Napi Operatív Információs Jelentések
Repnik József r. őrnagy nyolc oldalas jelentése a Gyorskocsi utcából
[köztörvényes ügyek]
BM. III/1-f. alosztály
Szigorúan titkos!
Tárgy: 1974. második negyedévi -
JELENTÉS.
Budapest, 1974. június 28.
A Pest-megyei Bv. Intézetben negyedévenként befogadásra került elítéltek és előzetes letartóztatottak létszámát figyelemmel kísérve az előző negyedévhez viszonyítva megállapítható, hogy stagnáló tendenciát mutat. Továbbra is a befogadottak túlnyomó többsége többszörösen visszaeső és főképpen erőszakos bűncselekmények elkövetői.
Elhárítási területemen a Pest-megyei Bv. Intézetben 1974. június 28-án 538 fő elítélt, előzetes letartóztatott van elhelyezve.
Köztörvényes elítélt - 310 fő
Köztörvényes előzetes - 226 fő
Politikai előzetes - 2 fő
A Pest-megyei Bv. Intézetben negyedévenként befogadásra került elítéltek és előzetes letartóztatottak létszámát figyelemmel kísérve az előző negyedévhez viszonyítva megállapítható, hogy stagnáló tendenciát mutat. Továbbra is a befogadottak túlnyomó többsége többszörösen visszaeső és főképpen erőszakos bűncselekmények elkövetői.
Intézet jellemzője:
A tárgyi időszakban továbbra is a fegyelem nem erőssége az intézetnek, annak ellenére, hogy a parancsnok és egyes szolgálati ágak vezetői mindent elkövetnek a fegyelmezetlenségek megszüntetésére. A fegyelmezetségek egyik tényezője, hogy a fogvatartottak túlnyomó többsége visszaeső bűnöző, így bőrtöntapasztalattal bírnak és mindent megtesznek a felügyelet kijátszására, félrevezetésére.
A másik tényező az, hogy a felügyeletet gyakorló elvtársak a szolgálatukat hanyagul látják el, így főképpen a motozások területén.
Így fordulhat elő, hogy a BM. Vizsgálati Osztályon házimunkásként ott dolgozó F... Gábort a munkából leváltották, visszahelyezték a zárkába és ekkor nem kellően motozták meg és nem találták meg nála a nagyobb mennyiségű Tardilt, amivel 1974. június 3-án öngyilkosságot kísérelt meg és a Korányi Kórházba kellett szallítani, ahol 5 napig kezelték, majd visszahozták. Állapota kielégítő.
Nem a célratörő motozást bizonyítja az is,
- bizalmas úton tudomásomra jutott, hogy K... Ferenc előzetes letartóztatott Tökölre való szállítás közben magához vette a letéti zsákjában elhelyezett rugós zsebkését és a zárkájába vitte. Felkérésemre a zárkakutatás során a zsebkést megtalálták. Adataink szerint a zsebkést F... Gábornak adta volna el, aki II.fokú tárgyalásra készült. A meghallgatások során ezt nem sikerült tisztázni. K... elmondása szerint a zsebkést
azért tartotta magánál, hogy ha megfenyítik, akkor összevagdossa magát, vagy lenyeli.
Ezen események után a parancsnok úgy a fogvatartottak, mint a személyi állomány fegyelmezetlenségeit megtorolta különböző fegyelmi büntetésekkel. Ezen a téren lévő hanyagságok megszüntetésére a parancsnok különböző rendszabályokat vezetett be. Főképpen rendszeresítették a zárkák kutatását.
II.
Köztörvényes bűnügyi operatív adatgyűjtés.
Befejezett operatív adatgyűjtés 1 ügyben 5 főre.
1./ Dr. Deák József r.ezredes, osztályvezető elvtárs szóbeli utasítására 1973. november 6-an a Budapesti Katonai Ügyészség előzetes letartóztatásba helyezett emberölés bűntettével gyanúsított S... József ht. örm. és társai, B... Ferencné, valamin S... Istvánné polgári személyek ügyében folytattunk.
Az ellenőrzésüket lojális személyeken keresztül és "Óvatos" fn. tájékoztatóval, valamint meghallgatásokkal végeztük.
Az ügyben a Katonai Ügyészség vizsgálatát elősegítettük, mert a keletkezett adatokról szóbelileg tájékoztatást adtunk, így a vizsgálat eredményesen zárult.
