Milyen szerepe volt a közel-keleti államok felfegyverzésében Csehszlovákiának és Magyarországnak? Mennyire volt meghatározó a Szovjetunió a régióban? Miért kereskedett volna Horthy Miklós a közel-keleti országokkal?

Izraeli-palesztin konfliktusról, hidegháborús fegyverkereskedelemről és a cseh ipar máig élő közel-keleti és afrikai reneszánszáról Krajcsír Lukács Vadászgépektől a sörökig című könyve kapcsán beszélgetett Pócs Nándor a szerzővel és Prantner Zoltán történésszel.

Az adás meghallgatható a Levéltár Spotify-,  Apple Podcast, Google Podcast és Youtube-csatornáján.

Az adás RSS-e itt érhető el

Részlet az adásból:

Pócs Nándor: Mi jellemezte, mi motiválta a csehszlovákok vagy a lengyelek Közel-Kelet politikáját, és térjünk ki külön arra is, hogy mi motiválta a teljesen újfajta társadalmi berendezkedést kialakító, a világot forradalmi hullámmal fenyegető szovjet politikát ebben a térségben?

Prantner Zoltán: Ha az utóbbira válaszolnék, akkor a Szovjetunió létrejötte után deklarált cél volt a forradalom eszmeiségének az elterjesztése a térségben. Ehhez egy rendkívül virulens talajt biztosított a térség, tekintettel arra, hogy az első világháború egyik következményeként az Oszmán Birodalom, mint olyan, nem csak összeomlott, de teljesen megszűnt, eltűnt a térképről. Már az sem volt egyértelmű a párizsi békekonferencia idején, hogy hogyan húzzák meg az utódállamoknak a határát. Nem volt világos, hogy például a jelenkori Törökország milyen régiókra fog kiterjedni.

Nem véletlen egyébként, hogy pont Törökország esetében két békét is emlegethetünk, hiszen az első, ami a magyarhoz hasonlóan egy diktátumnak tekinthető, egy rendkívül megcsonkított, európai befolyás alatt tartott, döntően görög és olasz érdekeknek kiszolgáltatott török államban gondolkodott volna. Ez ellen lázadtak fel a Kemal Atatürk vezette török nacionalisták. Sikeres küzdelmet folytattak, sikerült a mai Törökországot tulajdonképpen megteremteniük...

Gyakorlatban szó szerint mondhatjuk azt, a brit és francia döntéshozók már a párizsi béke alatt fogtak egy térképet, kiterítették az asztalra, hoztak egy vonalzót és egy vörös tollat vagy ceruzát és úgy húzták a határokat. Tehát itt szeretném például megemlíteni azt az érdekességet, ha megnézzük a mai Közel-Kelet térképét, nem véletlen, hogy annyi egyenes vonal van, ami manapság országhatárként funkcionál. Ez az oka. Gyakorlatilag ott a döntéshozók azt mondták, hogy itt meghúzzuk, eddig az enyém, innentől a tied. Ez egy osztozkodás volt, semmi több. Aminek aztán, ahogy említettem, egyfajta hivatalos keretet. Na most ez a nyugati befolyás determinálta azt is, hogy mondjuk a kelet-közép-európai államoknak milyen lehetőségei voltak, hogy a térségben megtelepedjenek, befolyásra tegyenek szert. Beszélgetésünk elején említettem a szovjet dilemmát. A Nyugatnak egyértelmű törekvése volt a szovjet befolyás feltartóztatása, a kommunista ideológia terjedésének a megakadályozása...

