Könyv az 1956-os forradalom és a görög emigráció kapcsolatáról

A L'Harmattan Kiadó és a Görög Intézet közös szervezésében 2025. február 7-én mutatták be a Kossuth Klubban "Az 1956-os forradalom és szabadságharc és a görög politikai emigráció" címmel megjelent kötetet. A könyvbemutatón főigazgatónk, Cseh Gergő Bendegúz a Görög Intézet és Levéltárunk közötti együttműködés további lehetőségeiről beszélt.
A kiadó részéről Váradi Péter főszerkesztő mutatta be a Görög Intézet és a L'Harmattan együttműködését. Mint elmondta, a könyv témája ugyanolyan érdekes lehet a magyar társadalom számára, mint a kiadó gondozásában korábban megjelent hasonló könyv az észak-koreai diákok és az 1956-os forradalom viszonyáról.
Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Görög Intézet vezetője köszöntőjében elmondta, hogy az 1956-os forradalom és a görög emigráció kapcsolata érzékeny téma még ma is. Mind a kötet alapját képező konferencia, mind pedig a most megjelent könyv célja is az, hogy a magyar társadalom számára is érhetőbbé váljon, hogyan és milyen körülmények között érkeztek és éltek Magyarországon görög politikai emigránsok. Szintén fontos cél, hogy a kialakult esetleges sztereotípiákat árnyalják, hiszen az egyik legfontosabb eredménye az elmúlt másfél évtized levéltári kutatásainak, hogy a zárt görög kolóniából kiszakadt fiatalok közül többen harcoltak a magyar forradalom oldalán a szovjetek ellen. A téma kutatásának úttörője Szidiropulosz Archimédesz volt, aki az 1990-es években írta meg "1956 - Görögök a forradalomban" című művét. A másik nagy áttörés Markó György műve volt, amely Konstantinidisz André életútját dolgozta fel. Azóta pedig számos további kutatás jelent meg és több új kutató is hozzányúlt a témához.
Cseh Gergő Bendegúz, Levéltárunk főigazgatója a könyvbemutatón elmondta: az ÁBTL és a Görög Intézet még 2023 februárjában kötött megállapodást arról, hogy a levéltár segíti az intézet kutatómunkáját, valamint publikációs lehetőséget biztosít az intézet munkatársai számára. A két intézmény A görög emigráció és az 1956-os forradalom címmel 2023 októberében rendezett közös konferenciát; a most megjelent tanulmánykötet az ott elhangzott előadásokat tartalmazza. Az ÁBTL főigazgatója emellett felhívta a figyelmet most induló beszélgetéssorozatunkra, amelyben a kommunista diktatúrához köthető egyéni és közösségi megrázkódtatásokra fókuszálunk majd.
(Forrás: Görög Intézet)