Idén is megrendezik a Levéltári Pikniket
2023. június 17-én immár hatodik alkalommal rendezi meg a Levéltári Pikniket Budapest Főváros Levéltára (BFL), amelyen mi is ott leszünk!
A Pikniken ezúttal is zenés programokkal, állatsimogatóval, arcfestéssel, pecsétöntéssel és noteszkészítéssel, valamint Vitéz László bábelőadással várják a legkisebbeket. A nagyobbak betekintést nyerhetnek a BFL kulisszái mögé, részt vehetnek raktári sétákon, megismerkedhetnek a családfakutatás rejtelmeivel, beszállhatnak a Budapest Időgépbe, valamint beleshetnek egy kora újkori katonai táborba, ahol fegyverbemutatót is láthatnak. Idén a Pikniken több, mint 20 levéltár - köztük az ÁBTL is - képviselteti magát, közülük hét külföldről érkezik.
A 14 órakor kezdődő, Nemzetközi Könyvbörze című kerekasztal beszélgetésen munkatársunk, Takács Tibor is részt vesz majd és bemutatja nemrég megjelent, Láthatatlan város című könyvét.
Emellett sátrunknál egész nap játékokkal, feladatokkal várjuk a látogatókat, akik megismerhetik kiadványainkat és programjainkat is.