Médiamegjelenések

71 éve zárt be az internálótábor
71 évvel ezelőtt, 1953 őszén zárt be a recski kényszermunkatábor. Az itt dolgoztatott közel 2000 politikai fogolyról emlékeztek meg szombaton a Recski Nemzeti Emlékparkban. A koszorúzási eseményen idén először történész kerekasztal-beszélgetést is tartottak.
Forrás: Eger Televízió
2024.09.23
Rákosi egy hangfelvétellel zsarolhatta Kádárt
Kádár ugyan nem törekedett rá, de Rákosi és Nagy Imre küzdelmében egyfajta harmadik erőnek tekintették őt. Dr. Krahulcsán Zsolt történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársával beszélgetünk.
Forrás: 24.hu
2024.09.08
Ügynökök, informátorok, jelentések: elmaradt szembenézés
Több, a szocialista rendszer állambiztonsága történetét vizsgáló könyvet jegyez Takács Tibor történész, állambiztonsági kutató is, akinek idén jelent meg az Ügynökök, informátorok, jelentések — Az állambiztonsági besúgóhálózat történetei című kötete a Jaffa Kiadó Modern magyar történelem című, Ablonczy Balázs és Müller Rolf szerkesztette sorozatának darabjaként. A Magyar Nemzet recenziója.
Forrás: Magyar Nemzet
2024.09.04
Így szabadult Kádár az életfogytiglanból
Kádár János már három éve ült börtönben, amikor a Sztálin halála után kezdődött enyhülés őt is „utolérte”. Ugyanazok rehabilitálták, akik annak idején életfogytiglani ítélettel végződő koncepciós perét szervezték, színjáték volt az egész: mindent az akkor már kegyvesztett Péter Gábor AVO-vezér nyakába varrtak, és minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Kárpótlást azért kapott, és, ami talán még többet jelentett a számára: ismét tegezőviszonyba került Rákosi Mátyással. Dr. Krahulcsán Zsolt történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársával folytatjuk a beszélgetést.
Forrás: 24.hu
2024.09.01
Ezért ítélték életfogytiglanra Kádár Jánost
Dr. Krahulcsán Zsolt történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársával folytatjuk a beszélgetést, ezúttal arról lesz szó, hogy Kádár János sem kerülhette el a sorsát, 1951-ben őt is elérte a belső leszámolás, és bár az életét meghagyták, korábbi „hibáit” előhozva súlyos börtönbüntetésre ítélték. A rácsok mögött megnyugodott.
Forrás: 24.hu
2024.08.25
Kádár elődjét kivégezték, utódja pedig kiirtotta a családját, majd öngyilkos lett
Dr. Krahulcsán Zsolt történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársával beszélgetve a téma: Kádár közreműködése a Rajk László elleni perben már a régi harcostárs letartóztatásának pillanatától a kivégzésééig, amit személyesen nézett végig. Utána lemondott, nehogy hasonló sorsra jusson.
Forrás: 24.hu
2024.08.20
Kádár tettestárssá vált Rákosi bűneiben
Beszélgetőpartnerünk dr. Krahulcsán Zsolt történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársa. A téma pedig Kádár útja a belügyminiszterségig, szerepe a Rákosi-rendszer bűneiben, az akasztással végződő pócspetri koncepciós per. Közben pedig élete gyökeres fordulatot vesz, és két meghatározó tragédiát él át gyors egymásutánban.
Forrás: 24.hu
2024.08.11
Akasztást szervezett Kádár az Oktogonon, de rosszul sült el
Beszélgetőpartnerünk ezúttal Dr. Krahulcsán Zsolt történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársa. A téma pedig Kádár legális karrierjének épülése megrovástól megrovásig, miközben Rákosi helyettesévé vált, és egy „rosszul sikerült” kettős kivégzés az Oktogonon.
Forrás: 24.hu
2024.08.04
1 2 3 ...