Podcastek és videók

2012. június 14. Nyilvánvaló nyilvánosság? - Titkosszolgálati iratok kezelése a volt szocialista országokban

A volt szocialista állambiztonsági szervek levéltári anyaga - számos egykorú vélekedésre rácáfolva - több mint két évtizeddel a rendszerváltás után is állandó közérdeklődés és igen intenzív kutatói igény tárgya - derült ki Cseh Gergő Bendegúz előadásából.

2012. május 17. Ügynökkérdés a tudományos történetírásban

A Betekintő, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata 2012. május 17-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a Levéltár aulájában, Ügynökkérdés a tudományos történetírásban címmel.

2012. május 10. A Vasfüggöny lebontása az állambiztonsági iratok és az osztrák sajtó tükrében

1989-ben fontos világtörténelmi események színhelye volt Magyarország. A csodával határos történések sorából Jobst Ágnes előadása a határnyitást meghatározó külpolitikai feltételek két aspektusát, a magyar–keletnémet és a magyar–osztrák kapcsolatokat vizsgálta.

2012. március 8. Szólásszabadság – szólás utáni szabadság

A Történelmi KávéháZ előadásában ezúttal Köbel Szilvia beszélt népes hallgatóság előtt a nem is olyan távoli múlt egyik súlyos dilemmájáról, a véleményszabadság megteremtéséről az átmenet éveiben.

2012. február 9. A katonai elhárítás újjászervezése és tevékenysége a Kádár-korszak kezdeti periódusában

A Történelmi KávéháZ 2012. februári előadását Okváth Imre tartotta "A katonai elhárítás újjászervezése és tevékenysége a Kádár-korszak kezdeti periódusában" címmel.