett. Erőfeszítései meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a magyar közelmúlt e fontos forrásai széles körben hozzáférhetők és feldolgozhatók legyenek. Jómagam csupán idősebb korában ismertem meg őt, így nem lenne hiteles csekély számú közös emlékeinkkel elő hozakodnom.

Ugyanakkor úgy vélem, hogy Kenedi életművének hosszú távon mégsem azok lesznek a legmaradandóbb és legtovább élő elemei, melyek az ellenzéki politizálás vagy éppen a múltfeltárás eseményeiben ragadhatók meg. Hanem az a szerepe és tevékenysége, melyet a magyar demokratikus hagyomány ápolásában és továbbadásában végzett. 1979 májusában még nem volt harminckét éves, amikor az immár klasszikus költővé vált Illyés Gyula búcsúbeszéde után feltette a szónoki kérdést: „Sírba száll-e a demokratikus gondolkodás Bibó Istvánnal?”

És igen sokat tett azért, hogy ne így legyen. Elég csupán arra utalnom, hogy fontos könyvek fűződnek a nevéhez. Egyaránt ő szerkesztette az 1956-os rádióadások felvételeit közzé tévő munkát, A forradalom hangjá-t, illetve a Századvég folyamában másodikként megjelenő Az igazság a Nagy Imre-ügyben című fekete-fehér kötetet. Kutatásai eredményeként jelentek meg a forradalom után letartóztatott Bibó István fogságban tett vallomásai, és ő gondozta a jeles népi író és szociográfus, Szabó Zoltán életmű-sorozatát is. Cseppet sem mellesleg, mint a Nyilvánosság Klub ügyvivője válogatta és adta közre a honi liberális-urbánus hagyomány két, tragikus sorsú kiválósága, K. Havas Géza közgazdász és Gáspár Zoltán, a Szép Szó publicistája finom írásait is. E két, kissé elfeledett közéleti személyiség mondatai az Ars Scribendi, vagyis az Írás Művészete sorozatban láttak napvilágot.

János az Emlékeztetés, és így a Közösségteremtés Művésze volt. Minden szamizdat és minden, a szabad nyilvánosságban megjelent könyv, minden szabadon kutatható állambiztonsági forrás nemzeti múltunk és hagyományaink megőrzését és tovább örökítését szolgálja. Mély hálával tartozunk neki.