A Budapesti Kát. Biróság március 5-én kötél általi halálra Ítélte
N... Esztert /S... Istvánnét/ és B.. Ferencnét, míg
S... Józsefet 15 évi szabadságvesztésre ítélte.
A legfelsőbb Biróság Katonai Kollégiuma 111.154/1974. sz. határozata alapján 1974. május 51-én N... Esztert halálra, B... Ferencnét 15 évi és S... Józsefet l0 évi fegyházra ítélte.
Az Elnöki Tanács 1974. június 24-én N... Eszter halálos ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatta át.
Folyamatban lévő köztörvényes operatív adatgyűjtés 5 ügyben 7 fő.
1./ "K o r r u pt" fn. ügyben M... László,
K... István,
J... István,
M.C. Tiryaki és
G... Lajos
ügyében a BM.III/l-C. Alosztály 1,974. április 9-én a letartóztatottak egymástól szigorú elkülönítése, op. hálózati és technikai ellenőrzése, ügyvédi és hozzátartozói beszélőjenek op. technikai ellenőrzését kérte.
Ellenőrzésüket az intézkedési tervnek megfelelően "Óvatos", "Baráth", "Balázs", "Lévai", "Horváth" fn. tájékoztatókkal, 5/§. rendszabállyal /"szikra/, valamint meghallgatásokkal végezzük.
A letartóztatottak szigorú elkülönítése százszázalékosan sikerült, egy alkalommal M... László, "Lévai" fn. tájékoztatón keresztül - aki kÖnyvtáros és a cseréket eszközli náluk - üzenni akart G... JÁNosnak, ill. K... Istvánnak, hogy "csak igy tovább és nem lesz semmi különösebb probléma, az eddig vallottak között nincs eltérés." Mivel a jelzés hozzám futott be, így természetesen nem lett továbbítva. A sétájuk és mindenféle mozgatásuk, során továbbra is szigorúan elkülönítve és ellenőrzés mellett történik.
A hálózati ellenőrzés során az utasításnak megfelelően történik, csak az általuk elmondottakat rögzítjük és arról minden esetben a c./ alosztály vezetőjét tájékoztatjuk. Ez eddig kapott adatok értékesek, mert a bírósági tárgyalásra való felkészülésüket és a bűncselekményük vizsgálata során elhallgatott tevékenységükről ad számot. Különösen jelentős adatokat kaptunk J... Istvánról.
J... tudomást szerzett arról, hogy hálózatunknak feleségével megszakadt a levelezési kapcsolata, így megkérte őt arra, hogy létesítsen
kapcsolatot Ő.. Gyuláné barátnőjével. Tájékoztatónk ebbe belement és erről minket tájékoztatott. Utasításnak megfelelően a levelezést a nevelőn keresztül megakadályoztuk, mert az ügy állását ez megzavarta volna. A nevelő szabadságma ment és helyettesítésre odakerülő másik nevelőnek elfelejtette átadni az általam közölt intézkedést. J... erőszakosságára egy levél kijutott Ő...nének.
Ezek után hálózatunk J... tudomására hozza, hogy feleségével válóperük miatt a levelezést újból felveszi, így Ő..nének nem tud leveleket továbbítani, mivel a későbbiek során sem kapott hálózatunk levelet feleségétől, J... az ügyvédjén keresztül erőszakosan, hálózatunkat ellenőrizve Ő...nét további levelezésre szólította fel. Így két levél jutott be, amit ellenőriztünk. A levél tartalma közömbös volt.
Mivel a levelezést rendszeresíteni nem lehetett, ezért utasításra J...bal közöltem, hogy tudunk a levelekről. A levélben beküldött fényképet felmutattam előtte és elismerte, hogy ő vette rá hálózatunkat a levelezésre. A meghallgatása során tudomására hoztam, hogy ez szabálytalan, mert nevelőjét félrevezette és tiltott levelezést kezdeményezett, ezért fegyelmi büntetés jár. Továbbá közöltem vele, hogy felesége és a bíróság tudomására hozom e tevékenységét. Ekkor könyörögni kezdett, hogy ezt ne tegyem, mert ez nagyon hátrányos volna részére, mert a feleségének megígérte, hogy Ő..nével lévő kapcsolatát megszakítja. Továbbá arra kért, hogy kellemetlen volna részére, ha zárkatársát is felelősségre vonnánk, mert az nagyon szerencsétlen ember és sok mindenen ment keresztül. Bocsánatot kért tőlem, hogy engem is félre akart vezetni. Ekkor látszólag az ő kérésére belementem, hogy a levelezésből kifolyólag eltekintünk a fegyelmi felelősségre vonástól az ő érdekében. Felhívtam a figyelmét, hogy közölje zárkatársával, hogy szüntesse meg ezt a kapcsolatot. J... a meghallgatása után közölte a hálózatunkkal, hogy megbuktak, de az őrnagy "lenyeli az ügyet."
