Médiamegjelenések
Egy titkosrendőr négy élete – a III/6-os ügyosztálytól a gyermekklinikáig
Egy brit és egy magyar fiatal 1968-ban egymásba szeretett Budapesten. Ötven évvel később derült ki, hogy minden lépésüket figyelte a kommunista titkosszolgálat. A kelepcét állító titkosrendőr néhány évvel később már doktori címmel egy budapesti klinikán gyógyított gyerekeket. Lajti Rudolf a nemrég bemutatott 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film kapcsán került elő, ám az alkotók a történetet nem az ő személyére fűzték fel. A Válasz Online cikkében megszólal Szekér Nóra, levéltárunk tudományos kutatója is.
Forrás: Válasz Online
2024.06.26.
Tömegverekedéssel indult Kádár mozgalmi élete
Sztrájktörőkkel csapott össze a tüntető tömeg, az ifjú Csermanek János állítólag véletlenül keveredett a bunyóba. Adott és kapott is rendesen, izzott benne az adrenalin, majd megtalálta igazi közegét a munkásmozgalomban. Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával folytatjuk: hogyan találta meg életében először saját közegét az ifjú Kádár? Miként keveredett utcai verekedésbe, és miért került börtönbe?
Forrás: 24.hu
2024.06.23.
„A hitlerjugendes gyermek a családban sem életbiztosítás, de a hithű kommunista úttörő sokkal veszélyesebb”
„Ha valakit zsarolni szerettek volna, megkörnyékezni, akkor erre a családtagok fontos részei voltak adott esetben az operatív tervnek” – mondta a XXI. század műsorának Szekér Nóra az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárárnak történésze. Minden elnyomó rezsim, de még a demokratikus államok is jól tudják, hogy a családot összetartó szeretet olyan erős, hogy annak megbontásával, a családtagok összeomlanak. Nem véletlen, hogy ha az erőszakszervezetek el akarnak érni valakinél valamit, akkor a családjával zsarolják meg. Vagy a családtagjukból csinálnak halálos ellenséget. Például a gyerekeikből. Lázs Sándor filmjében ennek jár utána a XXI. század műsorában.
Forrás: XXI. század, RTL
2024.05.31.
Séta az Andrássy-n: Az Oktogontól a Hősök teréig
A hazai üdülési és szabadidős lehetőségek magazinjában Müller Rolf, levéltárunk osztályvezetője az állambiztonsági negyedről beszélt az ATV stábjának.
Forrás: Hazahúzó, ATV
2024.05.25.
Zsarolás, megfigyelés, kompromittálás – prostitúció a szocializmusban
A Kádár-rendszerben papíron nem létezett prostitúció, olyannyira, hogy az ellenőrzésére létrehozott erkölcsrendészeti osztályt is felszámolták. A szocialista embereszménybe nem fért bele, hogy valaki önmagukért szeresse a testi örömöket, ezért az apácarendekkel együtt a prositúciót is betiltották. De ami tilos, azzal remekül lehet másokat zsarolni, vagy éppen megfélemlíteni, éppen ezért a kommunista állambiztonság nem csak szemet hunyt, de még használta is az örömlányokat. Hogy mire és miért, arról Orbán-Schwarzkopf Balázs nyilatkozott a XXI. Századnak.
Forrás: XXI. század, RTL
2024.05.25.
Egy szerelem mint titkosszolgálati feljegyzés
Május 26-án este mutatja be az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című új magyar alkotást a Duna Televízió. A kreatív dokumentumfilm egy megtörtént esetet dolgoz fel, amely egy szerelmespárról szól, akiket 1968-ban a történelem elválasztott egymástól. A történelmi oknyomozásban a produkció legfontosabb partnere Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója volt, de a történet sajátosságai miatt a nyomok Magyarország határain túlra vezették az alkotókat.
Forrás: MTI
2024.05.20.
Hogyan zajlott az ügynökök beszervezése a Kádár-korszakban? Olvass bele Takács Tibor könyvébe!
Hogyan működött az állambiztonsági hálózat Rákosi és Kádár alatt? Most elolvashatsz egy részletet az Ügynökök, informátorok, jelentések című könyvből.
Forrás: Könyves Magazin
2024.05.07.
Tudósok a titkosszolgálat célkeresztjében
Fedőneve: Marslakó. Szekér Nóra történész legutóbb megjelent könyvében négy világhírű magyar tudós – Teller Ede, Szilárd Leó, Gábor Dénes és Szent-Györgyi Albert – életútját dolgozza fel a kommunista titkosszolgálat szemszögéből.
Forrás: orszagut.com
2024.05.02.