Novemberi beszélgetésünkön bemutattuk, hogy a Franciaország és Németország között feszülő ellentét az európai konfliktusoknak az egyik meghatározó tényezője volt. A második világháború következtében megváltozott nagyhatalmi erőviszonyok azonban felülírták a két „örök ellenség” közötti kapcsolatot. Meghívott előadóink, Prőhle Gergely és Fejérdy Gergely segítségével arra kerestük a választ, hogy sikerült-e a politikai stratégia mentén újragondolt kapcsolatoknak mélyreható, az országok szemléletében évtizedes tradíciókat felülíró változásokat generálnia?

Miként határozta meg a két világháború közti egymás mellett élés az 1945 utáni politikát? Hogy lehetett túllépni a kódolt ellenségeskedésen? Milyen történelmi elv hajtotta a német kancellárokat? Hogy sikerült baráti államokká válni az ősellenségeknek? Ezekre a kérdésekre is választ adtunk Szabadegyetemünk novemberi beszélgetésén.

Részlet a beszélgetésből:

Fejérdy Gergely: A '63-as Elysée-szerződés is egy elég érdekes történet, mert ugyan beszélnek arról egymás között, hogy legyen egy elsősorban katonai jellegű együttműködés meg kulturális jellegű együttműködés a két ország között. Ez 54-től kezdődően ez egy fontos téma, de hát szó sincs arról, nem úgy jön az Adenauer 1963 januárjában Párizsba, hogy ők most valami szerződést fognak kötni. Olyan szinten nem, hogy amikor a De Gaulle mondja neki, hogy hát délután akkor aláírunk egy szerződést. Athenaeu teljesen kétségbeesik, és a kabinetfőnöke a Champs-Élysées-n a Herz-boltban vásárolja meg azt a tokot, amibe bele fogják tenni majd a szerződésszöveget. Tehát, hogy nincs ez előkészítve ilyen szinten, de Adenauer bízik de Gaulle-ban, hogy ennek a szövege, vagy ez a szerződés, ennek lesz jelentősége, és számára is fontos ez az amerikai kapcsolatok miatt is, hogy ezt a francia-német szálat továbbfűzzék.

Prőhle Gergely: Az Elysée-szerződés az egy nagyon ravasz dokumentum, mert ott arról egyeznek meg, hogy megegyeznek. Egy ritmust vázol föl, egyfajta ülésezési tervet, amiben benne van, hogy évente kétszer kell közös kormányülést, a külügyminiszterek négyszer találkoznak, a kancellár és az elnök is találkozik, tehát gyakorlatilag egy elég alacsony szintre lemenő, folyamatos egyeztetési kényszer van benne ebben a dokumentumban. És ha most felidézzük, persze a világpolitikai tabló a háttérben az is fontos, … az Adenauer megint csak ebben a patrióta szellemben ő tudja, hogy mit akar egyszerűen lerakta a német egység alapját… Szóval ez egy zseniális játék lehetett, az ember szívesen lett volna légy egy ilyen találkozón.