Az akció eredményes volt, mert a levelezést megszüntettük és a kialakult jó kapcsolat sem szenvedett csorbát, továbbra is bírja a bizalmát J...nak. Ez azért sikerült, mert a hálózatunk az általunk előírt magatartási vonalat a legmesszebbmenőkig betartotta .
Az ügyvédi beszélők ellenőrzését, csak egy esetben tudtam rögzíteni, mert rendszertelenül járnak a beszélőre és nincs idő a lehallgatás megszervezésére. A hozzátartozói beszélgetéseket hangszalagon rögzítettük. Lényeges adatok nem merültek fel az ellenőrzés során.
M... László és K... István a meghallgatásuk során szolgálatukat felajánlották, ezt nem utasítottam vissza, közöltem velük, hogy arra az I.foku bírósági ítélet során visszatérünk.
Az I.foku birósági tárgyalásuk 1974. július 5-én kezdődik és a hónap végére már ítélet is születik.
2./ H... Sándor volt r.ftörm. ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség 1974. május 16-án kérte. H...t 11 rb. betöréses lopás bűntette miatt helyezték előzetes letartóztatásba. Az ellenőrzés fő iránya a további elhallgatott bűncselekményekre irányuljon.
Ellenőrzését lojális személyeken és meghallgatásokon végezzük.
Ellenőrzése során további adatokat az elhallgatott büncselekményéről beszerezni nem sikerült, mert a zárkában ügyéről senkinek nem beszélt. Még azt sem mondja el amit a nyomozást végző ügyész előtt tett. Csupán a házának építkezése során feketén beszerzett anyagokról beszél, valamint arról, hogy büntetésének letöltése után nagybani nyúltenyésztéssel fog foglalkozni. Ezért más zárkába helyeztem, ahol jobban feloldódott és már arról nyilatkozott, hogy betöréseiről, ill. a betörések során használt kulcsokról egy társa tud, de az nem fogja elmondani ezt.
Az eddig tudomásunkra jutott adatokról a Katonai ügyészséget szóban tájékoztattam. További ellenőrzését annak ellenére, hogy ügyében a nyomozás befejeződött, szükségesnek tartom, mert társa, ill. további elhallgatott bűncselekményeire érdemleges adatokat szerezhetünk be.
3. / M ... Sándor volt r. ftörm üzérkedés és más bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás a III/1-b. alosztályon. A Pest-megyei Bv. Intézetbe szállítása után 1974. május 23-án kérték börtönön belüli általános ellenőrzését. Az ellenőrzés fő iránya esetleges államtitoksértésre vonatkozó adatok gyűjtése.
Ellenőrzését meghallgatásokkal és "Horváth Endre" fn. tájékoztatóval végezzük.
Ellenőrzése során az alábbiakat állapítottuk meg:
Kb. 800 karton cigarettát értékesített állami éa maszek trafikosok felé. A valutát rendszerint G... Péter NSzK. állampolgártól szerezte be, majd a cigarettát a diplomatabolt vezetőjének és egy gk.vezető közreműködésével vásárolta.
Ausztriában van egy Karl R... nevezetű osztrák állampolgárságú ismerőse, akit szeretne értesíteni, de feleségén keresztül nem meri és aki tudna rajta segíteni, mert magas beosztású belügyi kapcsolatai is vannak.
Karl R... rendszeresen kiállító a BNV-én és állítólag az Intercontinentál Szálló klímaterem beredezését is ő szállította.
Van egy notesza lefoglalva, abban benne vannak a külföldi személyek címei és így R...é is.
Azt tagadta, hogy az NSZK-t a figyelésről tájékoztatta, ill. figyelmeztette volna, habár ettől a témától fél. Elmondása szerint az államtitoksértési ügyében három embert hallgattak ki. Az egyik magas beosztású személy.
