Hírek
Keresett kifejezés: tudomany (összes találat: 89) Keresés törlése
A Titkosrendőrségi Iratok Kezeléséért Felelős Állami Hatóságok Európai Hálózatának (röviden: Network) szokásos éves összejövetelét október 16-18. között, a Bundesarchiv szervezésében Berlinben tartották. A „15 years of European Network – New Tasks, new strategies” című tanácskozáson levéltárunkat Cseh Gergő Bendegúz főigazgató és Papp István, a Tudományos Főosztály vezetője képviselték.
2023. október 25-én "1953 – Sztálin halott" címmel rendeztünk tudományos konferenciát Levéltárunkban.
Bár a recski látogatóközpont megépítése a jelenlegi gazdasági helyzetben távoli álomnak tűnik csak, mindent meg fogunk tenni, hogy a helyszín továbbra is a nemzeti emlékezet méltó része maradhasson – mondta el levéltárunk főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz szeptember 11-én, az egykori kényszermunkatábor 70 évvel ezelőtti bezárása alkalmából tartott megemlékezésen.
Államvédelemmel tárgyaló amerikai nagykövettel, megfigyelt izraeli kormánytisztviselőkkel és a magyar anarchisták spanyol polgárháborúban betöltött szerepét bemutató cikk folytatásával jelent meg a Betekintő idei második száma.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára állami szaklevéltárként mindig kiemelt feladatának tekintette – az általa őrzött iratanyag szakszerű kezelése, valamint az információs kárpótlás keretében hozzá forduló állampolgárok kérelmeinek gyors ügyintézése mellett – a tudományos kutatás elősegítését.
A levéltári szakterület nem kevesebbet tudhat magáénak, mint a nemzet emlékezetét, történelmi memóriáját - mondta Závogyán Magdolna, a kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) éves vándorgyűlésén, a Lakitelek Népfőiskolán.