Hírek
Keresett kifejezés: jelentes (összes találat: 27) Keresés törlése
Nincs két egyforma állambiztonsági ügy és nincs két egyforma ügynöki magatartás sem - mondta Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgató-helyettese kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója Budapesten pénteken.
A Kenedi János vezette szakértői bizottság 16 pontos javaslatot készített a kormány számára - derült ki a Miniszterelnöki Hivatal honlapján pénteken nyilvánosságra hozott, több mint négyszáz oldalas jelentésből.
Akkor született a legtöbb ügynöki jelentés a magyar sportéletről, amikor a magyar sportdiplomácia 1984-ben lemondta az ország részvételét a Los Angeles-i olimpiáról - mondta az Állambiztonság és olimpia 1956-1988 című könyv hétfői sajtóbemutatóján az egyik szerző, Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) munkatársa Budapesten.
A 44 ezer 755 tételszámon nyilvántartott 1944-70 közötti állambiztonsági iratból összesen 50 olyan maradt, melynek nyilvánosságát illetően nem jutottak közös nevezőre a titkosszolgálatok és az iratátadást felügyelő bizottság, így ezekről Kiss Péter kancelláriaminiszter fogja kimondani az utolsó szót - mondta el a bizottság egyik tagja az MTI-nek.
A jelenlegi munkafeltételek mellett 60 év kell ahhoz, hogy az összes ügynökirat az internetre kerüljön - mondta az informatikai miniszter Budapesten hétfőn.