A beszélgetés során többször is - sokszor nevetve említette, hogy a pénzt ő nagyon szereti és ezért követte el a terhére rótt bűncselekményt.
Az addig megszerzett adatokról jelentést készítettem és a b. alosztálynak megküldtem.
III.
Köztörvényes veszélyes bűnözők:
Jelenlegi létszám: 17 fő
Csökkent elszállítással: 17 fővel.
szabadulással: 1 fővel.
Növekedett a második negyedévben: 15 fővel
Összefoglaló készült: 1 személyről
Jelentés készült: 4 személyről
Jelenleg ellenőrzés alatt van: 8 személy.
17 fő.
A dolgozó 6 veszélyes bűnözőt tájékoztatókkal, míg az előzetes
letartóztatottakat folyamatosan meghallgatásokkal ellenőrzőm.
IV.
Egyéb tevékenységek, események.
1./ 1974. április 29-én 15.15 h-kor Sz... Árpád ... elítélt ... sz. alatti lakos a Rendőrtiszti Főiskola /Budapest, III. Raktár u./ építkezéséről megszökött. 1974. április 29-én 19 h-kor mert verekedést kezdeményezett, a II. ker. R.kapitányság elfogta és az intézetbe visszaszállította.
A meghallgatások során tisztáztam szökésének körülményeit és indító okát. A főiskolai munkahelyen tényleges szolgálatot teljesítő hőr-k őrizték, nem tartották be az őrzéssel kapcsolatos rendszabályokat, ellenőrzés nélkül közlekedhettek és dolgozhattak a Főiskola területén. Inditó okként merült fel, hogy más ügyből kifolyólag büntetést kapott és azt nem akarta letölteni.
Hozzájárult még az is, hogy szabaduló társaik az építkezés, ill. az építkezéshez rendszeresen kijártak és szeszesitalt juttattak be. Így Sz... az ital hatására kezdeményezett szökést. E tevékenységéért a II. ker. R./kapitányság büntetőeljárást indított.
Intézkedtem az igazgatási szolgálat felé, ha más ügyből kifolyólag munkahelyeken dolgozó elítéltek újabb ítéletet kapnak, arról minden esetben tájékoztassanak. A brigád vezetőjét lojális alapon szerveztem be, mert hálózatot büntetésük /egy-két hónap/ rövidsége miatt bevezetni nem tudok.
2. / Bizalmas úton tudomásomra jutott, hogy J... Jenő szabálysértés miatt büntetését töltő személy más ügyből kifolyólag a szolnok Megyei bíróság 1 év 6 hónapra ítélte, szökni készül, mert nem akarja a büntetését letölten. Mint szabálysértő külső munkahelyen dolgozott, ezért intézkedtem az intézet parancsnokán keresztül, hogy munkahelyre ne küldje ki, tartsam vissza addig, míg a bíróság ítéletkiadvanyt beszerzik. Ez megtörtént.
Így 1974. június 13-án fokozatának megfelelő intézetbe szállították. /Bpesti Fegyház/
3./ F... Gábor ... I.fokon elítélt a BM. III/l. Osztályon házimunkásként dolgozó 1974. május 29-án bejelentést tett, hogy élettársának, A... Z... élettársának több levelet BM. dolgozón keresztül kiküldött.
Ez ügy vizsgálata során megállapítottam, hogy a konyhán dolgozó házimunkások 2-3 éve leveleznek hozzátartozóikkal. Az alagsorban lévő ablakon keresztül S... Béla és H... nevezetű V... gk. kísérőknek adják ki, akik a tejbolt melletti postaládába dobták.
F... levelét M... Sándor elítélt továbbította a fent leírt módon, F...nek nem akarta a hírcsatornát felfedni, azt hazudta, hogy BM. dolgozók viszik ki.
A meghallgatások során 9 személyt hallgattunk ki. Intézkedtem a fegyelemsértők munkából való leváltására és megnyfenyítésükre, ami meg is történt.
A jövőben osztályvezető helyettes elvtárs utasítására nem lojális hanem tájékotatóval biztosítom ellenőrzésüket.
4. / 1974. április 29-én F... Béla bv. törm. elvtárs jelentette, hogy a 654-es fegyelmi zárkában kommunista és rendszerellenes feliratok vannak a fekhely deszkáiba belevésve. Intézkedtem, hogy a kérdéses deszkát szereljék ki és fotózzák le.
