VII. Levéltári Piknik
2024. június 8-án, immár hetedik alkalommal rendezik meg a Levéltári Pikniket Budapest Főváros Levéltárában, amelyen az ÁBTL is részt vesz majd.
A Pikniken egész nap ingyenes programokkal várnak minden korosztályt: a legkisebbek számára bábjátékkal, állatsimogatóval, gyermekkoncerttel, arcfestéssel, levéltárpedagógiai foglalkozásokkal készülnek, a felnőtteket pedig fegyverbemutatóra, levéltári sétákra, az egy nappal korábban megnyílt Budapest közlekedik című kiállítás kurátori vezetésére, családfakutató gyorstalpalóra, Budapest Időgép-bemutatóra várják.
Emellett a nagyközönség megismerkedhet számos bel- és külföldi levéltárral - így az ÁBTL-lel is -, a levéltárosok mindennapjaival és munkájával, valamint a Budapesti Közlekedési Központ jóvoltából felülhet egy igazi retro cabrio autóbuszra. Este ingyenes koncertekkel várják a közönséget.
13:30 és 15:30 között levéltárunk munkatársa, Göncz Balázs tart előadást "Repülőgép-eltérítések az 1950-es években - A közlekedéstörténet rendkívüli eseményeinek forrásai az ÁBTL-ben" címmel. Emellett sátrunknál egész nap játékokkal, feladatokkal várjuk a látogatókat, akik megismerhetik kiadványainkat és programjainkat is.