Napi Operatív Információs Jelentések
Zártkörű vetítésen a Pócspetri-ügy.
NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS
1984. május 21.
MINISZTER ELVTÁRS UTASÍTÁSÁNAK VÉGREHAJTÁSA
A kötet a Pócspetri c. dokumentumfilm dialóglistája
Földesi Jenő miniszterhelyettes külön jelentést kért róla, a vita során ellenséges megnyilvánulás nem volt, volt aki azt hiányolta, hogy miért csak az áldozatok szólalnak meg, miért nem kérdezték meg az ÁVH-sokat is. [Pedig az ÁVH-sok a tárgyaláson már elmondták a saját verziójukat - igaz, ez épp úgy titkos volt, mint a legtöbb koncepciós ügy a Rákosi-korszakból.
NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS
1984. május 21.
MINISZTER ELVTÁRS UTASÍTÁSÁNAK VÉGREHAJTÁSA
A BM III/III. Csoportfőnökségének információja alapján f. hó 2-án jelentettük, hogy a Kossuth Klubban f. hó 4-én bemutatják EMBER JUDIT "Pócspetri" című filmjét.
Miniszter elvtárs utasítására a BM III/III Csoportfőnökség jelenti, hogy a zártkörű vetítésre /mintegy 200 fő volt jelen/ a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatójának külön engedélyével került sor, a TIT budapesti szervezetei szociológus klubjának szervezésében. |
A közel három és fél órás film lényegében egy interjú-sorozat, amelyben azokat a személyeket szólaltatták meg, akik a rendőrgyilkosság helyszínén tartózkodtak, illetve akik ellen az ügyben bírósági eljárás folyt. A megszólaltatott személyek azt bizonygatják, hogy nem történt gyilkosság, hanem dulakodás közbeni véletlen baleset okozta a rendőr halálát. Részletesen beszélnek arról, hogy az eljáró közegek - "ávósok" - erőszakkal kényszerítették hamis vallomások aláírására őket. Több személyt említenek, akik a vallatás következtében meghaltak, illetve egész életükrel megrokkantak.
Az interjúkat Ember Judit készítette. Az ő következtetése, hogy az esemény ilyen beállítására, a hozott ítéletekre azért volt szükség, hogy "példát statuáljanak" az iskolák államosítása ellen fellépők elrettentésére.
A film utáni beszélgetést Újhelyi Szilárd vezette. Jelen volt Ember Judit és Hankiss Elemér. A beszélgetés témája a filmbeli események időszaka volt. Általános vélemény volt, hogy az elmúlt több évtized már nem teszi lehetővé a reális megítélést. Egy felszólaló kifofogásolta a film egyoldalúságát, tehát hogy miért nem szólaltatták meg a "másik oldalt", pl. akkori rendőröket vagy rendőrségi szakértőt.
A vita során ellenséges megnyilvánulás nem volt.
/III/III/
ÁBTL - 2.7.1. - NOIJ Összefoglaló jelentések 98/20. 1984. május 21.
A Pócspetri-ügyről korábban többször is írtunk, lásd például itt: https://www.facebook.com/titkosszolgalatileveltar/posts/1964888386914835/