1974. május 2-án B... Endre I. fokon elítélt jelentette, hogy április 25-én a sétáról való bevonuláskor S... József I. fokon elítélt megkérte, hogy cseréljenek sapkát, a zárkába érve tapasztalta, hogy 5 db. árszerüen kiképzett drótból szurószerszámok vannak elhelyezve. A fenti szerszámokat és a sapkát önként átadta nekem.
Meghallgatása során elmondta, hogy 1974. április 15-én telt le a büntetése a 634-es zárkában. Ekkor semmiféle politikai jellegű ellenséges szöveget nem tapasztalt, ill. nem látott. Tudomása szerint a fenti zárkában 1974. április 15-én S... Józsefet helyezték el.
S... József meghallgatása során tagadta, hogy az ellenséges tártalmú szöveget ő karcolta volna be a fekhelybe. Azt elismerte, hogy B... által átadott szerszámokkal a fekhelyben lévő deszkába belevéste "április 19.-20-1954-1974. Sijó" szöveget ő véste be.
Mivel további bizonyitékokat beszerezni nem tudtam, egy állítással szemben egy tagadással büntető eljárást kezdeményezni nem tudtam. Az ügy vizsgálata során keletkezett anyagot az objektum dossziéba helyeztem el. S...t a parancsnok megfenyítette és kártérítésre kötelezte. Majd a büntetésének letöltése után a Budapapesti Fegyház és Szigorított Börtönbe szállították.
5. / A BRFK. II/I-3. Osztály a. alosztályáról jelzést kaptam, hogy dr. B...István, a Magyar Népköztársaság ellen szít, vezetőket becsmérel. Előzetes információk során megállapítottam, hogy a jelzésnek van alapja. A Pest-megyei Bv. Intézetben mindig olyan személyekkel volt együtt akik lojálisán viselkedtek, így nem merte kifejteni a véleményét. Ezért megszerveztem, hogy a tervező irodába kerüljön gépírni, mert itt figyelemmel tudom kísérni tevékenységét és megnyilatkozásait és ha azok több személy által bizonyítást nyernek, akkor bűnvádi eljárást kezdeményezek vele szemben.
Mivel kijelentései vulgárisak voltak, csak a gazdaságpolitikánk hiányssságait fejtette ki és Szovjetunióban fogságban eltöltött élményeit fejtette ki rosszindulatúan, így nem volt alap arra, hogy vele szemben büntetőeljárást kezdeményezzek, ezért meghallgatása során figyelmeztettem, hogy hagyjon fel az ilyen tevékenységgel, mert mint jogász tisztába van azzal, hogy tovább folytatja, akkor ügyet is lehet csinálni megnyilatkozásaiból. Megígérte, hogy a jövőben tartózkodni fog az ilyen megnyilvánulásoktól és megköszönte, hogy csak figyelmeztetesben részesült.
6. / Bizalmas úton tudomásomra jutott, hogy T... P... László GC 60-22. nytk.sz. előzetes politikai letartóztatott bűntársának levelet szándékozik küldeni, hogy vallomásukat egyeztessék. Intézkedtem a zárkakutatásra, ahol a levelet megtalálták, majd az intézet parancsnoka a XVIII-XIX.
ker. Ügyészségnek felhasználás céljából megküldte, mert a zászlótépési ügyben a nyomozást ők rendelték el.
7./ Egyoldalú jelzést kaptam, hogy a pilisszentkeresztesi építkezésen G... Sándor bv. törm. munkáltató Sz... István elítéltre szabádulása előtt bv. egyenruhát adott és az őrtoronyhoz küldte ellenőrzés céljából. Ezt a jelzést 1974. június 11-én Sinka r.szds. elvtárs által tartottn "Kárász" fn. ügynök is megerősítette. Az eseményről az intézet parancsnokát szóban tájékoztattam. A parancsnok a Belbiztonsági Osztály Bv. Csoportját értesítette az eseményről. A meghallgatások során több személy megerősítette a fenti eseményt, úgy adták elő, hogy Sz... az építkezés bohóca volt. A meghallgatások során keletkezett adatokat közöltem a Belbiztonsági elhárítással.
