Hírek
Keresett kifejezés: kommunizmus (összes találat: 10) Keresés törlése
Bár a recski látogatóközpont megépítése a jelenlegi gazdasági helyzetben távoli álomnak tűnik csak, mindent meg fogunk tenni, hogy a helyszín továbbra is a nemzeti emlékezet méltó része maradhasson – mondta el levéltárunk főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz szeptember 11-én, az egykori kényszermunkatábor 70 évvel ezelőtti bezárása alkalmából tartott megemlékezésen.
Mennyiben segítheti egy áldokumentumfilm vagy épp egy propagandafilm a történelem és a saját élethelyzetünk jobb megértését? A Bevetítés filmklub májusi rendezvényén Halmos Ádám filmrendezővel, Rainer M. János és Krahulcsán Zsolt történészekkel ezekről is beszélgettünk a Nemzeti Trip és az Így történt című filmek kapcsán.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBLT) első állandó kiállítása "megrendítő figyelmeztetés a történelmi felejtés ellen" - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten.
Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója Budapesten pénteken.
Akkor született a legtöbb ügynöki jelentés a magyar sportéletről, amikor a magyar sportdiplomácia 1984-ben lemondta az ország részvételét a Los Angeles-i olimpiáról - mondta az Állambiztonság és olimpia 1956-1988 című könyv hétfői sajtóbemutatóján az egyik szerző, Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) munkatársa Budapesten.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjához közeledve a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szinte teljessé tette a Nemzeti Gyászpark adatbázisát, így elérhető annak a csaknem 1200 embernek az életrajza, akiket a kommunizmus áldozataként kivégeztek és a Rákoskeresztúri új köztemető három parcellájában (298, 300, 301) temettek el.