A lengyelek és a csehszlovákok esetében egy speciális eset fordult elő a Közel-Kelet történetében, hiszen mondhatjuk azt, hogy a lengyel állam, mint olyan, az 1700-as évek óta nem létezett. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem is volt az az apparátus, ami átörökíthette volna a korábbi tradíciókat, ami hatékonnyá tehette volna a diplomáciai, kereskedelmi, gazdasági kapcsolatoknak a kibontakozását. A csehszlovákoknál ugyebár hasonló a helyzet, hiszen gyakorlatilag a fehérhegyi ütközet óta mondhatjuk azt, hogy önálló csehszlovák állam sincs, mint olyan, vagy olyan csehszlovák állam képződmény sincs, mint olyan. A csehszlovákok tulajdonképpen - fűzzük hozzá -, ahogy a magyarok is, az Osztrák - Magyar Monarchia első világháború jelenlétéből próbáltak profitálni. Ugyanazokkal a kihívásokkal szembesültek, mint a magyarok, azaz gyakorlatilag, amikor megszűnik az Osztrák-magyar Monarchia egységes külügyi apparátusra, akkor majdhogynem a nulláról kell felépíteni nekik is és a magyaroknak is azt az intézményrendszert, ami a leghatékonyabban tehetné lehetővé a sajátos nemzeti érdekek érvényesítését a térségben.

Pócs Nándor: Volt erre - tehát hogy mondjam - központi akarat a lengyel, cseh, csehszlovák, illetve magyar politikai vezetésben, hogy azért valamilyen módon vissza kellene építeni a diplomáciai jelenlétet ebben a térségben?

Krajcsír Lukács: Lényegében ezeknek az országoknak, mint minden új ország esetében az egyik legfontosabb dolog a legitimáció szerzése, tehát az, hogy minél több állam elismerje, minél több helyen jelen legyen, ezzel is legitimálva azt, hogy a létezése az adott világban fontos. Az 1920-as években még nagyjából ez a vágy hajtotta a csehszlovákokat biztosan, de szerintem a lengyeleket és a magyarokat is, hogy azért lehetőleg minél több helyen ott legyen, minél több képviselőt állítson, felvéve az Osztrák-Magyar Monarchia örökségét, és akkor azt vigyük tovább. Ennek szerintem - már most nincsenek előttem a statisztikai táblázatok, szerintem ekkor még nem volt annyira mérhető kimutatása, akár külkereskedelemben, akár más téren sem.

Az igazán vízválasztó a gazdasági világválság lett. Ez például Csehszlovákia esetében tökéletesen lemérhető, hiszen egészen addig a nyugat-európai országok voltak a legfontosabb gazdasági partnerek. Amikor jött a gazdasági világválság, ami az európai országokat is súlyosan, egyes államokat - Csehszlovákia köztük volt, nagyon súlyosan érintett, jött az az igény is, hogy a piacot, a külkereskedelmet ki kell terjesztenünk Európán kívülre, mert ha látni, hogy ezek a kapcsolatok megroggyantak, megakadtak, valahonnan ezt a veszteséget pótolni kell, új piacokat kell nyitni, és ebből a szempontból a Közel-Kelet egy nagyon jó felvevőpiacnak tűnt. Ráadásul ekkor még nagyon nagy volt a verseny is, hiszen ezeknek az országoknak egyrészt kellett a jelenlévő gyarmattartókkal versenyezniük, tehát a francia-brit vállalatokkal. Ez olyan országok esetében egy kicsit kényes dolog volt, mint Lengyelország, meg Csehszlovákia, akik közben még ezer szállal kötődtek Nagy-Britanniához és Franciaországhoz, katonai és politikai értelemben is, tehát tényleg úgy kellett lépkedniük, hogy nehogy a britek, franciák lábára rálépjenek, de közben azért fontos volt az is, hogy a mi érdekeink is érvényesüljenek.

A 30-as évek második felétől megjelennek az olyan országok, mint például a náci Németország, a fasiszta Olaszország, és Japán például, de ugyanúgy az Egyesült Államok is, szép lassan a Szovjetunió is felbukkan, tehát egy ilyen hatalmas nagy versenyhelyzet, versenykényszer jön létre, ahol mindegyik ország megpróbál a számára legfontosabb exportcikkel jelen lenni.