Miért hívták marslakóknak az Egyesült Államokba kivándorolt tudósokat?  Tényleg a dualizmus kori oktatás sikere, hogy ennyi híres magyar kutatót ismerünk a korszakban? Mit akart tőlük a magyar állambiztonság? Miért pont ez a négy portré került a könyvbe?

Fizikusi teljesítményekről, ideológiai ellentétekről, dr. Strangelove figurájának megformálásáról és az Oppenheimer filmről Szekér Nóra legújabb, Fedőneve: Marslakó című könyve kapcsán beszélgetett Pócs Nándor a szerzővel és Szegedi Péter tudományfilozófussal.

Az adás meghallgatható a Levéltár Spotify-, Apple Podcast, Google Podcast és Youtube-csatornáján.

Az adás RSS-e itt érhető el

Részlet az adásból:

Mik a lehetséges válaszok arra, hogy a századforduló környékén ennyi nagy koponya jelenik meg, vagy pontosabban nem is a századforduló elején, hanem inkább úgy a 20-as években a magyar közéletben, illetve a magyar tudományos életben. Ez minek köszönhető, mivel magyarázható?

Szekér Nóra: Ez egy nagyon összetett kérdés. Neumann Jánost is kérdezték ezzel kapcsolatban, hogy ő látja-e valami specifikus sajátosságát az ebből a régióból való származásának, és azt mondta, hogy igen, a közép-kelet-európai régiónak van valami sajátossága, de nem tudná megmondani egészen konkrétan és pontosan, hogy ez mi, mert sok benne a nem annyira logikus, meg racionális elem... Itt azért én ehhez hozzáfűzném, hogy ebben az oktatásnak nagyon fontos jelentősége van... maguk ezek a tudósok is nagyon sokszor említik, hogy itt a tudásnak egy nagyon komplex felfogásáról beszélünk, ahol a természettudományok és a bölcsésztudományok találkoznak. Maga a műveltség nem azért kell, hogy az ember művelt legyen és társadalmilag megfeleljen az elvárásoknak, hanem a művészetekben való jártasság hozzásegít ahhoz, hogy magában a természettudományban megértsük az élet titkát.

Szegedi Péter: Mindenki más is arra utal, hogy itt nem lehet egy tényezőről beszélni. Én tulajdonképpen még azt is megkérdőjelezném, hogy van-e egyáltalán magyar jelenség, mert így hívták és tulajdonképpen a tudományfilozófus Thomas Kuhn, amikor a kvantummechanika nagyjaival készített interjút és egy óriási archívumot állítottak fel, felfigyelt rá, hogy túl sok magyar van, tehát ő is beszél magyar jelenségről, de nem vizsgálták meg azt, hogy ez mondjuk tényleg statisztikailag mit jelent. Tehát ugye kimentek ők például Németországba, és nagyon jó teljesítményt értek el, vagy produkáltak, és akkor ennek alapján Angliában, vagy az Egyesült Államokban szívesen fogadták őket. De hát azt is tudjuk, hogy nemcsak néhány tucatnyian mentek ki, hanem százezrek ugyanebben az időben. Hát mi van azokkal, akiknek nem sikerült? Hányan vannak azok, akiknek nem sikerült? És hányan vannak azok a tehetségek, akik itt maradtak, de a körülmények miatt nem tudtak ilyen eredményeket elérni. Tehát ezekre vonatkozólag nincsen statisztikánk, ami megnyugtató lenne ebből a szempontból.