8. / V... László elítélttel tanulmányozás céljából foglalkoztam, a meghallgatása során elmondta, hogy volt zárkatársa, F... Sándor ... ... alatti lakos szabadulása után be akarja vonni egy nagyobb bűncselekmeny elkövetésébe, a Gyémántboltba felbontás útján való behatolásra. Ismertette előtte terveit és lerajzolta a Gyémántház belső elhelyezését,a fotócellákat. A Budapesti Főkapitányságon a Betörési Csoprtnál teljesítő Mészáros r.szds. elvtárssal közöltem a jelzést, aki a rajz alapján elképzelhetőnek tartja a tervet. A rajz alapján ellenőrizték a Gyémántház elhelyezését, a rajz kisebb eltérésekkel megfelel a valóságnak.
F... Sándor jelenleg a Váci Fegyházban tölti a büntetését és alkalmi személyként volt foglalkoztatva a Fővárosi Bv. Intézetben a köztörvényes elhárítóknál. A keletkezett anyagokat Szőke r. őrgy. elvtársnak megküldöm.
V.
Tájékoztatói hálózat szervezése és kapcsolattartás.
a./ A terv szerint a második negyedévben 2 fő tájékoztatóval kellett kapcsolatot létesítem, amit teljesítettem is.
"Horváth" fn. volt tájékoztatóval újbóli kapcsolatot létesítettem. A "Korrupt" fn. ügyben tanulmányozott K.B.-t "Balázs^Károly" fedőnéven tájékoztatóként foglalkoztatom kapcsolatlétesítés után.
Hálózat létszáma 1974. június 28-án
Tájékoztató 5 fő.
növekedés 2 fő.
Csökkenés 2 fő.
1./ "Jogász" fn. tájékoztató 1974. március 10-én szabadult egyharmad kedvezménnyel. Társoperatív szervnek, a II. ker. R. kapitányságnak ajánlottam fel. A kapcsolatot felvették vele és munkahelyét is elintézték.
2./ "Falusi" fn. tájékoztatót sorozatos fegyelmi vétségekért 1974. május 23-án állampusztai intézetbe szállították, így a kapcsolatot megszüntettem vele.
b./ Tájékoztató személyekkel való találkozásokról:
Beütemezett találkozó 14.
Megtartott találkozó 14.
Jelentések száma 13.
Ebből értékes 6
tájékoztató jellegű 7
A találkozások a grafikon szerint történnek meg. A Pest-megyei Bv. Intézetben foglalkoztatott tájékoztatókkal havonként tartom a kapcsolatot, mert a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ez a legalkalmasabb. A találkozókat a környezetükben dolgozó elítéltek és előzetes meghallgatásával legalizálom. A tárgyidőszakban 98 személyt hallgattam meg. A "Korrupt" fn. ügyben a találkozók lebonyolítását variálom úgy, hogy először a tájékoztatót hívatom le, majd a jelentés tartalmának átbeszélése után a III. em. szobába viszem, ahol a jelentést írja meg. Ez idő alatt a "Korrupt" fn. ügyben szereplő személyeket hallgatom meg, majd annak befejezése után a tájékoztatót is felkísértetem.
A tárgyidőszakban tanulmányozás céljából három személlyel foglalkoztam, melyekkel a harmadik negyedévben létesítek kapcsolatot.
VI.
Társszervekkel való együttműködés.
A Budapesti Katonai Ügyészséggel való kapcsolatom jónak mondható, eredményesnek találják, amit bizonyít az a tény is, hogy egyre inkább több ügyben veszik igénybe segítségemet. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a BRFK. Rablási és Betörési szerveivel, egymást támogatva a kapcsolat elvtársias, segítségnyújtó.
Az elhárítási területemen a tájékoztatók által jelzett adatokat minden esetben hetenként egyszer, de fontosabb esetben azonnal tájékoztatom az intézet parancsnokát. Kapcsolatunk eredményes, mert a fegyelmi helyzet megszigorításán, különösen a motozások területén kell komolyabb javulásnak mutatkozni. E jelzett eseményeket értékesnek tartja és abban azonnal intézkedik.
Kapcsolatom Gaál Sándorral a pilisszentkeresztesi munkáltatóval megromlott, annak érdekében, hogy nézeteltérések megszűnjenek beszélgetést
kezdeményeztek hármasban a parancsnokkal. Részt vettem az őri értekezleten, ahol a munkák támogatását kértem az őr elvtársaktól is.
Az intézetben történő külföldiek beszélését az angol konzullal két esetben megszerveztem.
Repnik József r. őrgy.
ÁBTL - 3.1.5. - O-19859/1