A kötet a magyar állambiztonság egyik kevéssé ismert, mégis meghatározó területének, a katonai elhárításnak a szervezettörténetét dolgozza fel az 1956 utáni újjászervezéstől a rendszerváltoztatás küszöbéig. A vizsgálat középpontjában nem az egyes ügyek vagy  személyi pályák állnak, hanem az a hivatali struktúra, amelyen keresztül a Belügyminisztérium a Magyar Néphadsereg, a Határőrség, a belső karhatalom, illetve más fegyveres testületek állambiztonsági ellenőrzését végezte. A könyv részletesen rekonstruálja, miként alakult át a BM II/1. Osztályból 1962-ben BM III/IV. Csoportfőnökséggé szervezett katonai elhárítás, hogyan változott a központi és területi szervek viszonya, milyen feladatokat kaptak az egyes osztályok, alosztályok és csoportok, s miként követték a szervezeti módosítások a honvédség, a légvédelem, a hátországvédelem vagy a határőrség átalakulásait. A szerző állománytáblák, ügyrendek, parancsok, szervezési javaslatok, működési iratok és személyzeti dokumentumok alapján tárja fel a fedőszámok, hadrendi elnevezések és illetékességi körök gyakran változó rendszerét. A részletek mögött kirajzolódik a kettős — belügyi és katonai — kötődésű szervezet sajátos logikája is.

A kötet egyszerre levéltári segédlet, intézménytörténeti alapmunka és a kádári állambiztonság működését értelmező történeti elemzés. Megmutatja, hogy a szervezeti változások mögött nem pusztán adminisztratív döntések álltak: politikai elvárások, katonai reformok, operatív munkaszervezési problémák és vezetési kísérletek is formálták a katonai elhárítás mindennapi működését. Ezzel a munka nemcsak a szervezet múltját írja le, hanem az állambiztonsági iratok értelmezéséhez is nélkülözhetetlen hátteret ad. Az áttekintést ábrák, kronológiai és összefoglaló táblázatok kísérik, amelyek további segítséget nyújtanak e zárt, bonyolult és nehezen áttekinthető intézményrendszerhez.