Napi Operatív Információs Jelentések
Egy államvédelmi jelentés Kosáry Domokosról és kapcsolatairól
Tárgy: Történettudósok, Kosáry Domokos.
Jelentés.
Budapest, 1949. április 19.
"Kosárynak múltbeli tevékenységére döntő jellegű volt Szegedi Maszák Aladárral való kapcsolata, s a 40-es években, amikor Szegedi Maszák Aladár Horthyék megbízásából az angolszászok felé, a Horthy rendszer titkos angol-amerikai vonalát építette, ebben Kosáry is jelentős szerepet töltött be, külföldi propaganda anyag, angolszász megszállás esetére tervezett béke előkészítés ügyében."
Kosáry Domokos szlovák származású, evangélikus, apja tanár /eredeti neve Kosrik/ anyja: Kosáryné Réz Lola, a Herczeg Ferenc féle reakciós polgári irányzathoz tartozó gyenge képességű írónő. Kosáry, Szegfű tanítvány. Két ízben volt Párizsban ösztöndíjjal, s Szegfű Gyula és Komiss Gyula segítségével két éves amerikai ösztöndíjat is kapott, majd Londonban is tartózkodott. Még a Teleki Pál történelem tudományi intézetből jó személyi kapcsolatai voltak Deér József egy.tanárhoz, aki most Svájcban van, Benda Kálmánhoz, aki most is Kosáry mellett dolgozik a Kelet-európai Tudományos Intézet történelmi társaságában. Berlász Jenő közgazdász, Tóth András történész, Hadrovics László szláv nyelvész tartottak még az Eötvös Kollégiumból társaságához.
Közvetlen angol, amerikai és francia kapcsolatai mellett ki kell emelni közeli kapcsolatát a br. Kornfeld családhoz, akiknek egyik nőtagja történelem szakos volt és rajta keresztül Kosáry összeköttetésbe került Kornfeldékkel és Kornfeldéken keresztül, Szegedi Maszák Aladárral.
Társaságához tartozott Hunyady Lajosné, Balázs Éva, aki most a Történelemtudományi Társulat titkárnője és aki a Kornfeld lányokkal szoros baráti kapcsolatot tartott. Balázs Éva / Balázs Sándor tanár és Becásy Judit, Kosáryné Réz Lolához hasonló írónő féle leánya / a NEP összeköttetésekkel rendelkező Hunyadi Lajoshoz ment férjhez, aki a felszabadulás után élénk társadalmi életet él, nagy vagyonra tett szert, nagytőkés körök vagyonának mentegetése révén.
Balázs Éva jelenleg a Miniszterelnökségen dolgozik, Losonczy Géza államtitkár mellett.
Huszti Dénes sógorához, Ortutay Gyulához fűződő régi baráti kapcsolat mellett megemlítendő, hogy 1944 előtt és utána is a Kosáry vezetése alatt álló Teleki intézetben Kéthly Anna, Baranyai Lipót és hasonló polgári szociáldemokrata és konzervatív politikusok is Kosáry társadalmi környezetéhez tartoztak.
Figyelmet érdemel a Keleteurópai Intézetnél Vigh Károly személye, aki most a Magyar Történelmi Társulat főtitkára. Vigh Károly félzsidó származású, szlovákiai, történelmi vonalon is szlovák szakértő. A felvidék visszacsatolása idején Jaross híveként, Imrédyék vonalára jutott. Jelenleg Fogarasy Béla mellett MDP. vonalat visz, igen aktív. A felszabadulás után volt Kosárynak olyan kijelentése, amiből kitűnt, hogy ők is helyeslik, hogy Vigh az MDP-ban tevékenykedik, s mivel a múltban Kosáry fedezte a félzsidó Vigh Károlyt, most Vigh Károly személye alkalmas arra, hogy a nyugati vonalú Kosáryt fedezze.
Kosárynak múltbeli tevékenységére döntő jellegű volt Szegedi Maszák Aladárral való kapcsolata, s a 40-es években, amikor Szegedi Maszák Aladár Horthyék megbízásából az angolszászok felé, a Horthy rendszer titkos angol-amerikai vonalát építette, ebben Kosáry is jelentős szerepet töltött be, külföldi propaganda anyag, angolszász megszállás esetére tervezett béke előkészítés ügyében.
Kosáry régi barátja Berta Kelemen pü. titkár, aki pénzügyi külügyi kérdésekkel is foglalkozott. /Berta felesége Lázár Andor volt igazságügy miniszter lánya/, s aki jelenleg Svédországban lektor, kb. 2 éve ment ki. Ugyancsak Svédországban van Lotz János svéd lektor is, aki Kosárynak szintén még az Eötvös Kollégiumból barátja.
ÁBTL - 3.1.5. - O-11182