Így is épült a szocializmus

2018.04.04. 17.00
Így is épült a szocializmus

Áprilisi Dokufilmklubunkban Tősér Ádám dokumentumfilmjét vetítjük, amelyben a Történeti Levéltár munkatársai – Cserényi-Zsitnyányi Ildikó és Müller Rolf történészek – szakértőként segítenek a korszak politikai rendőrsége által elkövetett gazdasági bűncselekmények értelmezésében.

Az 1945 és 1953 közötti évek politikai rendőrsége, a sokat emlegetett és kutatott ÁVO, majd ÁVH nemcsak a kínzásokban, a megfélemlítésben, de a gazdasági ügyekben is törvénytelen módszereket alkalmazott. Az ÁVH működése igen költséges volt, és a háború okozta károk, a hiánygazdaság közepette kiadásait nehezen tudta fedezni, ezért a szervezetet gyakran az állam által irányított gazdasági bűncselekményekből befolyó összegekből finanszírozták. Vezetői és munkatársai – sokszor akár saját zsebre is – különféle gazdasági melléktevékenységekbe fogtak. Így került profiljukba többek között a zsarolás, a pénzmosás vagy az útlevelek pénzért történő árusítása.

A vetítést követő beszélgetésre vendégünk Tősér Ádám filmrendező. A beszélgetést vezeti Cserényi-Zsitnyányi Ildikó történész, a Történeti Levéltár tudományos kutatója. Az est házigazdája Argejó Éva.

MAGYAR DOKUMENTUMFILM 52' (2016)